Connect with us

Szabadügynök

Egy dolgot csináltak, azt se kellett volna – Bengals FA-értékelő

A Bengals hagyományosan nem aktív a szabadügynökpiacon és ezúttal sem várhattunk sok mindent tőlük, noha a vezetés kicserélődött, így akár választhattak volna új embereket maguknak. Ők azonban a kivárásra tették le a voksukat, így többen is borúsan látják a csapat jövőjét.

 

 

Ahogy a kitekintőben írtam, a Bengals legfőbb dolga a támadófal turbózása lett volna. Tettek is ennek megfelelő lépést, de inkább hátra sikerült azt, mint előre. Hosszabbítottak ugyanis Bobby Harttal, ami az egész free agency egyik legérthetetlenebb lépése. Már maga a hosszabbítás is fejvakarós, de a három éves 16,5 millió dolláros szerződés érthetetlen. A liga egyik legrosszabbul teljesítő tackle-je volt az elmúlt években Hart és semmi jele annak, hogy javulásnak indulna. Se passzblokkolásban, se futásblokkolásban nem teljesít jól. Egyszerűen nehéz megtalálni a logikát a döntésben. Egyedüli enyhítő körülmény, hogy kevés garantált tartalom van a szerződésben.

 

Rajta kívül maradt még a csapatnál C.J. Uzomah, aki Eifert távollétében egyre nagyobb szerepet kapott és Preston Brown is. Mindketten közepesnek mondható játékosok, ennek megfelelő szerződést is kötöttek velük. Uzomah újraigazolására azért is volt szükség, mert a másik Eifert helyettes, Tyler Kroft elhagyta a csapatot, így vékony maradt volna a poszt. Mondom ezt úgy, hogy Eifert is kapott egy utolsó utáni esélyt, egy újabb prove it egy éves szerződést, de azt gyanítom, hogy elég lesz egyszer húznia a lábát, hogy a csapat ne higgyen neki a jövőben.

 

 

A nagy pörgés után ugyan még érkezett B.W. Webb cornerback posztra, aki korrekt iparos lehet, de inkább rotációban tudom őt elképzelni, mint kezdő emberként. Legalább a fizetése is ezt tükrözi. Végül pedig kivágták Vontaze Burfictet, aki az utóbbi időben nem csak balhéival, de teljesítményével is rászolgált erre. Korábbi magas teljesítménye hiányozni fog a linebacker sorból, de az utobbi időben talán már több kárt csinált, mint hasznot.

 

Nem tudom mire vár vagy gyűjti a pénzt a csapat, mert ezzel a minimális tevékenységgel még rengeteg pénz maradt a kasszában, elkölteni meg már nem lehet prémium játékosokra. Lassan erőt gyűjthet a csapat a post-Dalton korszakra, mert egész biztos vagyok benne, hogy ez közel van, és Zac Taylornak adni kell egy új irányítót. Talán már a drafton.

 

Ellenben ha ez az elgondolás, akkor nem értem miért nem csaptak még le támadófalemberekre, mert a borzasztóan teljesítő fal okot adott volna erre, Hartnál pedig még mindig szaladgálnak jobb játékosok a piacon. Igazából a linebacker problémát és a cornerback kérdést sem oldotta meg a csapat, hatalmas csend van, hogy kik lehetnek a kiszemeltek.

 

Összességében a vártnak megfelelően nem volt aktív a Bengals, sokan pedig azt kívánnák, hogy azt az egy jelentős lépést se tették volna meg. Az idény egyik legnagyobb talánya a csapat, mert nem látom a koncepciót, nem látom miben szeretnének erősek lenni. A Browns időközben komoly tényező lett, a Ravens és a Steelers még a gyengülés ellenére is esélyesebb náluk, így lehet beáldoznak egy évet a csapatnál. A drafton mindenesetre rengeteg tennivaló akad, a támadófal mellett a linebacker pozíció lehet a prioritás a csapatnál. Osztályzat: D

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások