Hosszú évek óta arról szól az AFC East, hogy valaki képes-e legyőzni a Bill Belichick és Tom Brady vezette New England Patriotsot. Eddig nem nagyon sikerült, de talán itt van a nagy esély a csoport riválisoknak, hisz jelen állás szerint Tom Brady kihagyja ez első négy meccset. Az ügy még nincs lefutva, de most én is ezzel számolok.
Buffalo Bills (0,520)
A Bills sorsolása a 10. legnehezebb a tavalyi év alapján és Rex Ryannel én mindig szkeptikus vagyok. Ráadásul a sorsolás is elég nehéz első ránézésre, de a csapat a tavalyi évhez hasonlóan megint jól fog kezdeni. Idegenben legyőzik egy nagyon szoros meccsen a Baltimore Ravenst, majd Rex Ryan azt teszi, amihez a legjobban ért: kiszúr a Jetsszel. Mondom ezt úgy, hogy megelőlegezem a New York-iaknak Ryan Fitzpatricket. A nagy menetelés kb. eddig tart, az Arizona Cardinals hazai pályán is túl nagy falat lesz. Viszont szerencséjükre pont a 4. héten találkoznak először a Patriotsszal, vagyis Tom Brady még a büntetése miatt nem lesz harcra fogható, ezt pedig Ryanék behúzzák még Bostonban is. (3-1)
Ryanék ettől el is szállnak rendesen és Los Angelesben egy nagyon látványtalan, unalmas, kevéspontos meccsen kikapnak. A 49ers ellen hazai pályán javítanak, köszönhetően a sok szerzett labdának, de az Adam Gase vezette Dolphins kisebb meglepetésre viszonylag simán legyőzi őket Miamiban. A szekér pedig eddig gurult, hazai pályán hatalmast verést kapnak az idegállapotban lévő Tom Bradytől, a CenturyLink Fielden pedig sokkal jobb csapatokat is megevett már a Seahawks. Jöhet a bye week. (4-5)
A negatív mérleg után ismét felerősödnek a hangok, hogy Rex Ryannek meg kellene köszönni a munkáját. A csapat kezd szétesni, Cincinnatiben az időközben Rob Ryan által is megtámogatott védelem semmit nem tud már kezdeni a Bengals támadóegységével és Saints szintű leégés jön. Ezek után a Jacksonville Jaguars a tavalyi szezonhoz hasonlóan megint elkapja a Billst, a rájátszásért küzdő Raiders pedig beviszi a kegyelemdöfést, oda a pozitív mérlegű szezon. (4-8)
Ryan kénytelen elővenni a Jetses receptet és menteni a menthetőt, nagyon szomorú arccal biztatja a játékosokat (akik amúgy imádják), elkezd búcsúzkodni, a csapat pedig kvázi minden mindegy már alapon elkezd nyerni. Előbb a Steelerst kapják el hazai pályán egy utolsó másodperces field goallal/TD-vel, hozzák a kötelezőt a Browns ellen, majd csúnyán alávágnak a Dolphinsnak. Három hazai siker után utaznak New Yorkba a Jets ellen, ami akkorra már teljesen tét nélküli lesz és egy borzalmas minőségű meccsen behúzza Ryan a nyolcadikat (8-8), és a Bills fanok legnagyobb bánatára kap még egy évet.
Miami Dolphins (0,516)
Egy hangyafarknyival jobb csak a Dolphins sorsolása a Billsénél és épp ennyivel is fognak rosszabbul szerepelni náluk. Első héten hatalmas meglepetésre megverik a szokás szerint beragadó, sokat hibázó Seahawkst idegenben, de Bostonban a szezon legrosszabb meccsét játszva segítik hozzá Jimmy Garoppolót az első győzelméhez. Ezután jön egy győzelem-vereség-győzelem-vereség-győzelem széria: a Browns és a Titans kötelező otthon, ahogy a Billsnek sem terem babér Miamiban. Az erősebb csapatok ellen viszont nem megy, otthon a Steelers, idegenpedig a Bengals lesz túl nagy falat. A győzelem-vereség ciklusnak egy 4-3-as mérleg lesz a jutalma.
