Úgy gondoltuk, hogy a Cardinals win now üzemmódban van, hiszen Palmer már nem sokáig húzza és Arians is elmondta, hogy ez lesz az utolsó csapata. Utóbbi visszavonulása szerintem messzebb van még, de az irányító kora szükségessé teszi, hogy azonnal, 1-2 éven belül a csúcsra érjenek, utána bezárulhat a kapu, ha nem találnak helyettest. Nem volt sok hiányposztja a Cardinalsnak, nézzük hogyan sikerült őket betömni és milyen játékosok érkeztek.
Először Robert Nkemdiche került kiválasztásra és egyöntetűen remek picknek tartottuk élő draft podcastünk alatt. Ez mostanra sem változott meg, pedig az első körben kevés helyen tartottam volna jó választásnaka problémás játékost. A lehető legjobb helyre került és Tyrann Mathieu mentorálhatja majd.
1/29: Robert Nkemdiche, DT, Ole Miss
3/92: Brandon Williams, CB, Texas A&M
4/128: Evan Boehm, C, Missouri
5/167: Marqui Christian, S, Midwest State
5/170: Cole Toner, OT, Harvard
6/205: Harlan Miller, CB, Southeastern Louisiana
Nkemdiche egy remek képességekkel megáldott belső védőfalember – a Cardinals 3-4-es rendszerében defensive endet fog játszani -, aki a classban az egyik legjobb volt passzsiettetés terén a posztján. Remek méretek, erő, robbanékonyság és atletikusság jellemzik és Arizonában maximalizálhatják a képességeit, azonban nem szabad elmenni a pályán kívüli kérdéses magatartása mellett. Ő volt ugyebár az a játékos, aki kiugrott egy negyedik emeleti ablakon egy fűvel teli szobából.
Második körös cetlijük nem volt a Chandler Jones trade miatt, így a harmadik körben jöttek legközelebb, ahol meglepő módon a futóból konvertált cornerback, Brandon Williams érkezett. Ugyan rendkívül atletikus játékos, hatalmas projekt még, nem is értem a harmadik kört nála, alig van tapasztalata a poszton. Ezt ellensúlyozták a negyedik körben, ahol az egyik legnagyobb hiányposztra húztak a center Evan Boehmmel. Neki Williamsszel ellentétben limitált az atletikussága, azonban remek a technikája és akár azonnal kezdhet a csapatban, de legrosszabb esetben is év közepén a kezdőben találja majd magát.
A draft végén hárman is kis egyetemről (foci színvonalát nézve) érkeztek. A Harvardról jött mélyítés a támadófalba Toner személyében, illetve két játékos a secondarybe, mindkettőben lehet potenciál. Christian a legjobb “small school” DB díjat érdemelte ki tavaly és főleg box safetyként tekinthettünk rá, de a Combine-on mutatott 40 yardos ideje bizakodásra ad okot, hogy szélesebb körben is kaphat szerepet. Miller akár a harmadik körös Williams elé is kerülhet a depth charton, egy agresszív játékosról van szó jó méretekkel, illeszkedhet a Cardinals védelmébe.
Összességében egy átlagos draftot tudhat magáénak a Cardinals és meglepő módon nem annyira a win now üzemmódra kapcsoltak rá, többen inkább a potenciál miatt kerültek kiválasztásra és azonnal nem bevethetőek. Ami nem feltétlen baj, hiszen azonnal kevés helyen van szükség erősítésre, a center és a defensive end posztot pedig orvosolták. A secondary meg nem erősítését tartom problémának, safety és cornerback pozícióban is vannak lyukak és ide csak projekt játékosok érkeztek. Nem volt sok mozgástere a csapatnak a Chandler Jones trade következtében, ez igaz, valójában a harmadik körös cetli “elvesztegetését” fájlalom én kiváltképpen. Értékelés: B
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Szinten feladat volt meg a moslek special team munka javitasa es az erkezo jatekosokra elso idoben mindenkeppen itt fog szamitani a szakvezetes, mert mindegyikuk jo st jatekos. Arians egyik sokat ismetelgetett mondasa, hogy a sebesseget nem tudod megtanitani…..a tobbire meg ott van Cards boduletesen nagy es mellette hatalmas tapasztalattal rendelkezo edzoi gardaja. Ennek es annak a szellemeben hogy tobb sebesseget akartunk a secondarybe behuzogattak egy halom atletikkus jatekost majd lesz valami jeligere. En szemely szerint nem engedtem volna el J.Powerst mert o egy fasza slot corner es azert olyan tomve nem vagyunk a secondaryben de gyanus hogy az edzoi stab jobban tisztaban van a helyzettel mint en.