Az idei draft egyik legérdekesebb tehetségének John Rosst tartották, ugyanis amellett, hogy már az egyetemen is tehetséges elkapó volt, a Combine-on megdöntötte Chris Johnson 40 yardos rekordját. Ekkor nagy hype lett körülötte és hirtelen felfelé kezdett mozogni a boardokon.
Olyannyira emelkedett az értéke, hogy a Cincinnati Bengals egyenesen a kilencedik választás jogával őt húzta ki és nagy terveik voltak vele. Tökéletes párosításnak tűnt Green mellé, hiszen Ross meg tudja vertikálisan nyitni a pályát, így végre Daltonnak lett volna még egy használható célpontja. Eddig azonban inkább a szezon csalódása. A Bengals szerint legalábbis biztos. Ross ugyanis egyetlen passzt nem kapott eddig el és ez annak ellenére is nagy szó, hogy sokáig sérülés miatt nem volt bevethető. Most a Titans ellen azonban ott volt a pályán, de nem teljesített jól. Marvin Lewis ki is akadt az elkapóra, ugyanis volt egy mély labda, amit nem kapott el, mert nem futotta rendesen végig a route-ját.
Abban a szituációban és coverage-ben tudnia kellett volna, hogy Andy (Dalton) számít rá. Andy számított rá, hogy ott lesz a megfelelő helyen. Cserben hagyta a csapattársait és cserben hagyta az irányítóját.
Kemény szavak és talán a kelleténél talán picit erősebbek is mindössze egy darab súlyos hiba után, de az tény, hogy ilyen szintén már tudnod kell mikor lassítasz le, mert pontok múlnak rajta. Szerintem nem is feltétlenül ez volt Lewis baja, de már őt is frusztrálja, hogy az első körös választásuk, egyelőre nincs a csapat hasznára.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások