Drew Brees számára a tegnapi drámai vereség azt is jelentette, hogy véget ért a 2017-es szezon – és készülhet a szabadügynök piacra. Elmondása szerint azonban ez nem fog megtörténni vele, hiszen nem kíván távozni a Saintstől.
Természetesen minden játékos csalódott volt az éjjeli vereséget követően, és próbálták egymást, illetve a szurkolókat lelkesíteni. Így volt ez Brees esetében is, aki Twitteren köszönte meg a szezonban kapott támogatást a rajongóknak.
I love you Who Dat Nation. And I love our team. We are destined for great things
— Drew Brees (@drewbrees) January 15, 2018
Egy újságíró a csalódottságban fürdött irányítótól nem félt megkérdezni azt a kérdést, ami nem csak a Saints, de szinet a teljes NFL világot foglalkoztatja: marad New Orleansban?
Maradok.
– jött az egyszerű, egyben megnyugtató válasz.
Igen ám, csak ez nem olyan egyszerű. Breesnek úgy van $18 milliós terhelése a Saits salary capjében, hogy nincs szerződése, ez pedig alaposan megnehezíti a csapat helyzetét. Természetesen nem megoldhatatlan a hosszabbítás, hiszen ez 6-6 millióra le van bontva a következő 3 évre, de figyelni kell arra, hogy a további erősítésekre is maradjon egy kis apró. A Saints ugyanis évek óta nyögi Brees szerződését, hiába szolgált rá minden egyes centjére. A sok berobbanó újoncnak hála azonban a húzóemberek nem foglalnak sokat a capből, így arra a pár évre, ami még a 39 éves irányító karrierjében van, talán sikerült megtalálni a közös nevezőt az új szerződésben.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
Valamelyik szerkesztő már elmagyarázta nekem, de lehet nem értettem meg teljesen. :D Ez a 18M halott pénz mindenképp ott lesz 2018-ra. Tehát, ha játszik 18-ban, akkor adnak neki mondjuk egy 24M-os szerződést, ami aláírásbónuszként lenne elkönyvelve és mondjuk 6M lenne a 18-as évre eső része. Így csak 24M-t foglal, viszont ha visszavonul jövőre, akkor megint ott lesz 18M halott pénz 2019-re.
Ha jól értettem, a halott pénzek: 2018-ra, 2019-re és 2020-ra 6-6-6 milla. Ha kötnek vele 2018-ra egy 24 millás szerződést, akkor 2018-ban 30-at, 2019-ben 6-ot és 2020-ban is 6-ot foglal el.
Elvileg nem. Bár én se érte még teljesen. Mert ez olyan pénz amit nem lehet tovább tolni. 18M elvileg mindenképp ott lesz 18-ra. Hangsúlyozom én se vagyok biztos, mert különböző amerikai oldalak is mást írnak.