Howie Roseman nagy munkában van mostanában. A csapat hasít a rájátszás felé, és sokak szerint a Super Bowl részvétel, vagy akár a győzelem sem kizárt. A jó szezonok azonban nem maradnak hátulütők nélkül, de Roseman szeretné ezeket leszűkíteni ahogy csak tudja.
Egy jó szezon, még ha nem is Super Bowl győzelemmel ér véget, azzal jár egy franchise számára, hogy a szabadügynökeinek fizetési igénye az egekbe ugrik, így sokan “jóllakottan”, gyűrűvel a zsebében oda igazol, ahol többet fizetnek. Ennek érdekében már a szezon közepén elkezdték a fontos szabadügynököket leláncolni a csapathoz, hiszen mivel csak a következő szezontól lenne érvényes a szerződésük, az idei salary capbe nem számítanak bele. Így hosszabbítottak Tim Jernigannel és Alshon Jefferyvel is, mindkettejüknek már csak erre a szezonra volt szerződése.
A csapat állítólag Brandon Graham hosszabbítását tűzte ki célul, akinek a 2018-as idény végén évül el jelenlegi kontraktusa. Graham azonban belsős riportok szerint nem akar még új szerződésről tárgyalni, hiszen akár jóval nagyobb pénzhez juthat ’19 nyarán mint amit most az Eaglestől kaphatna. A cap space növekedésével ugyanis a játékosok bérigénye is növekszik, és már egy passzsiettetőnek sem álom kategória a 15+ milliós éves fizetés. Graham ráadásul elképesztően jól játszik, így minden esélye megvan egy hatalmas összeg leakasztásához. Arról egyelőre nem volt pletyka, hogy mekkora összegről tárgyalna az Eagles, de Jernigan és Jeffery pénzét látva nem garasoskodnak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások