Bill Belichick és a Browns – Egy költözés története

A 90-es szezonnak abban a reményben vágtak neki, hogy ezúttal túljuthatnak a Broncoson, de abban az évben esélyük sem volt egyáltalán találkozni velük a playoffban. A Browns egy katasztrófális rajtot produkált, és 2-7-es állásnál megváltak Carsontól. Az utódja Jim Shofner sem tudott nagyon szépíteni ezen az eredményen, és végül 3-13-al fejezték be a szezont, Modell pedig nekilátott új edzőt keresni.

Bill Belichick 1990-ben Super Bowl győzelmet ünnepelhetett, hiszen a New York Giants abban az évben legyőzte a Buffalo Billst, részben annak köszönhetően, hogy az akkor még csak defense koordinator Belichick egy olyan védelmet rakott össze, ami még a ligaelit 49ers, és Bills offense-t is meg tudta fogni. Ezek után teljesen egyértelmű volt, hogy valamelyik csapat vezetőedzőként fogja őt alkalmazni, a kérdés már csak az volt melyik. Végül ez a csapat a Browns lett, ugyanis az interjú során Belichick olyan hatást gyakorolt Modellre, hogy a tulajdonos azonnal ajánlatot tett neki, ő pedig készségesen el is fogadta azt.

Belichick gyorsan neki is látott a franchise feltámasztásához, és első lépésként felkereste a csapat legendás tight end-jét Ozzie Newsome-t, és megkérte őt, hogy ne hagyja abba a játékot, hanem folytassa az ő irányítása alatt. Newsome azonban eddigre már eljutott arra a pontra, hogy nem akar többet játszani, viszont a pályán kívüli munkától egyáltalán nem zárkózott el. Belichick felvette őt a stábjába, és mindig az oldala mellett tartotta. Newsome ott volt mellette, mikor a játékokat elemezték. Ott volt mellette, mikor a draftra készülvén az egyetemi játékosokat figyelték. És ott volt mellette, mikor a fontos döntéseket meghozták az elkövetkezendő években.

A 91-es szezont a csapat a Dallas Cowboys ellen kezdte meg, akiktől vereséget szenvedtek, de a következő héten idegenben már nyerni tudtak. Ráadásul nem is akárki ellen. Ugyan 91-ben a Patriots nem számított elit csapatnak, sőt kifejezetten gyengének számított, de ismerve Belichick további pályafutását, mégis van egy furcsa irónia abban, hogy élete legelső vezetőedzőként megnyert meccsét New Englandben játszotta le. Csak éppen a pálya másik oldalán állva. (20-0 volt az eredmény.)

A Patriots utáni győzelmet nem követték újabbak, sokszor kis különbséggel ugyan, de kikaptak, és a szezont 6-10-el fejezték be. Ez az eredmény jobb volt ugyan az egy évvel korábbinál, de a vártaktól elmaradt. Modell azonban türelmes volt. Tudta, hogy Belichick és a stábja nagyon tehetségesek, nagyon lelkesek, de nagyon fiatalok, és amiatt még nagyon tapasztalatlanok is. Hagyni kell egy kis időt nekik, hogy beérjenek, de ha végre beérnek, akkor képesek lesznek majd visszaállítani a Browns régi dicsőségét.

Egy lépéssel feljebb

1992-ben a csapat egy kicsivel jobb mérleget tudhatott magáénak, ugyanis 7-9-el zártak abban az évben. Ez nem volt sokkal jobb a 91-esnél, de a csapat játéka sokkal ígéretesebb volt, mint azt az eredmény mutatta. Elsősorban a védelem ment át hatalmas fejlődésen, és rövid időn belül a liga élmezőnyébe kerültek. A szezon egy részén három és fél meccsen keresztül nem engedélyeztek TD-t az ellenfélnek, és a későbbiekben is csak nagyon ritkán tudtak átjutni rajtuk. Az offense azonban a másik végleten volt. Bernie Kosar irányító szenvedett Belichick rendszerében. Sokat volt sérült ugyan, de egészségesen is messze elmaradt attól a szinttől, ami a karrierje elejét jellemezte.

Belichick észlelte, hogy Kosar már nem a régi és már nem biztos, hogy lehet rá építeni, ezért a 93-as szezon előtt leigazolta Vinny Testaverdet a Buccaneersből arra az esetre, ha Kosa hanyatlása folytatódna. És bizony folytatódott. 93-ban a 3. héten a Raiders ellen Kosar olyan borzalmasan játszott, hogy Belichick lecserélte, és felküldte a helyére Testaverdet. Az új irányító vezetésével sikerült visszahozni a meccset, és nyerni 19-16-ra, ráadásul Testaverde a következő hetekben is biztatóan játszott, így Belichick meghagyta őt kezdőnek.

A 8. héten hazai pályán egy parázs meccsen a Steelerst is sikerült legyőzni, de a győzelemnek ára volt. Testaverde két Steelers védővel való ütközés miatt megsérült, és több hétre kidőlt. Így ismét pályára léphetett Kosar, hogy bebizonyítsa még mindig lehet benne bízni. Nem sikerült neki. A következő Broncos elleni meccsen újfent borzalmasan játszott, és Belichick megelégelve a gyenge teljesítményt nemcsak lecserélte, de el is küldte a csapattól. Kosar akkor valószínűleg nem örült ennek a döntésnek, de végül ő járt jobban. A Dallas Cowboys azonnal leigazolta őt (a kezdőirányító Troy Aikman ekkor rövid időre sérült volt) és bár nem kezdőirányítóként, de végül mégis nyert egy gyűrűt, mert abban az évben a Cowboys lett a Super Bowl győztes.

Belichick a szezon közepén végleg irányító nélkül maradt. Testaverde sérült volt, Kosart elküldte, a harmadik számú irányító Todd Philcox pedig nem volt elég jó. Ugyan a szezon végére Testaverde visszatért, de addigra már minden mindegy volt, és egy újabb 7-9-es mérleggel zárta a szezont. Ekkorra Belichick elveszítette a szurkolók támogatását (részben Kosar elküldése, részben az eredmények miatt), de Modell továbbra is bízott benne. Ugyan megjegyezte neki, hogy ennél többet vár el tőle, de nem tett intézkedéseket aziránt, hogy leváltsa őt. Ennek ellenére Belichick érezte, hogy nincs biztonságban, és a következő évnek úgy vágott neki, ha most nem jön össze a playoff, akkor minden eddigi munkája hiábavaló volt.

Az áttörés

1994-ben Belichick munkája végre beérett. A defense egy újabb szintet lépett előre, és 16 meccsen összesen csak 22 TD-t engedtek, tehát meccsenként alig másfelet. Ezzel a teljesítménnyel a liga legjobbjai voltak, és mivel ezúttal az offense is túl tudott lépni a saját árnyékán, (illetve végre nem volt állandóan sérült a kezdőirányító) ezért 11 meccset nyertek abban az évben, amivel bejutottak a playoffba. Egy baj volt csupán. A Steelers oda-vissza verte őket, így a csoportot nem tudták megnyerni, és csak a 4. kiemelést szerezték meg, de persze ez így is hatalmas előrelépés volt az előző évekhez képest.

A playoff első körében Clevelandbe a New England Patriots látogatott, amelyet egy Belichick számára meghatározó alak vezetett. Bill Parcells volt az az ember, akit Belichick a Giants defense koordinátoraként követett, akitől tanult, akire felnézett, és akit tisztelt. Most azonban a pálya másik oldalán állva találkoztak két szemben álló csapat vezetőedzőjeként. Mester és tanítványa 1995 január elsején csapott össze, és meglepő módon a tanítvány került ki győztesen ebből az összecsapásból. A Browns védelme túl erős volt a Patriots támadósorának, és végül 20-13-ra a hazaiak győztek, amivel továbbjutottak a divíziós körbe.

Ott azonban ismét a Pittsburgh Steelershez kellett utazniuk, és ahogyan az alapszakaszban, úgy most is alulmaradtak velük szemben, és egy 29-9-es vereséggel kiestek. Ugyan nem sikerült eljutni a Super Bowlig, de minden adott volt, hogy jövőre ez sikerüljön nekik. A csapat immáron teljesen Belichick elképzeléseihez lett kialakítva, és úgy tűnt ez az elképzelés működik is. 94-ben csak 11 győzelem jött össze, de sokan úgy gondolták 95-ben ez több lesz. Pár elemző addig is elment, hogy egyenesen Super Bowl esélyesnek kiáltotta ki őket, ami az akkori keretet elnézve nem is volt annyira légből kapott, mint elsőre hinnénk.

A 95-ös szezon jól kezdődött, és bár egy-két nem várt vereség becsúszott, de 8 hét után a csapat 4-4-el állt, amivel holtversenyben voltak a csoport első helyén. A körülmények jók voltak, a csapat motivált, és elszánt volt, a szurkolók úgy érezték minden a legnagyobb rendben. Minden szép és jó volt. De aztán robbant a bomba.

Egy rosszul időzített bejelentés

Nem tudni Art Modell mióta tervezte a csapat elköltöztetését, de 1995-re jutott el arra a pontra, hogy végleg lépéseket tegyen ez ügyben. A tervét, miszerint elköltözteti a csapatot Baltimoreba először Ozzie Newsome-al osztotta meg, majd a stáb többi tagjával, aztán a játékosokkal, végül pedig a szurkolókkal. Ez nem volt egy bölcs döntés az időzítés szempontjából. A szezon közepén voltak, és mindenki a következő meccsre koncentrált, amikor mint derült égből villámcsapás érkezett a bejelentés.

Newsome, az edzők, és a játékosok mind rosszul érezték magukat a terv miatt. Úgy érezték cserbenhagyják a szurkolókat, ha elmennek. A döntés azonban Modell kezében volt, ő pedig végleges elhatározta magát ezzel kapcsolatban. Úgy érezte ennek a csapatnak szüksége van erre a költözésre, hogy bajnokságot nyerhessenek. Azt kérte a játékosoktól, hogy csinálják végig tisztességesen ezt a szezont, tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy a lehető legjobb eredménnyel búcsúzzanak, de lélekben készüljenek fel arra, hogy jövőre már Baltimore-ban fognak játszani.

A játékosok ha kelletlenül is, de elfogadták ezt a döntést. A szurkolók azonban nem. Ők elárulva, becsapva, és cserben hagyva érezték magukat. Rövid időn belül éktelen haragra gerjedtek a vezetőség ellen, aminek amilyen módon csak tudtak hangot is adtak. Eleinte megpróbálták Modellt meggyőzni, hogy ne tegye ezt, de hamar átváltottak erősebb hangnemre.

A problémát fokozta, hogy alig 2 nappal a bejelentés után a Browns pályára lépett az Oilers ellen hazai pályán. Korábban a közönség teljes támogatását élvezve futhattak ki a játékosok az alagútból, aznap azonban ennek a támogatásnak nyoma sem volt a stadionban. A helyét átvette a csalódottság, a keserűség, és a düh. A lelátókon a szurkolók tekintetében ténylegesen csak ezt a három dolgot lehetett fellelni.

Ugyan a fent említett három érzelem Art Modell felé irányult, de a játékosok joggal érezhették úgy, hogy feléjük is áramlanak. Bizonyos szempontból a saját közönsége vált a Browns legnagyobb ellenségévé. Az egyik kommentátor meg is jegyezte a meccs alatt:

“Ennek a csapatnak most az lenne a legjobb, ha minden hátralévő meccsét idegenben játszaná.”

A szurkolók ilyen szintű szembenállása miatt a játékosok elveszítették a koncentrációjukat, a kitartásukat, a motivációjukat, és végső soron a meccset is. A romokban lévő Oilers simán 37-10-re legyőzte a Brownst, és ezzel a vereséggel elindult a csapat darabokra hullása.

Az Oilers elleni meccs csak a kezdete volt egy hosszú, és keserédes végnek. A szurkolók nem hagyták annyiban a dolgot, amikor csak lehetett hangot adtak az érzelmeiknek. Hamarosan eljutottak arra a szintre, hogy ha Modell mindenáron el akar menni, akkor menjen. Nem érdekli őket. Sőt vigye magával az egész vezetőséget is. De a Brownst nem viheti. A Browns ide tartozik, és kerül amibe kerül, de meg fogják akadályozni, hogy a csapat elmenjen. Ehhez pedig amilyen módon csak lehetett támadták Modellt. Ezt azonban nem tudták könnyen megtenni, ugyanis Modell az Oilers elleni meccs után nem sokkal elhagyta a várost, és a szezon hátralévő részét Baltimoreban töltötte, ahol a városvezetéssel tárgyalt a költözéssel kapcsolatban. Mivel Modell nem volt a közelben ezért találni kellett valaki mást, akin ki lehetett tölteni a haragot, és akit lehetett támadni a költözés miatt. Ez a valaki pedig Bill Belichick lett.

Belichicknek nem sok köze volt a döntéshez. Ő is akkor értesült a költözésről, mikor mindenki más, de ez a szurkolókat nem érdekelte. Modell embere volt, innentől kezdve pedig potenciális ellenség. Minden keserűséget, minden haragot rajta töltöttek ki. Ő ugyan igyekezett figyelmen kívül hagyni ezeket a hozzászólásokat, és a munkára koncentrálni, de a szurkolók nem könnyítették meg a dolgát. A vérmesebb szurkolók többször is összegyűltek az edzőközpontnál, ahol kiabáltak, és Modellt valamint Belichicket ábrázoló babákat akasztottak föl, vagy égettek el. Ráadásul a stábtagok elmondása szerint naponta kellett kétszer-háromszor kiüríteni az épületet bombariadó miatt. Ilyen körülmények között pedig nem lehetett dolgozni.

Ennek az ellenséges környezetnek köszönhetően a Browns sorban bukta el a meccseit egyiket a másik után. A csapat, amely a szezon előtt még Super Bowl esélyesként volt elkönyvelve hirtelen a liga alján találta magát, és a stábtagok mindennél jobban várták, hogy ez a szezon véget érjen, és végre elhagyhassák ezt az ellenséges környezetet. Ám előtte még egy utolsó nagy megpróbáltatás várt rájuk.

December 17-én a csapat a Bengalst fogadta, és ennek a meccsnek az adott különleges hangulatot, hogy ez volt abban az évben az utolsó hazai mérkőzésük. A Browns szurkolók ekkor láthatták utoljára szeretett csapatukat, és az előzmények ismeretében megjósolhatatlan volt, hogy mi fog történni akkor, amikor a játékóra 00.00-ra vált. Belichick utólag elismerte, hogy ritkán ijedt meg életében, de aznap valóban rettegett, mert fogalma sem volt arról, hogyan fogja elhagyni a stadiont.

A Browns végül 26-10-re nyert, és szerencsére a szurkolók szeretete a csapat iránt erősebb volt, mint a gyűlöletük a tulajdonos, és az edzők iránt. Ugyan többen szétverték az üléseket, és darabokra szedtek szinte mindent, hogy emléknek eltehessék, de emberi kár nem keletkezett. A legtöbb szurkoló lerohant a nézőtér aljára, hogy utoljára kezet rázhassanak, és megölelhessék a játékosokat. Ennek köszönhetően pedig az edzők viszonylag békésen el tudták hagyni a stadiont, ezúttal véglegesen.

Az új franchise

A Browns elhagyta Clevelandet, de bizonyos szempontból mégis ottmaradt. A szurkolók azt ugyan nem tudták megakadályozni, hogy a csapat elköltözzön, de azt el tudták érni a ligánál, hogy a Baltimoreba távozott csapat ne használhassa a Browns nevet, ne viselhesse a mezüket, és ne birtokolhassa a történelmüket. Art Modellnek emiatt egy teljesen új nevet, és egy teljesen új kinézetet kellett megalkotnia, így végül a 96-os szezonnak a Clevelandből elköltözött csapat már Baltimore Ravensként vágott neki.

Ezt azonban Belichick már nem érhette meg a csapat vezetőedzőjeként. A 95-ös szezont 5-11-el zárta, ami a 4-4 után nagy visszaesés volt. Igaz a körülmények miatt nem is lehetett volna elvárni, hogy ennél jobb legyen, de Modell mégis úgy gondolta itt az ideje megválni tőle. Hogy milyen módon intettek búcsút egymásnak azt nem tudni, de nagy valószínűséggel Belichick nem volt boldog, hogy lényegében ő vitte el az egészért a balhét, és utána még az 5-11-ért is őt teszik felelőssé.

Akárhogy is, Belichick elhagyta a csapatot, de a mentalitása ottmaradt Ozzie Newsome személyében. Newsome 5 éven keresztül tanult Belichick mellett, és ezalatt kiismerte a játékosmegfigyelés rejtélyeit. Mikor 96-ban immár General Manegerként élete első draftjára készült, odaállt a tábla elé, és feltette magának a kérdést: “Vajon mit tenne Bill? Mi alapján választana ő?”.

Azok alapján, amiket Belichicktől tanult végül elhatározásra jutott, és a két elsőkörös draftpicket két olyan játékosra használta el, akiket szerinte Belichick is kiválasztott volna. Az egyikük a guard Jonathan Ogden volt, aki a Ravens támadófal legmeghatározóbb tagjává vált. A másik választása pedig a linebacker Ray Lewis volt, aki a védelem vezére lett az elkövetkezendő 16 évre. Az alapos munkájának hála az egykori Browns új névvel, új külsővel, és új környezettel, de végül bajnok lett 2000-ben, és Modell végre a magasba emelhette a Vince Lombardi trófeát. Newsome elmondása alapján sokkal tartozik Belichicknek, mert ha ő annak idején nem tanít meg neki annyi mindent, akkor soha nem tudott volna egy bajnokcsapatot felépíteni Baltimore-ban.

Belichick számára is azt lehet mondani pozitívan végződött ez az egész történet. Ugyan 96 elején még biztos nem így gondolta, de végül ő járt a legjobban ezzel a szakítással. Miután elbocsájtották visszatért egykori mentorához Bill Parcellshez előbb a Patriots, majd a Jets stábjába, és mikor Parcells visszavonult, egy furcsa eseménysor után visszakerült New Englandbe, immár vezetőedzőként. Ugyan számára a clevelandi kaland nem végződött jól, de egy dolgot megtanult a 95-ös szezonból. Egy csapatra nagy hatással vannak a pályán kívüli történések, és neki vezetőedzőként az is az egyik legfontosabb dolga, hogy ne hagyja, hogy bármi pályán kívüli dolog befolyásolja a játékosok teljesítményét. El kell érnie, hogy a játékosok, a szurkolók, a média, és mindenki más csakis a következő meccsre koncentráljon, és nem szabad hagynia, hogy ebből a koncentrációból bármi is kizökkentse őket. Ezt a tapasztalatát a korábbi elképzeléseivel egybevegyítette New Englandben, és ennek köszönhetően már 5 Super Bowlt nyert velük, és ki tudja hol van még a vége az ő történetének.

Végső soron az mondható ki, hogy mind Modell, mind Belichick jól jött ki ebből az egész történetből. Mindketten Super Bowlt nyertek a költözés után nem sokkal, és mivel mindkettőjüknek ez volt a célja, így egyértelműen csak nyertek ebből a költözésből. Egyvalaki érezhette magát igazán vesztesnek. Cleveland városa. A szurkolók elveszítették a csapatukat, és velük együtt egy darabot magukból. Emiatt pedig nagyon dühösek Art Modellre, a többségük még a mai napig nem bocsájtott meg neki.
Ugyan végül sikerült elérnie a városnak, hogy 1999-ben a csapat újjáalakulhasson, de ebben az új Brownsban kevés örömét lelték a szurkolók. 99 óta összesen két pozitív szezonjuk volt csak, és évről évre a top 5-ben választhatnak a drafton. A keserűségüket csak növelte, hogy a Ravens, a volt csapatuk 2000-ben döntőt nyert majd rá egy évre Belichick, a volt edzőjük is megnyerte az első gyűrűjét.

Sok Browns szurkoló mai napig állítja, hogy ha 95-ben a csapat nem költözik el, akkor Super Bowlt nyerhettek volna, hiszen a Ravens bebizonyította, hogy a Belichick által javasolt út járható, Belichick pedig bebizonyította, hogy ha hagyják őt dolgozni, akkor bizony nagy sikereket tud elérni. Lehet, hogy ezek a szurkolók csak azért mondják ezt, mert a mostani Brownsban nincs sok örömük, és jó érzést ad nekik ez a tudat. Lehet, hogy komolyan is gondolják. De hogy valójában mi történt volna, ha 95-ben nem történik meg ez az egész költözés, nos azt mi már soha nem fogjuk megtudni.

Akinek van egy kis felesleges ideje, és nem okoz gondot neki az angol nyelv, annak tudom ajánlani az alábbi videót, ami ezzel a történettel foglalkozik.. Igaz szerintem sok olyan elem van a videóban, ami önmagában érdekes, de nem feltétlenül fontos ehhez a történethez, de ettől függetlenül bátran tudom ajánlani bárkinek.