Egy 3-10-zel álló csapatnak általában nincs túl sok indoka boldognak lenni, a San Francisco 49ers szurkolóival és stábjával most viszont madarat lehetne fogatni. Jimmy Garoppolo jött, látott, és nyert. Kétszer. Amire legutóbb nem pár hete volt példa a franchise történelmében.
C.J. Beathard sérülése miatt a frissen megszerzett Jimmy Garoppolónak kellett átvennie a stafétát az öbölben, és rögtön két egymás utáni idegenbeli győzelemmel kezdett. Erre legutóbbi 2014-ben (!) volt példa az egykor szebb napokat is látott franchise-ban. A második körért megszerzett játékos még a gyengélkedő csapatból is győztest faragott, mi lesz akkor, ha a nyáron a rendelkezésükre áll a világ minden pénze a szabadügynök piacon, illetve övék lesz egy elég magas pick a második kör kivételével mindegyikben. Na, ezért boldogok most San Franciscóban!
Nem hiába mondják, hogy a győzelem csodákra képes, szinte érezni az épületben ezt a nagyszerű érzést, amit Jimmynek köszönhetünk. Egye magabiztosabbak a játékosok, ami elengedhetetlen egy sikerszériához.
– mondta Shanahan.
Jimmy egy remek srác, egy igazi vezető. A csávón nem látsz kételyeket ha a pályán van, árad belőle a magabiztosság, ami a teljes offense-re hatással van. Mellette nem érzel leküzdhetetlen akadályokat, ilyennek kell lennie egy franchise irányítónak.
– ezek már Marquise Goodwin szavai voltak.
Bár a 49ers számára már tét nélküli a további három forduló, egy sikerszéria aranyat érhet. Ugyanis ha azt látják a jövőre szabadügynök játékosok, hogy Garoppolo vezérletével sikerül nyernie a csapatnak, ők is szívesebben írnak alá a 49ershez. Valami elkezdődött Friscóban, aminek a végkifejletére az egész NFL társadalom kíváncsi.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások