Nem sok pozitív dolgot találni az Indianapolis Colts szezonjában, de ha nagyon akarunk keresni egyet, akkor Frank Gore kitartását és munkabírását érdemes megemlíteni. Koránt sem azt akarom mondani, hogy Gore jól teljesít, mert nem, de 34 éves korukra a futók már kezdenek elhasználódni, így nem bírják a terhelést. Gore ennek ellenére még mindig nagyjából tartja a kezdő posztját és tömik labdával.
Elismerem a tömik labdával kifejezés egy kicsit túlkapás, de korához és a ligaátlaghoz képest helytálló a megfogalmazás. Frank Gore-nak ugyanis 144 futókísérlete volt a szezon folyamán, ami holtversenyben a nyolcadik legtöbb. Olyan futókat előz meg, mint Lamar Miller, C.J. Anderson vagy Devonta Freeman, de mindössze három labdacipeléssel kapott kevesebbet, mint a futásorientált offense-ben játszó Fournette. Ezek mellé a futásstatisztikák mellé még 18 elkapása is van, ami a középmezőny végéhez elegendő.
Fentebb említettem, hogy kimondottan nincs jó szezonja, de a kontakt utáni átlagos yardokban például kilencedik, ami a sok, tehetséges futó között megsüvegelendő teljesítmény. Érdemes még megvizsgálni, hogy a játék más aspektusában is hasznára van a csapatnak. Passzblokkolásban ugyanis közel kiváló, ráadásul előszeretettel terhelik itt is. 159 passz playt volt a pályán, amelyből 46-szor volt blokkolás a feladata. Ezt közel makulátlan mérleggel teljesítette, ugyanis mindössze egy sacket engedélyezett és összesen is, mindössze öt nyomásengedélyezés került a neve mellé.
Összességében tehát elmondható, hogy Gore futásban már nem olyan dinamikus és ellenállhatatlan, mint karrierjének hajnalán, de továbbra is stabil teljesítményt nyújt és a nagy terhelés ellenére állja a sarat. Rutinja és tapasztalata pedig csapata segítségére van, mind passzblokkolás terén, mint missed tackle-ök kiharcolásában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások