A Pro Bowl csapatokra már több hete lehet szavazni, most pedig kijöttek az első eredmények is. Többször írtunk már róla, hogy a Pro Bowl messze nem egyenlő az All-Pro-val vagy egyéb tényleg teljesítményalapú szavazással, mert itt legtöbb szurkoló inkább szimpátia és hírnév alapján adja le a voksát.
Így fordulhat elő, hogy nem feltétlenül azok kapják a meghívót akik a legjobb teljesítményt nyújtották az évben, hanem azok akiket a legtöbbet emleget a tömeg. Ezt a felvezetőt nem feltétlenül azért írtam, mert az előzetes lista tele lenne rosszul teljesítő sztárokkal, de előfordulhat pár érdekes név is a felsoroltak között.
A szavazást a Philadelphia Eagles irányítója, Carson Wentz vezeti és azt kell mondanom hogy nem érdemtelenül. Azt nem tudom kijelenteni, hogy Wentz idén a legjobb irányító, sőt legtöbb mutatóban a top5-be is neccesen fér be, de az vitathatatlan, hogy az idei év egyik meglepetéscsapatának az arca és vezére is egyben. Ráadásul mindössze másodéves, aki olyan fejlődésen ment keresztül az elmúlt pár évében, mint nem sokan a ligában. Ez egy igazi sikerstory a szavazok között. Őt követi – csaknem 40 ezer szavazat hátránnyal – a liga G.O.A.T.-ja a 40 éves Terminátor, Tom Brady. Szerintem az ő helyét sem lehet megkérdőjelezni, mint az AFC top quarterbackje.
A harmadik-negyedik-ötödik helyen aztán két futó és egy elkapó áll. Az évek óta jól teljesítő Bell-Brown duó és az idén újra sziporkázó Gurley. Rajtuk kívül még olyan nevek vannak a top10-ben mint Russell Wilson, Drew Brees vagy Alex Smith. Senki nem igazán meglepő. A legjobb rookie pedig Kareem Hunt, aki az első öt forduló teljesítménye alapján szintén egyértelmű. Összességében elmondható, hogy az első 10 név között nem találunk igazán nem Pro Bowlba illő nevet és igazi meglepetést sem

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után