Connect with us

Érdekességek

A Hall of Fame meccs, ahol egy legenda megszületett

Valószínűleg mind tudjátok, hogy ma este 2-kor elkezdődik a 2018-as NFL szezon legelső meccse, a Cantonban megrendezett Hall of Fame Game a Bears és a Ravens között. Ezek a meccsek túlzottan nagy footballértékkel nem rendelkeznek, még az előszezonnál is érdektelenebbek. Egy Hall of Fame Game azonban kiemelkedik ebből a sorból, mert adott egy különleges történetet az utókornak.

1999-ben a 49ers nagyszerű irányítója, Steve Young a sokadik agyrázkódása után bejelentette a visszavonulását, amivel hatalmas űrt hagyott maga után. A 49ers nem volt teljesen felkészülve Young pótlására, ugyan ott volt Jeff Garcia tartaléknak, de nem igazán benne látták a jövőt. Emiatt a 2000-es drafton mindenképp szerezniük kellett egy irányítót, és a harmadik körben meg is találták a megfelelő játékost: Giovanni Carmazzit.

Carmazziról a 49ers GM-je Bill Walsh (háromszoros Super Bowl győztes edző) úgy nyilatkozott, hogy ő a 2000-es class legjobb irányítója, és benne látja a jövőt. Ezt meghallván pedig a média egyből elkezdte összehasonlítani Carmazzit a 49ers legnagyobb legendájával, Joe Montanával. Úgy gondolták ekkor, hogy a 49ers ismét egy csiszolatlan gyémántot talált, és Carmazzi lesz a következő Joe Montana. És mégis mivel lehetett volna a lehető legjobban felkonferálni a következő Joe Montanát? Hát azzal, hogy azon a meccsen küldik először pályára, amelyen Montanát beiktatják a Hall of Fame-be.

Joe Montanát 2000 július 29-én iktatták be a Hírességek Csarnokába, és 2 nappal később a 49ers játékosai pályára léphettek Cantonban, hogy lejátszák az 2000-es szezon első hivatalos meccsét a nagy legenda tiszteletére. Ezt a meccset meglepően sokan várták, hiszen mindenki azt hitte, hogy a következő Joe Montana legelső megmozdulásait láthatják majd.

És a helyzet az, hogy aki ezt várta, az bizony nem csalódott. Aznap, 2000 július 31-én valóban pályára lépett a következő Joe Montana, hogy először megmutathassa magát a világnak. Csak éppen nem ott, ahol eredetileg várták. Azon a meccsen a 49ers ellenfele ugyanis New England Patriots volt, akik először küldték pályára a 2000-es drafton 6. körben kiválasztott irányítójukat, egy bizonyos Tom Bradyt.

A folytatást pedig szerintem már mindenki ismeri.

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
acsdav2
acsdav2
2018-08-02 19:27

Azért ez nem semmi. Ilyen sztorikat is csak az NFL tud írni. :)

Fetyke
Fetyke
2018-08-02 19:33

Ezek után minden gyerek majd Brady beiktatásán szeretne először pályára lépni. :D

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  Fetyke
2018-08-03 08:35

De nem a Patsben! :D

Repatarurgyán
Repatarurgyán
2018-08-03 09:23

oké,szóval idén is Flacco kezd :”D

https://www.youtube.com/watch?v=EPom-g1zh_M

acsdav2
acsdav2
Reply to  Repatarurgyán
2018-08-04 10:09

Szerintem ez a támadósor Flaccoval is borzasztó lesz. Tudom ez csak előszezon, de nekem úgy tűnik, hogy a hívásokkal volt elsődlegesen gond.

Repatarurgyán
Repatarurgyán
Reply to  acsdav2
2018-08-04 13:16

Lehet hogy flaccoval is, viszont az látszik hogy lamar lófaszt se tanult a ravens-nél.
Még mindíg erőlteti az alacsony passzait,lassan méri fel a pályát,”menekül” a zsebből,és természetesen erőlteti a futásakot vakon,mint aki nem fogta fel hogy ez nem az egyetem,és itt leverik a veséd :”D
A kizer hozzá képest egy elit.

Vicgeordie
Vicgeordie
2018-08-03 13:47

Szerencsétlen Carmazzinak egy meccs sem jutott a ligában. Ma meg: “He recently described himself to ESPN as a “yoga-practicing farmer” in California who has five goats and does not own a TV.” :)

kitsikötsögkatsa
kitsikötsögkatsa
2018-08-03 16:18

Sziasztok!
Tegnap előfizettem a Game Passre. Hajnalban nem tudtam nézni a meccset. Ma megakartam( meg is néztem) de mikor kiválasztottam a meccset akkor ott volt a végeredmény.. :/ ezen a meccsen nem tragédia de mondjuk egy Super Bowlon már igen. Olvastam hogy be lehet állítani hogy ne mutassa az eredményeket. Azt viszont nem írták le hogy hogyan? Tudja valaki?
Előre is köszönöm a segítséget.

kitsikötsögkatsa
kitsikötsögkatsa
Reply to  kitsikötsögkatsa
2018-08-03 16:18

Meccs közben mutatja ugye alul majd az eredményeket arra mit szoktatok kitalálni? :D

Wide open
Wide open
2018-08-03 16:58

Szegény Caramazzi rekord sebességgel kopott ki az NFL-ből. Sem mentálisan sem fizikálisan nem állt készen az NFL küzdelmeire. Bill Walsh enyhén benézte ezt a class legjobbja dolgot :D Persze a legjobbak is hibázhatnak néha néha.

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x