Connect with us

Hír

AP emeli a kalapját

Hétvégén Rams@Vikings mérkőzést rendeznek (ezt pedig nézhetitek velünk együtt a Kandallóban is), ahol a liga legjobb futói közül kettő veselkedik egymásnak. Az egyik egy sok mindent látott veterán, a másik pedig még csak egy újonc, aki azonban folyamatosan rekordokat döntöget. Amellett, hogy remek játékosok, egy másik dolog is összeköti őket. Mindketten felépültek már térdszalag-szakadásból és azt követő szezonjukban elképesztő számokat produkáltak. Adrian Petersonról és Todd Gurley-ről van szó, előbbinek pedig volt néhány kedves szava a rookie-hoz:

110315-4-NFL-Gurley-Peterson-OB-PI.vresize.1200.675.high.10

 

“Egy tehetséges fiatal srác. ACL sérülésből tért vissza, én pedig ismerem a gondolkodásmódot és munkamorált, amivel vissza lehet térni ebből. Hogy így visszatért és ilyen szezont produkál, megemelem a kalapom!”

 

Egyébként mindkét játékos benne van az öt legtöbb futott yarddal rendelkező RB között. Ez Todd Gurley esetében meglepő inkább, hiszen az első két meccsét teljesen kihagyta, a harmadikban pedig csak nagyon limitált volt. Az első tizennégy játékos között csak neki van 100-nál kevesebb futási kísérlete:

CS7aVweVEAA85gW

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások