Connect with us

Hír

Kyle Shanahant már jobban kikezdik, mint az SB előtt

 

Kyle Shanahan már hivatalosan is a 49ers főedzője, de sokkal több kérdés és ítélkezés feszül neki, mint 1 héttel korábban. A Super Bowl leolvadást egy részben az ő nyakába is varrják, ugyanis több kulcsszituációban nem futtatta az órát, hanem passzjátékot hívott. Ezekre a kérdésekre pedig most felelnie kell.

 

mmbqb-kyleshanahan

 

„Mi megpróbáltunk annyi yardot szerezni amennyit csak tudunk” – kezdte beszédét egy interjúban. „Amennyire én emlékszem mi futottunk első és 10-re és yardokat vesztettünk. Másodikra ezért igyekeztünk közelebb kerülni, hogy meglehessen a first down vagy legalább könnyű field goalt alakítsunk ki” – válaszolt arra, hogy a negyedik negyed végén miért kockáztattak a „biztos” field goal helyett. Ez azonban nem az egyetlen vád vele szemben. A második félidőben túl konzervatív játékot folytatott sokáig, és 28-3 után nem is próbált igazán előrehaladni a kétkedők szerint. „Mi többször is második és 1 szituációban voltunk, csak nem tudtuk megoldani. Ez nehéz volt számunkra is.”

 

Egész idényben elkápráztatott minket fantasztikus hívásaival, de amikor igazán kellett volna elbukott. Ennek ellenére szerintem nincs egyetlen 49ers szurkoló sem, aki kételkedne abban, hogy jó döntés volt-e idehozni vezetőedzőnek.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!