Az Ezekiel Elliott saga végre véget ért, aminek véleményem szerint mindenki örül, mindössze a kimenetellel kapcsolatban lehetnek egyeseknek aggályai. A Dallas cserefutói viszont alighanem örülnek a lehetőségnek, még ha nem is teljesen úgy alakult mindenki számára történet, ahogy szerették volna.
Mikor a szezon előtt felröppent Elliott eltiltása még rengeteg hangot lehetett hallani arról, hogy pótlása majd Darren McFadden lehet. Ennek megfelelően ezernyi fantasy tulajdonos tárazta be McFaddent, hogy majd a megfelelő pillanatban előhúzza. Most viszont csalódottan droppolhatják a futót, ugyanis Alfred Morris került kedvező pozícióba. Maga a játékos már kevésbé csalódott vagy legalábbis ezt mondja. McFadden, Drew Davisonnak adott interjújában ugyanis arról beszélt, hogy nincs kifogása a helyzet ellen.
Nem tudtam, hogy mit várjak. Mindig várom a lehetőséget és ha eljön akkor megpróbálok élni vele. Szeretek itt lenni és hálás vagyok érte. Ez csak egy újabb szituáció, ami az NFL része.
McFadden tehát elfogadta, hogy Elliott kezdő posztja Morrisra szállt és türelmesen próbálja várni azt a pillanatot amikor majd ő is bizonyíthat. Ez pedig nem is biztos hogy olyan sokára következik el, mert az Eagles ellen nem olyan könnyű futni és ha adott esetben Morrisnak nem megy, akkor könnyen lehetőséget kaphat McFadden is a meccsen.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások