Connect with us

Hír

Ramsey akart egy második menetet is Greennel

A Jaguars egy kevésbé eseménydús mérkőzésen kerekedett felül a Bengals csapatán, de a két fél összecsapása mégis érdekes marad sokak számára. A második negyedben ugyanis A.J. Green MMA harcos módjára dobta el az ellenfél cornerét, Jalen Ramsey-t, majd kezdte el a földön is püfölni, amíg szét nem választották őket.

 

 

Ez már eleve keveset látott akció egy NFL mérkőzésen, de úgy tűnik Ramsey számára nem volt elég. A jelenet után természetesen mindkettőjüket kiállították és az öltözőbe küldték, de amíg Green valóban bement az öltözőbe, Ramsey is követni akarta a wide receivert az ellenfél szobájába.

 

Michael DiRocco, az ESPN írója szerint Ramsey még hosszú percekig a Bengals öltözőjénél ólálkodott és káromkodásokat ordibált Green feltételezett helye felé, egészen addig a biztonságiak el nem küldték. A történet egyébként olyan szempontból érdekes, hogy bár a szépségdíjas dobást Green követte el, mégsem ő hibáztatható jobban a szituációban. Ramsey ugyanis végig hergelte az elkapót és egy lökéssel meg is kezdte a harcot.

 

Nehéz nem a szorgalmas, makulátlan Green mellé állni, akinek hosszú pályafutása alatt egyetlen balhéja sem volt, mint a nagyszájú, már tavaly is kiállítást kiharcoló, másodéves corner pártját fogni. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy Green nem vétkes ebben az esetben, de érdemes átgondolni, hogy ki milyen további büntetést érdemel.

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2017-11-06 12:03

Tehát akkor nyakra menni teljesen elfogadható, és ütni is? Mondd leonidasz, te nem tévesztettél sportágat véletlenül? Vagy direkt a kretén crew jön be neked?

acsdav2
acsdav2
Reply to  Kopi3.14
2017-11-06 12:04

Örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Vagy durva cuccot szedett a Broncos veresége miatt vagy elfogult AJ Green rajongó.

acsdav2
acsdav2
2017-11-06 12:07

Jézusom. Ez komoly? Elkezdi fojtogatni, majd a földön tovább üti és azt mondod Green mellé állsz? Meg ez milyen duma már, hogy hergelte? Minden játékos ezt csinálja. Tisztelet a kivételnek, megy a trash talk ezerrel. Az, hogy a lökés, meg a harc megkezdése az egészen nevetséges. Minden meccsen van ilyen. Az edzők szerint nincs is ezzel baj, ha csak lökik egymást. Ramsey lökése megért volna egy 15 yardos büntit, azzal nincs baj, de kiállítást biztos nem.

Bálint Unger
Bálint Unger
2017-11-06 12:16

kénytelen vagyok egyetérteni az előttem szólokkal, oké, hogy Ramsey egy gyökér, de a jelenetsorért csak és kizárólag Green érdemelt kiállítást

Zotyman
Zotyman
2017-11-06 14:27

A büntetéseket nem életművekre adják, hanem konkrét esetekre. Ergo Greennek ezért eltiltás jár, így nem lehet reagálni.
Kifejezetten ellenszenvesen viselkedő játékosok pedig nem kaphatnak a pályán nagyobb vagy több büntetést amiatt, hogy egyébként gyökerek. (Természetesen ha valaki visszaeső, pl. Burfict, akkor azt az utólagos szankciónál figyelembe kell venni.)

SmujolA
SmujolA
2017-11-06 22:25

Engem csak azok a fránya helyesírási és fogalmazási hibák zavarnak. :D kb annyira professional, mint ez a jelenetsor egy nfl meccsen. De a kis csetepaté azért tetszett ;)

CicaHurka
CicaHurka
2017-11-07 09:47

Szerintem Green megérdemel mondjuk egy 1meccses eltiltást, DE (!!!!), és itt van egy kurva nagy DE, aki egy gyökér trashtalker buziskodásaira (értsd felhúzására, lökésére) nem hasonlóképpen reagál, annak vagy nincs semmi a lábai között, vagy valószínű, hogy gurulós focista (azaz ebben a helyzetben negyed órát várna halálán fetrengve a gyógyvízre)!
Az amerikai foci férfi sport!
Nekem bármennyire is vagyok szabálykövető az életben, szimpatikusabb lett a mindig nyugodt/csendes Green azzal, hogy így “kiállt” magáért, még ha lesz is ennek következménye…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x