A Jaguars hosszú idő után újra rájátszásba került és nem kis meglepetésre egészen az AFC döntőig meneteltek, ahol majdnem sikerült nekik megviccelni a New Englandet. Coughlin visszatérése egyértelműen pozitívan érintette a csapatot, de Dave Caldwell folyamatos építkezése draftról és a piacról végre beérett és persze nem hagyhatjuk ki Doug Marrone-t sem, aki ezekből a remek játékosokból egy csapatot tudott összerakni.
A Jaguars szurkolók nagy örömére mindhárom szakember szerződést hosszabbított 2021-ig, így ha sikerül ilyen szinten folytatni a munkát, akkor a következő években komoly tényező lehet a Jacksonville az AFC-ben.
Coughlin, Marrone és Caldwell hosszabbítása nem csak az előző szezonnak köszönhető, korábban rájöttünk, hogy ők nagyon fontosak ahhoz, hogy a csapatunk sikeres legyen a következő szezonokban. Megünnepeltük, hogy megnyertük a csoportunkat és jól szerepeltünk a rájátszásban, most már az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Jó vezetőkre van szükségünk és szerencsére Tom, Doug és Dave bizonyították, hogy remek szakemberek. – mondta Shad Khan, tulajdonos.
A tulajdonos, Shad Khan elégedettsége nem meglepő, hiszen a csapat 2007 után járt rájátszásba és Floridában már nagyon várták, hogy sikeres legyen a csapat. Feladatuk van bőven, hiszen egyben kell tartani a remek védelmet és a támadóegységet is erősíteni kell. A csoportban sincs könnyű dolga a Jaguarsnak, hiszen a Tennessee és a Houston is erős csapat lehet a következő idényre, amennyiben Andrew Luck visszatér, akkor a Colts sem nézhető le.

Legfrissebb cikkeink
- Új legjobban fizetett cornere van a ligának!
- Egyelőre úgy néz ki, hogy Allen Lazard marad a Jetsben
- Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Mock draft a szabadügynök piac lecsengése után
- A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- Rövidhírek a hétvégi igazolásokról
- Egyáltalán nem köteleződött el Sam Darnold mellett a Seahawks
- BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- A Chiefs visszaigazolta JuJu Smith-Schustert
- Kivágta tavaly drágán igazolt cornerét a Titans
- Elcserélheti kezdő tight endjét az Eagles
- Aaron Rodgers a Vikingsra vár, hozzájuk szeretne aláírni
- Pár napja kivágta, most mégis visszaigazolja Kyle Juszczyket a 49ers
- TRADE: A Vikings megszerezte a 49ers futóját
- A Falcons tényleg nem vágja ki Cousinst, kifizette a 10 millió dolláros bónuszát
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Cseh Tibor on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Pedro44 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- LG on A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
nagyon várom a jax fa kitekintőt, mert szerintem jó helyzetben van a csapat. sok helyen nem kell erősíteni, kevés fontos játékos szerződése jár le és még valamennyi hely is van a sapka alatt… ez elég jó kiindulás és még normális mennyiségű draft pickje is van a csapatnak.
robinsont és colvint kell megtartani, illetve egy használható tight end jól jönne, én burton-re szavaznék ár/érték/potenciál alapján. a többi megoldható draftról.
illetve még egy hatalmas kérdés van: bortles elég jó-e? illetve amennyiben nem, úgy kivágható-e? és ha kivágható, ki jöjjön helyette?
illetve ivory helyére egy 2.számú futót még mindenképpen elképzelnék, mert fournette egyedül valószínűleg nem fogja bírni ezt a méretű terhelést. klasszikus erőfutóra gondolnék, csakis az olcsóbbik megoldásból: blount, west, gore, morris, lacy(?).
Yeldon szerintem elég szépen vette le a terhet Fournetteről, amikor kellett.