Az NFL játékosok számára nagyon fontos a kellő önbizalom, hogy azt gondolják magukról, ők a legjobbak. Minden helyzetbe úgy kell beleállniuk, hogy nincs náluk jobb és soha nem is lehet. Ez alól Jimmy Garoppolo sem kivétel, ugyanígy állt hozzá a dolgokhoz New Englandben, pedig volt mellette egy bizonyos “valaha volt legjobb” irányító.
Tudtam, hogy Brady jobb volt nálam az első NFL-ben töltött napomon. Ez nyilvánvaló, én voltam az újonc, ő pedig a veterán, de megvolt bennem az a felfogás, hogy én akarok lenni a kezdő. Még amikor gyerek voltam és a testvéreimmel játszottunk, akkor is szó szerint minden egyes alkalommal azt gondoltam, hogy én fogok nyerni. Nem mindig jött össze, de mindig így gondoltam. Úgyhogy amikor New Englandbe értem, akkor egyből azt gondoltam, hogy “jobb vagyok ennél a csávónál”.
Ez a mondat természetesen megütötte az újságíró fülét, úgyhogy vissza is kérdezett, hogy a fejében tényleg úgy gondolta, hogy jobb Tom Bradynél?
Ez mindig is egy csendes magabiztosság volt. Sosem mondtam volna ezt ki.
Újra újságírói kérdés: De úgy gondolod, hogy te voltál a legjobb?
Igen, hiszek magamban. Így lehet a legjobban megfogalmazni.
Még egyszer utoljára, a biztonság kedvéért: Szóval odamennél Tom Bradyhez, és azt mondanád, hogy jobb vagy nála?
Hülye azért nem vagyok. Tudnom kell, hogy melyik csatákat vívom meg, de hittem magamban, hogy meg tudok csinálni bizonyos dolgokat és ez mindig jól sült el. Ez mindig bennem lesz, édesapámtól jön ez az akarat, hiszen mindig azt mondta, hogy keményebben kell dolgoznom, mindig utolsó vagyok és utol kell érnem valakit.
Még egy érdekes mondatot kiemelnék a hosszú interjúban/portréból:
Kijöttünk egymással, de volt, amikor meg akartuk ölni egymást. Egy egészséges, kompetitív kapcsolat volt ez.
Talán mindenkinek jobb, hogy ez már csak múlt idő. Garoppolo végre kezdő lehet, Bradynek nem kell versenyeznie senkivel az edzéseken és esetleg aggódnia, hogy valamikor átveszik a helyét, mi pedig mindkettejük játékát csodálhatjuk.
Legfrissebb cikkeink
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
Azért kemény hogy évek alatt mások példájából sem tanulta meg mit érdemes nyilatkozni :”D
Az égvilágon semmi baj nincsen ezzel a nyilatkozattal!
Nem azt mondja, hogy jobb, mint Brady, hanem azt, hogy ahhoz, hogy kezdő QB lehessen, azt sulykolta magába, hogy jobb, mint Brady! Nem ugyanaz a kettő! ;)
“Úgyhogy amikor New Englandbe értem, akkor egyből azt gondoltam, hogy “jobb vagyok ennél a csávónál”.”
Ez szerintem így tiszta…
És gondolom nincs hasadt személyísége Jimmynek.
teljesen korrekt a nyilatkozat, nem csak a címig kell eljutni ;)
Bocs,de szerintem semmi olyat nem érdemes nyilatkozni,ami könnyen rádéghet.
megmagyarázta mire gondol, nem is ez volt a mondanivaló lényege, csak ugye ebből lehet hangzatos címet gyártani
+1
Fantasy csoportokat mikor aktiváljátok újra?
augusztus eleje-közepe, de nem aktiválás lesz jó eséllyel, hanem új liga, hogy a kiesőket-feljutókat tudjuk rendezni
A záró bekezdésbeli gondolatok nagyon jók! Ez a lényeg.
Bradynek nem kell aggódnia hogy valamikor átveszik a helyét? Miért, a pályán fog meghalni vagy mi? Mindenkinek átveszik a helyét egyszer, még neki is. Jelenleg nincs kinek átadni a stafétabotot, ez szar ügy, de majd megoldják, ügyesek a fiúk :) Kérdés hogy BB is ott lesz még vagy már JMD lesz a HC.
Átveszik vagy átadja, nem mindegy :)
? Az újságírók csak kicsikarták belőle… Ezt a semmit. Amúgy full gusztustalan,hogy minden csak a szenzáció hajhászásról szól…
A cikknek csalis a címe, egyébként a többi teljesen rendben van. Amikor TB kb 5. irányítóként bekerült egy olyan csapatba, mely éppen az akkori idők legnagyobb összegű szerződését kötötte meg az első számú irányítójával, kizárólag ez a mentalitás, hozhatta meg neki is a sikert. Hogy arra gondol, azt szugerálja magának, hogy ő a jobb. Amikor nem is, akkor is, sőt akkor még jobban. Nincs ebben semmi.
Azt az egyet nem értem, hogy miért lehetetlen, hogy két nagyon jó irányító egymás mellett játsszon, pláne ilyen felállásban, ilyen öregedő mester-tehetséges tanítvány viszonylatban. De látszik, hogy egy darabig ez még így lesz e szerint a dogma szerint.