Aaron Rodgers visszatérése úgy tűnik a küszöbön van! A Packers klasszisa péntektől hivatalosan is visszatérhet az edzésekre, és a jelek szerint erre jó esélye is van.
A Packers nem tart edzéseket péntekenként, így a szombat lehet az a nap, amikor hivatalosan is edzésbe áll, de Mike McCarthy nem erősített meg semmit.
Meglátjuk még hogy alakul. Egyelőre szeretnénk tartani magunkat az eredeti rehabilitációjához, ahol lépésről lépésre haladnánk, továbbra sem akarunk elsietni semmit. A fő prioritásunk még mindig az, hogy teljesen felépüljön, jelenleg ezzel, és nem azzal foglalkozunk, hogy szombaton már edzeni tudjon. Én most csak a Buccaneers elleni meccsünkre koncentrálok, Aaron pedig azon a protokollon megy végig, amin minden IR-on lévő játékosunk, de a felépülése a vártnál jobban halad. Nem tudjuk még mi sül ki a dologból.
– mondta McCarthy.
Rodgers a Steelers elleni bemelegítés előtt már dobálgatott, sőt, egyes riporterek szerint volt egy 54 yardos passza is, szóval kezd egyre jobb állapotban lenni az a váll. Mielőtt még pakolnátok fel a házat a Packers győzelemre, mondván Rodgers visszatér, még mindig csak a Panthers ellen térhet vissza leghamarabb. Október 19-én műtötték, és másnap tették a sérültlistára, ami 8 hetes ott létet kíván maga után, így a Bucs és a Browns ellen sem lesz ott a pályán.
Amennyiben Rodgers lenne a másik játékos, akit aktiválnak a sérültlistáról, arról informálniuk kell a ligát is, így akkor derülhet ki, hogy visszatér-e még idén, már csak a mikor lesz a kérdés. Ez persze függ attól is, hogy a Packersnek van-e még esélye a rájátszásra.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyet 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
Legutóbbi hozzászólások