Connect with us

Szabadügynök

Hallatszik a tücsökciripelés is – Falcons FA-értékelő

A kitekintőben nem sok dolgom volt, mert a Falcons kerete adott, pénzük meg nem sok volt, így látatlanba lehetett volna fogadni, hogy nem sok minden fog történni. Ez nagyjából így is lett, de mégsem mondhatjuk azt, hogy eredménytelen és nem hatékony szabadügynökpiacon lenne túl a csapat. Hihetetlen precizitással dolgozik Dimitroff, egy centtel sem fizet túl senkit és lassan lehet a tekintetet Ryan szerződése felé fordítani.

 

Ahogy arról a kitekintőben szó volt, a Falcons felesleges pénze semmire nem lett volna elég, így tisztogatással kezdték a márciust. Megköszönték a munkát Derrick Shelbynek (később visszaigazolták kicsit kevesebbért) és Levine Toilolonak is, akik elvesztése nem fáj. Újrastrukturálták a szerződését Brooks Reidnek és Andy Levitre-nek, akiknek bele kellett mennie a paycutba, így pedig máris volt egy kis lélegzetvételnyi tere a csapatnak. Ebből gyorsan meghosszabbították a legfontosabb lejáró szabadügynökük szerződését, Matt Bryantét és tendert tettek a két legfontosabb RFA-ukre, Ricardo Allenre és Ben Garlandra is. Ez pedig nem igazán került sokba nekik. Briliáns munka eddig.

 

 

Bryant kivételével az összes lejáró szerződésű, nagyobb nevű játékos búcsúzott, de egyrészt ezt borítékolni lehetett másrészt ár/érték arányban senkiért nem kár. Poe nem csak a nagy pénzt, de a hosszabb távú szerződést is megkapta a Panthers csapatától, ebbe semmiképp nem szabadott belemennie a Falconsnak, de Clayborn, Roberts és Gabriel elengedése is indokolt volt. A felszabadított összeg nem volt túl nagy, így igazi robbantás sem volt várható.

 

Ennek megfelelően mindössze kisebb nevű játékosok érkeztek olcsón, akik a rotációban küzdhetnek azért hogy később maradhassanak a csapatnál. Austin Pastor tackle poszton, Brandon Fusco guard poszton, Logan Paulsen pedig tight end poszton mutathatja, meg mit tud. Összesen nem kerültek évi 6 millió dollárba, így mondhatni, hogy kísérletezés jelleggel megérte szerződetni őket. A legdrágább Fusco volt, de a tapasztalata jó kis versenyhelyzetet teremt a guardok között. A támadófal és a blokkolás (Paulsen ebben jobb) erősítése amúgy is prioritás volt, meglátjuk beválik-e.

 

Külön szösszenetet érdemel Justin Bethel megszerzése, aki ugyan kis név, pedig szép múlt áll mögötte. Mint cornerback messze nem ligaelit, de a special team munkássága megsüvegelendő. Az az érzésem, hogy a Falcons nagyon jól járt ezzel a szerződéssel.

 

 

Most pedig rátérhetünk a legfontosabb részre. Az alacsony aktivitás ugyanis nem csak annak köszönhető, hogy a csapat magja adott és nem volt pénz. A maradék összeget ugyanis vélhetően Dimitroff egy nemes célra gyűjti. Ez pedig Matt Ryan szerződése. Én már a levegőben érzem az illatát, de még nem jött el az ideje. Az összeg szerintem mindenképp fájdalmas lesz, de az előrelátó GM tudja, hogy minél előbb túlesnek rajta, annál kisebb lehet. Cousins és Garoppolo most betett a piacnak, Ryan pedig közel ekkora szerződést fog kapni. A Falcons pedig megint idő előtt fogja magához láncolni az egyik legfontosbab játékosát.

 

Összeségében ebben a szabadügynökpiacban nem volt több, a szűkős erőforráspokkal jól bánt a vezetőség, az a néhány fontos játékos maradt, akiknek kellett, a kevésbé jól teljesítők távoztak, így a cap management közel makulátlan. Lyuk nyílván akad, egy defensive tackle, egy harmadik számú elkapó vagy egy potens tight end is jól jönne igazából. Akkora égető probléma azonban nincs, így ezek mind a drafton orvosolhatóak. Az osztályzat egy A.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások