Bob Quinn, a Lions general managere úgy tűnik a stabilitásban hisz, és nem akarja a tavaly ballhawk secondaryjének szétszéledését. Ezt ismét nagyon olcsón sikerült megoldania.
Most Quandre Diggs hosszabbításán volt a sor, ami elég barátira sikeredett. A 25 éves játékos bár CB-ként érkezett és játszott javarészt a Lionsban, a tavalyi szezon végén kipróbálták safetyként is, ami elég jól sült el. Mindössze öt meccs elég volt neki ahhoz, hogy bebiztosítsa magának a nickel safety szerepkört, amit Matt Patricia előszeretettel alkalmazott Duron Harmonnal is a Patriotsban. A korábbi ötödik körös védő egy 3 éves, $20,4 milliós hosszabbítást kötött a csapattal, amivel – és a jelenleg még érvényes újonc szerződésének hála – a 2021-es szezon végéig marad Detroitban.
Nem ő volt az első, akit olcsón és több évre tartott meg Quinn az idei offseasonben. Nemrég kapott hosszabbítást a CB Nevin Lawson és a S Tavon Wilson is, mindketten a 2019-es szezon végéig. Ezzel elérte, hogy az összes DB a csapatnál legalább két évre még a Lions kötelékébe tartozzon, és ráadásul egyikük sincs túlfizetve, sőt.
- Darius Slay, 27, CB – $12 milliós átlag, 2021-ig
- Glover Quinn, 32, FS – $6,5 milliós átlag, 2020-ig
- Tavon Wilson, 28, SS – $3,5 milliós átlag, 2020-ig
- Nevin Lawson, 27, CB – $4,6 milliós átlag, 2020-ig
- Teez Tabor, 22, CB – $1,2 milliós átlag, 2021-ig
- Quandre Diggs, S – $6,8 milliós átlag, 2022-ig

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben