Parádés divisional round vasárnapunk volt, két elképesztő meccsel, ahol sajnáltuk, hogy valakinek ki kell kapnia. Bár többször hangoztattuk, hogy ez a rutinos rókák és az elsőáldozók csatája lesz, felborították minden azon teóriát, hogy a rájátszásban a rutin számít. Így esett meg, hogy Big Ben vesztesen hagyta el a pályát, ami felpiszkálta őt.
Bár két turnoverben is részes volt, a folytatásban mindent megtett csapata sikereiért, és bizonyította azt az elképesztő futball IQ-t annál a lateral passznál, ami miatt még mindig a legjobbak között a helye. Ám senki nem menekülhet az idő múlásától, és a már idén is necces folytatás kérdése most is előjön, és még elő is fog jönni. Roethlisberger azonban jóval magabiztosabb, mint a nyári dilemmája alatt volt.
Nem tudom kik lesznek itt jövőre a jelenlegi gárdából, de azt igen, hogy én maradok. Ugyanis még nem tervezem befejezni.
– mondta szűkszavúan.
A magabiztos, és talán elhamarkodott nyilatkozat szinte biztos a vereség számlájára írandó, így én kis óvatossággal kezelném kijelentését. A szezonban ugyanis nem egy érdekes ügye akadt az edzői stábbal, amikor az újságírói számonkérésnél az egymásra mutogatás ment a felelősöket illetően, most azonban magára vállalta a felelősséget.
A 14 pont sok, nem számít mikor adsz az ellenfelednek ennyit. Ez mind az én felelősségem, hiszen nem tehetem meg a védelemmel, hogy ilyen helyzetbe hozom őket.
Azonban nem csak azon az interception utáni rövid játékon volt gyenge a védelem, de ez már más kérdés. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű offseason Pittsburghben…

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Haley lapát, illetve nem kell vele hosszabbítani és a probléma meg is van oldva. Szerintem amúgy lassan majd Tomlin is kifelé fog állni.
Addig nem küldik el, amíg rendre rájátszásba jutnak. Kb mint McCarthy…
Nem is kell, hisz most járt le a szerződése. Megújítani nem kell.
Tomlinnak is? Ezt nem tudtam
Neki nem. De a probléma elvileg a Big Ben és Haley közötti ellentét.
Ok. De én a kommentedre reagáltam, és vontam párhuzamot egy másik HC-csal.
Volt, hogy nem jutottak be, Tomlin mégis maradt. Nem ezen múlik.
Szolgálati kérdés: hová tűnt a cikk az oldalról? Csak másik cikk előző következő részében találni jelenleg meg.
van egy olyan bug, hogy az időrendben a második cikk nem látszik :D