A szabadhét után folytatódik a sorozat és fogadják egy vereségért a Jetset, de a Chargers már meglesz idegenben. A Rams-49ers-Ravens hármasból viszont csak az egyiket sikerül legyőzni (49ers), de az Arizona Cardinals a szokásos érthetetlen vereségét nekik fogja köszönni. (7-6) Nagyjából eddig is ment a szekér, a szezon hátralévő része bebizonyítja, hogy még mindig csak az építkezés fázisában van a Dolphins. Először is kikapnak New Yorkban a Jetstől, majd nagy verést kapnak Buffalóban a Billstől, az utolsó fordulóban a pihenőhétért harcoló New England Patriots ellen pedig elszórakozzák a szépségtapaszt jelentő győzelmet. (7-9)
New England Patriots (0,523)
A Patriotsé a 9. legnehezebb sorsolás, de őket csak Brady eltiltása fogja némileg visszavetni a szezon elején. Az első héten Arizonába utaznak, ami szerintem a klasszis irányítóval sem lenne meg, Garoppolónak pedig nyilván túl nagy falat. A Dolphins ellen ugyanakkor meglesz a fiatal irányító első győzelme sőt, a Texans ellen megmutatja, hogy mennyi potenciál is van benne. Vereséggel kezdte, vereséggel végzi, a Bills meccs után 2-2-es mérleggel adja át a stafétát a visszatérő Bradynek.
Az időzítés nagyon rendben van ilyen téren, hisz a csapat a Cleveland Browns ellen melegíthet be a Bengals-Steelers duóra. Előbbi hazai pályán igen, utóbbi idegenben nem lesz meg, de a Bills elleni idegenbeli gálázás után mehetnek a bye weekre (5-3). A pihenő hét után újrajátsszák Bostonban a két évvel ezelőtti Super Bowlt, ugyanazzal a végkimenetellel. A Seahawks legyőzése után a 49ers és a Jets következik, de Rams-Ravens duóból csak az egyik lesz meg, és meglepetésre a denveri kirándulás sem úgy sül el, ahogy azt Belichickék eltervezték. A 9-5-ös mérleg után, bár a csoportgyőzelem szinte biztos, minden meccset hozni kell a kiemelésért. Ennek ellenére nagyon megszenvedi a csapat az utolsó két meccset, a Jets ellen egy two minute drive után sikerül fordítani, a Dolphins ellen pedig egy szerencsés interceptionnel sikerül megőrizni az előnyt (11-5). Végül azonban csak a harmadik kiemelt pozíciót húzza be a Patriots.
New York Jets (0,531)
Ez a Ryan Fitzpatrick féle mizéria kezd nagyon elhúzódni és nem biztos, hogy pozitív hatása lesz a szezonra, végtére neki sem ártana részt venni a közös programokon. Sem az FA, sem a Draft nem sikerült olyan jól, messze lesznek a tavalyi 10-6-tól.
A Jets sorsolása a 7. legnehezebb és rögtön 6 olyan csapattal küzdenek, ahol nem ők lesznek a favoritok. A Bengals a szezon elején konstans jó, hazai pályán is nagyon necces lesz. Idegenben a Bills nem lesz meg, ahogy Kansas Cityben a Chiefs sem. Ezután jön otthon a Seahawks, idegenben a Steelers és a Cardinals. Igazából a 0-6 sem elképzelhetetlen, de tegyük fel, hogy valakit (aki nem a Bills) legyőznek. (1-5)
A Baltimore Ravens hazai pályán meglehet, ha nem omlik össze a bagázs, ahogy a Browns is kvázi kötelező még idegenben is. A Dolphins is meglesz oda-vissza, ahogy tavaly, valamint hazai pályán tovább szépítenek a Rams ellen a bye week előtt (5-5). Fentebb már írtam, hogy a Patriotstól oda-vissza kikapnak, először a szabadhét után. Utána viszont jön egy hárommeccses győzelmi széria sorrendben: Colts-49ers-Dolphins. 8-6 után utaznak Bostonba, az utolsó héten pedig ismételten kikapnak a Billstől, megint elszalasztva a rájátszás esélyét. (8-8) Bár azért muszáj megjegyeznem, ha Fitzpatrick nem lenne újraigazolva, akkor ez a 8-8 inkább 4-12 lenne és top5-ös pick.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
Nem mintha nem bíznék Garoppolóban, de a negyedik hét utáni 2-2-es mérleget már most aláírnám :)
Szerintem a Bills mérlege rosszabb lesz (6-10 körül), és visszavonhatatlanul bebizonyosodik, hogy Ryanék alkalmatlanok a jelenlegi posztjaikra.
A Jetsnek viszont kb ennyivel jobb lesz a mérlege (10-6 körül). Tulajdonképpen ha megegyeznének végre Fitz-el, csak ugyan azt kell játszaniuk mint tavaly, még egy kicsit jobban. Bowls egyébként szimpatikus edző, bár ezt a töketlenkedést a QB kérdés körül nem igazán érthető (Bár Fitz is benne van azért). Fitz nélkül kb 1/1 a Drafton, végül is Bowlsnak még belefér.
Miamiban pedig a szezon után végleg lemondanak Tannehillről és rámennek a Drafton egy új QB-ra. Nincs bajom Tannehillel, de a sok éves ütés-verés után idén végleg elveszíti az önbizalmát.
Frázis pufogtatás:
Mivel az NFL-ben bármi megtörténhet, Garoppolo 0-4-et csinál, Brady lesérül a 6. héten (Burfict hit), a Pats meg csoport harmadikként zár, és tök fölöslegesen írtam le most mindent :)
a Tannehill dolog eléggé meglepne, szerintem nem olyan rossz QB, most még javítottak is a falon Tunsillal, a kezdő OL nem rossz Miamiban.
Szerintem sem lenne rossz irányító, de tavaly 45, 2014 – 46, 2013 – 58!!! Sck. Csak a kezdő évében volt normális fal előtte. Ha a megerősített fal ellenére kap egy 40-45 pluszos szezont, el tud ám fáradni fejben az ember. Mondjuk eközben nem hagyott ki egy meccset sem, szóval nincs cukorból az biztos :)
Szerintem csak a nyitómeccs és a Steelers idegenben lesz vereség a Patriostnak, 14-2 a tippem.
Hagyományosan a Steelers nem szereti a Patset, így az akár Pats W is lehet könnyen. Ahogy a Bills Steelers elleni meccse is nem lenne meglepi Bills W esetén, figyelembe véve, milyen csapatok ellen szokott a Steelers kikapni. Az azért szép lenne, ha Harrison Bradyn ünnepelné a sackrekord döntést.
A Pats meccseivel kapcsolatosan szerintem minden DC ezerrel tanulmányozza a Broncos játékát, amivel megfojtották a csapatot tavaly, aki jól tudja implementálni, annak lehet esélye megverni őket.
Nem volt az szerintem egy nagy történet. Egy támadó fal ami akkor már inkább feküdt mint állt meg egy elit pass rush találkozott, és ez lett belőle. Megtűzdelve óriási center hibával, minek következtében Millerék majd minden play-nél pontosan tudták a snap pillanatát. És ehhez jött még, hogy az 5 yardon kőkeményen ütközték Gronkot és a WR-eket, aminek véleményem szerint ezen a meccsen valamivel több teret hagytak a bírók, mint a szezon többi részében.
De semmiképpen nem akarom kisebbíteni a Broncos érdemeit, abszolút megérdemelten mentek tovább.
Én így láttam, aztán majd jön valaki és megmondja a tutit :)