Alshon Jeffery úgy tűnik, tartja a szavát. Még tavaly mondta először, mikor épp elhagyni készült a Bears csapatát, hogy jövőre Super Bowlt fognak nyerni. Akkor ugyan úgy értettük, hogy a Bearsre gondol, de igazából nem specifikálta a csapatot, amelyikkel nyerni fog. Aztán mikor múlt héten megkérdezték, hogy mi lesz, ha megnyerik a Super Bowlt, csak ennyit felelt:
Nem ha, hanem amikor. Elhozzuk Phillybe azt a trófeát.
Általában az ilyen túlzottan is magabiztos jóslatok vissza szoktak ütni, de nem most, Jefferyék ugyanis tényleg elvitték Phillybe a Lombardi trófeát.
Én megmondtam. Nem érdekel, kivel játszottunk. Tisztelem Tom Bradyt, remek játékos, valószínűleg a valaha volt legjobb, de hé, még nem játszott az Eaglesszel. Nem játszott a 2017-18-as Eaglesszel.
Jeffery nagy szerepet játszott a döntőben, hiszen volt egy parádés touchdown-elkapása, ami az Eagles első hatpontosa volt, illetve volt még egy nagy játéka az első félidőben, végül 3 elkapással, 73 yarddal és azzal a TD-vel zárta a Super Bowlt, majd hazavihette a Lombardi trófeát.

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Nem feltétlen kapcsolódik ide, de jobb helyet nem találtam… A meccsek előtti összeállásnál használt We all we got, we all we need kifejezést hogy fordítjuk pontosan magyarra?
Arra van szükségünk, amink van!
Köszönöm! :)
Szerintem inkább szükségúnk van mindenre, amink van. Vagyis mindent be kell vetnünk.
Lehetséges de az inkább úgy lenne hogy “we need everything we got”. Főleg ebben a szerkezetben én maradnék a saját fordításomnál. De nem vagyok szakértő;)