Todd Gurley elképesztő ütemben termeli a yardokat és a touchdownokat. A 49ers elleni újabb 3 TD-s teljesítményével mát több pontot rakott fel idén a táblára, mint a Buffalo Bills teljes csapata. Gurley kétségkívül egy kiváló futó, azonban egymagában kevés lenne ő egy ilyen hatékony játékhoz. Van azonban egy már-már unfair segítsége, akit úgy hívnak, hogy Sean McVay.
McVay és kifinomult rendszere ugyanis nagyban segíti Gurley teljesítményét. Ez pedig egy nagyon egyszerű dologra vezethető vissza: Sean McVaynek van egy kis esze. Folyamatosan olyan helyzetbe hozza Gurley-t, hogy neki jó legyen. Tényleg nagyon egyszerű az egész: nem futtatja akkor, ha az ellenfélnek több védője van a boxban, mint ahány blokkoló van Gurley előtt. Ennyi az egész.
Ez az egész arra vezethető vissza, amit “11 personnelnek” hívnak. Ez ugyebár az a felállás, amikor 1 futó, 1 tight end és 3 elkapó van a pályán az öt falemberen és egy irányítón kívül. A Rams már tavaly is vezette a ligát ilyen felállásból indított játékokban 81%-kal, azonban idén új szintre emelték ezt. Ebben a szezonban ugyanis 95%-ban 11 personnelből indítják a játékaikat, ami 32 százalékponttal magasabb a ligaátlagnál (63%).
A Rams egyszerűen nem viszi le a pályáról három elkapóját (ha mindenki egészséges, akkor Woods, Kupp és Cooks), bármi is a szituáció. Ez egyrészt jó azért, mert a passzjátékban Goffnak több célpontja van, így könnyebb a dolga, illetve a védelemnek is nehezebb a dolga ugyanolyan formációból futtatott különböző játékok kitalálásában. De fontosabb, hogy ezzel megnyitják a pályát és az ellenfél nem tarthat három linebackert a pályán és ezzel együtt a boxban. Ha ezt tennék, akkor linebackernek vagy safetynek kellene fognia a Cooks/Kupp/Woods trió egyikét, az pedig egyértelmű vereség a defense-nek.
Emellett viszont Gurley szempontjából sokkal fontosabb, hogy Sean McVaynek és az 11 personnelnek hála az ellenfelek sokkal kevesebbszer tudják feltölteni a boxot és így Gurley-nek sokkal több úgynevezett “light box” jut. Ha a támadósor szét tudja nyújtani a pályát, akkor sokkal könnyebb futniuk. A legalább 20 labdacipeléssel rendelkező futók 2016 és 2018 között 4,75 yardot átlagoltak, ha maximum 6 védő volt a boxban. Ez 4,09-re csökken, ha 7 védő van a boxban és 3,59-re csökken, ha már 8-an vannak a boxban. Ebből tehát minimális logikával is leszűrhető, hogy sokkal nehezebb futni, ha több védő van a boxban.
[quote]
Nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban egy egyszerű példán keresztül. Biztos találhattam volna még jobban ideillő játékot, ahol még jobban széthúzza a pályát a Rams, de ez is megfelelő a logika szemléltetésére.
A fenti képen látszik az 11 personnel, pirossal jelölve a három elkapót. Még jobban szét lehetne húzni a formációt, ha az elkapókat szélre vinnék, de így is jól látszik, amit szeretnék mutatni.
A 49ersnél 5 defensive back van a pályán, ami azt jelenti, hogy a négy falember mellett csak két linebacker van fent, tehát csak hatan vannak a boxban. Erre a hat játékosra jut hat blokkoló (5 falember plusz a tight end), így ha mindenki jól végzi a feladatát, Gurley-nek legközelebb csak egy safetyvel kell találkoznia. A play vége egyébként egy 18 yardos futás, szóval tökéletesen működött a játék.
[/quote]
Nézzük, mi a helyzet Gurley-vel. A Rams futója McVay érkezése óta 5,5 yardot átlagol 6 emberes boxok ellen, miközben jóval átlag alatti 3,7 yardot 7 emberes boxok ellen. Viszont Gurley ez idő alatt 89-cel több “light boxot” kapott, mint bárki az NFL-ben. Idén az ellenfelek csak 9,9%-ban tudtak 8 védőt tenni a boxba Gurley ellen, ez Jamaal Williams után a második legalacsonyabb arány. Tavaly Gurley-é volt a harmadik legalacsonyabb arány 16,85%-kal, miközben 2016-os évében Jeff Fisher alatt 25,9%-ban töltötték túl az ellenfelek a boxot. Hatalmas különbség.
McVay pedig nem hülye. Tudja, hogy ha futni akar, akkor azt “light box” ellen kell tenni. És ami még jobb, hogy ezt kontrollálni is tudja. A támadók felállása és personnelje ugyanis befolyásolja, hogy az ellenfél védői hány embert állítanak a boxba, hány linebacker van a pályán. Amikor McVay felviszi három elkapóját, akkor nagyrészt három CB védekezik rajtuk, így egyel kevesebb linebacker lesz a pályán, így hat emberes boxok alakulnak ki. Nem túl bonyolult logika.
Gurley valójában kvázi ugyanaz a játékos, mint 3 éve, mikor a ligába érkezett – csak sokkal jobban használják. Ha kierőszakolt elhibázott szereléseket vesszük alapul a tehetség mércéjeként (nyilván önmagában ezt nem szabad megtenni), akkor láthatjuk az alábbi grafikonon, hogy hat emberes boxok ellen Gurley az átlag alatt teljesít, azaz ha kicsit leegyszerűsítjük, akkor az átlagnál kevesebb embert ver meg egy az egyben. Ehhez képest bőven átlag feletti yardátlaggal bír, ami nyilván annak köszönhető, hogy ahogy a legtöbben, úgy ő is akkor él igazán, ha berobbanhat egy elég üres lyukba és a második szintre felgyorsulva léphet be érintetlenül, majd futhat el mindenki mellett. Ő viszont ezt a többiekhez képest sokkal többször teheti meg.
Ezen felül plusz segítség Gurley-nek, hogy a futásainak 95%-a under center játékok során érkezik, ami azt eredményezi, hogy nagyobb sebességgel támadhatja a line of scrimmage-et. Tehát nagyobb sebességgel támadja a védelmet, mint a legtöbb futó, ráadásul a védelmek is gyengébben vannak felvértezve a futójátékok ellen a gyakori 6 emberes boxokkal.
Ehhez igazán nüansznyi adalékként még azt is hozzávehetjük, hogy McVay rengeteg motiont használ keresztbe a line of scrimmage mögött, ami elvonja a linebackerek tekintetét és hezitálásra kényszeríti őket, esetleg el is vonja őket a boxból, ami még nagyobb teret nyit a futónak.
Illetve természetesen azt se felejtsük el, hogy egy jó futó számára mindig fontos egy jó támadófal. A Rams fala pedig a Football Outsiders mutatói szerint konkrétan a legjobb futásblokkoló támadófal az NFL-ben az első hét forduló alapján. Persze nekik is segítség, hogy egy az egyben kell blokkolniuk nagyrészt a 6 emberes boxok ellen, de ha nem végeznék ilyen jól a dolgukat, akkor Gurley sem csillogna ennyire.
Gurley ilyen teljesítménnyel ismét szóba kerülhet az MVP-választás során, azonban valójában nem neki, hanem Sean McVaynek kellene kapnia ezt a címet.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nagyon jó cikk, köszönjük! Az biztos, hogy ha Gurley fel tud gyorsulni és megtalálja a falban a lyukat, akkor nem könnyű megállítani rövid yardokon.
Korrigálok: Az biztos hogy ha bármely futó!!! fel tud gyorsulni és megtalálja a lyukat a falban (amit egyébként meg kell csinálni, mert nem magától van!), akkor nem könnyű megállítani rövid yardokon. :)
Így van, nem is értem pl. támadófal embereknek miért nincs pl. heti legjobb díja? Míg Gurley bezsebeli a hét (hónap/év) támadója díjat, addig a falembereknek csak a szerződéskor jár a jutalom, már ha sikerül kialkudni…?
Na, végre! Gratulálok, ha nehezen is, de eljött az idő, amikor olyan elemzést olvashatok az oldalon, ahol kiderül: nem egy játékostól függ, MVP lesz-e, hanem leginkább az edzőtől, koordinátortól, a többi játékos minőségétől. Ennek a továbbgondolása a GOAT kérdés, ami úgy hülyeség, ahogy van és erre is választ ad a fenti írás. Számtalan edző van, amelyik tönkreteszi a játékosait, míg másoknál ragyognak ugyanazok, akiket mindenki szidott. Például rettenetes lenne belegondolni, mi lett volna TB12-vel, ha Jeff Fishert kapja edzőnek… :D
Biztos vagy Te ebben? Mármint hogy, Mahomes olyan jól járt Reiddel? Lehet isteni statjai lesznek, de amíg az órát nem tudja kontrollállni nem fog SB-t nyerni.
Elso idokben az edzőnek kell kontrollalni, ismernie kell a játékosát, es idot kerni ha kell. De Reid legendasan szarul time manegementezik
Annyi biztos, hogy Jeff Fishernél jobb :D De félre a tréfával, bár sok rosszat is el lehet mondani Reidről – nem csak az órával van bajban, a negyedik negyedes teljesítménye is javításra szorul – , de azért még mindig a liga legjobb edzőinek egyike. Szal igen, biztos vagyok, még akkor is, ha jobban örültem volna, ha Matt Nagy mellett pallérozódott volna és eladjuk a francba Trubiskyt.
de ha ezt látjuk innen messzirol, akkor ezt miért nem alkalmazzak, mondjuk egy D Jonhsonnál, vagy mccoynál vagy eliottnál még ha gyengébb is a fal?
Kell hozzá a falon kívül 3 megbízható elkapó, akik szinte mindig fel tudnak állni, és a védelem tart is tőlük. A Ramsnél ez megvan: Cooks, Kupp, Woods. Nagyon kevés csapatnál van még meg ugyanez az elkapó alapanyag. Egyénenként nem a legnagyobb nevek, de mindhárman nagyon jól teljesítenek. A Cards, Bills, Cowboys esetében még 1 igazán jó elkapót is nehéz megnevezni. Talán Fitz ugye, meg most már Cooper, de ez kevés.
ezt én értem de ha felállnak 3 elkapoval még ha nem is jok, de csak nem meri egy védelem se hogy feladja az elkapot még ha neve sincs…
De meri! Az említett hármasnak a nagy előnye, hogy nem csak megbízhatóak, de mindannyian meglehetősen gyorsak is. A nagyobb testű, fizikálisabb, de cserébe lassúbb vagy a nem megbízható elkapókra nem kell CB-t állítani. Ellenük jók a linebackerek is. Tehát nem mindegy, hogy milyen elkapóid vannak. Ha csak egy gyengébb van (lásd Vikings), akkor vele szemben már nem kell annyira erősen védekezni.
Az általad példaként felhozott csapatok pedig pont ebben a cipőben járnak. Nemhogy 3, de még 2 megbízható vagy jó elkapójuk se nagyon van.
Gondolom, hogy akkor most minden potenciális NFC PO várományos csapat azt sakkozza, hogy mit lehetne ez ellen kitalálni. :)
Meg a többiek is.
Korábban pedzegettem, csak lusta voltam utána nézni, de jól tippeltem. A Rams támadófala, ami nem ennyivel lett jobb, mint Fisher alatt volt, azért kezdett el blokkolni, mert McVay tudja, hogy az OC és a DC után az OLine edző a legfontosabb a ligában.
Megszerezte Aaron Kromert, aki a Billsnél volt korábban OLine edző, aki az egyik legjobb edző a a posztján, és idéntől ő felel a futójátékokért. Ő itt a zseni, nélküle hívhatna bármit McVay, ha nem blokkol a fal.
Gurley és McVay kevés lenne. Azaz a terv annyit ér, amennyit a végrehajtás.
Ahogy írtad: “Erre a hat játékosra jut hat blokkoló (5 falember plusz a tight end),
így ha mindenki jól végzi a feladatát, Gurley-nek legközelebb csak egy
safetyvel kell találkoznia.” Akárhogyan is nézem a sikeres futáshoz még 6 ember hibátlan! munkája kell. (Általában ez egyébként minden futójátéknál feltétel.) Én nem látok különös dolgot, kiváló futó, egyelőre kiváló Ofal és remek elkapók. (Ha nem lesz sérülés, messzire jutnak!)
Aki régóta néz NFL-t (szerintem mint te is) tudhatná, hogy egy punter is hamarabb lesz sztár, mint egy támadófalember :)
Maximálisan egyetértek! :)
Mi? :D Hát én 10 puntert biztos nem tudnék mondani, de falemberből 30-at biztosan. :)
Az lehet, de a támadófalról csak akkor beszélnek egy közvetítésen, ha elbaltáznak valamit, amúgy meg Gurley és McVay a zseniális. Nyilván kissé sarkítok, de szerintem érthető a lényeg :)
A rostereken lévő kb.320 falemberből 30 nem is sok, %-osan, ha ismersz 4 puntert máris többet ismersz. :)
Kiegészíteném még a cikket McVay másik zseniális húzásával, amit már tavaly is csinált: Mivel 95%-ban 11 personellel állnak fel, ezért baromi rövid a huddle és pillanatok alatt felállnak támadóállásba. Amire feláll a védelem is. És még mindig van kb. 25 másodperc az támadóórán. Na, most 15 másodpercig McVay módosíthatja még a játékhívást a védelem felállás alapján. És gyakran meg is teszi, ha nem tetszik neki valami. Ezért is szokta magát ostorozni utólag a sajtótájékoztatókon, amikor nem jó play-t hív be és nem vesz észre valamit a védelemen. Mert általában ő hívja át a játékokat ha módosítani kell.
Nekem a cikkből az derül ki, minden csapatnak ezt a (11 personnel) felállást kéne használnia. Hiszen 11 personnel -> light box -> konnyebb futás. A többi csapatban ezek szerint annyira hulyék az edzők, hogy más felállásokat (is) használnak és nem jottek még rá erre a pofon egyszerű tényre? :) Bocs a kukacoskodásért de nekem ez sántít.