Mikor először láttuk ezt a pletykát pár napja, nem is akartuk megírni, hiszen annyira valószerűtlennek tűnt, azonban azóta elég sokan lehozták, így mi is eljátszunk a gondolattal. Chris Simms beszélt arról egy adásban, hogy 2018-ban, mikor a Brownsé volt az 1/1-es pick és végül Baker Mayfieldet választották, a draft előtt a Seahawks beszélgetett a clevelandiekkel egy csere kapcsán, amivel Russell Wilsont a Brownsba küldték volna.
Mike Florio is alátámasztja, hogy az ötletet tényleg felvetették és volt diskurzus ennek kapcsán, de végül tényleges ajánlattételig nem jutottak a felek. Tegyük hozzá azt is, hogy ez még azelőtt volt, hogy Wilson megkapta volna rekordszerződését (amibe állítólag épp emiatt tettek bele egy cserét kizáró kitételt), illetve lehozta volna az utóbbi két parádés szezonját, amivel már talán mindenki szemében top3-as irányító vált belőle.
Nyilván a beszélgetés részleteit nem tudjuk, lehet a Seahawks az 1/1 mellé kérte az 1/4-et is vagy nagyon sok más verzió elképzelhető, de nem tudjuk eldönteni, hogy melyik a nagyobb butaság: felajánlani Wilsont a Brownsnak, vagy a Browns helyében elutasítani az ötletet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások