Az eheti TNF is sok szép jelenetet tartogatott a közönségnek. Volt itt egykezes elkapás nem is egy, trükkös játék, kieső kulcsemberek, azonban leginkább kiemelni a két tökéletes irányító mutatót érdemes a találkozóról. A sors pikantériája, hogy míg a hazaiaknál ezt Deshaun Watsontól láthattuk, a vendégek részéről Danny Amendola nevéhez fűződik.
Bár csak 239 yardot hozott össze Watson, emellé 5 TD passzt 0 interceptiont és kifogásolhatatlan játékot láthattunk a másodéves irányítótól. Nem mindennapi statisztika, hogy több touchdownt passzol valaki, mint ahány pontatlan labdája van. Ha kellett, eleresztette a bombát, ha kellett, kis területre passzolt mértani pontossággal, remekül kezelte a nyomást, jól lépett fel a zsebbe, mozgott oldalra és végig magabiztos játékot nyújtott. A mai napon ráadásul talán az átlagosnál több segítséget is kapott a csapattársaitól.
Először is az amúgy gyengécske Dolphins pass rush nem omlott az arcába minden második playnél. A legtöbb esetben megvédte őt a támadófal, ha pedig jöttek a védők, lábon sikerült meghosszabbítania a játékot.
Másodszor a fal nem csak a passz blokkolásban zárhatott jó napot, de a futók előtt is egész szépen nyitottak teret. Összesen 188 yardot és egy TD-t hozott össze a földön a Lamar Miller vezette egység.
Harmadszor az elkapóduó. Watson 239 yardjából és 16 sikeres átadásából Will Fuller és DeAndre Hopkins együtt összesen 206 yardot és 3 TD-t szorgoskodtak össze 11 elkapásból. Rajtuk kívül még Jordan Thomast kell megemlíteni, aki a maradék 5 labdából 4-et kapott el, és 2 TD-t is összehozott a red zone-ban.
Hopkins játéka mellett azonban nem szabad elmenni. Bár a bírók lökés miatt elvették, a Texans elkapója a mai napon is összehozott egy olyan elkapást, amivel bizonyítja, hogy földönkívüliek márpedig léteznek!
https://twitter.com/i/status/1055648911325626368
A Houston egy playoff csapat benyomását keltette a labda mindkét oldalán. A támadók megéneklése mellett most kevesebb figyelmet kap a védelem. Egekbe menően nem emelkedett ki ma senki sem. Wattnak jött össze 2 negatív yardos szerelés és egy sack, de a védelem egységben működött remekül. Ami nagy szó, mert folyamatosan tizedelődött az egység, így például az eddig mindösszesen 1 védő snappet a pályán töltő Natrell Jamerson is majd az egész mérkőzést végigjátszotta, és nem lógott ki, sőt!
A vendégeknél mint már említettem szintén volt egy játékos, akinek összejött a 158.3-as irányító mutató. Azonban ez nem Osweiler volt, hanem Danny Amendola, aki egy trükkös játék során adott egy laza 35 yardos TD passzt Kenyan Drake-nek.
Meanwhile, Danny Amendola is throwing 💣‘s pic.twitter.com/gsw6lBO8Ac
— Tyler Sullivan (@TylerSully) October 26, 2018
Talán jobban járt volna a Dolphins, ha Amendolára váltanak a center mögött a félidőben, mert Osweiler borzasztóan játszott. Minden pozitívumnak, amit elmondtunk Watsonról, az ellenkezője volt igaz a vendég irányítóra. Alul – fölül dobott labdák tömkelege, az egyikből ráadásul el is adta a labdát, sokszor indokolatlanul pánikolt a zsebben, nem volt nyugodt, kapkodott, holott még nem volt körülötte védő.
Jakeem Grantnek ebben a playben konkrétan megváltotta a kórházjegyet, de nem csak emiatt érdemes megnézni a videót!
https://twitter.com/i/status/1055653901008035841
DeVante Parker nem csak ebben a playben tűnt fel. Wilson és Stills hiányában előlépett és üde színfoltja volt a Miami támadósorának. A mérkőzésig idén összesen 40 elkapott yardja volt, ennek több mint háromszorosát, 134-et kapott el az este, ami egy kicsit pontosabb irányítóval több is lehetett volna.
De, ha már volt a támadóknál egy negatív hős, a védelemben is találni egyet. Bobby McCain nem ezt a meccset fogja az unokáinak mutogatni nagypapa korában. Hősünk remekül váltott ki zónavédekezéskor mind Fullerre, mind Hopkinsra a maguk hosszú TD elkapásánál. Pech, hogy mindig a rossz emberre ment el. Fuller TD-jénél előbb Hopkinsra indult el, majd már késő volt visszaérni, pár játékkal később Hopkins esetében pedig Fullerrel ment el. Az estéjének megkoronázása viszont kétség kívül az volt, amikor egy playen belül kapott holding és pass interference szabálytalanságért is zászlót Fullerrel szemben.
A fontos W-t tehát otthon tartotta a Texans, de a mérkőzés során több kulcsjátékosuk is kiesett. Johnathan Joseph (boka) már a mérkőzés első negyedében, majd szépen sorban a többiek: Zach Cunningham (térd), Will Fuller (térd), Jadeveon Clowney (váll), Peter Kalabayi (agyrázkódás). A Texans az extra pihenő után Denverbe utazik, míg a Dolphinsra otthon vár egy a második helyet tekintve fontos csoportmérkőzés a Jets ellen.
Miami Dolphins @ Houston Texans 23-42
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A bevezető mondatot majdnem így olvastam: “Volt itt egykezes elkapás nem is egy kézzel”… :)
Majdnem?
minden kiderült a cikkből, csak a végeredmény nem :D
már az is :)
Nem értettem a Miamit, hogy 15 pontos hátrányban a Texans 30-asánál 4. és négynél valamikor a 4. negyedben miért mezőnygólt rúgtak? Ezzel szemben 8 pontos hátrányban onside kick-kel próbálkoznak amiből Watson Td-t csinált a Houstonnak..
Azért Fuller kiesésével ez elég pirruszi győzelemnek tűnik. Pedig éppen kezdték a tavalyi pár meccses tündöklésüket idézni itt-ott. Most így megint Hopkinson lesz minden, ez megint nem túl bonyolult képlet. Ezt a csoportot azért még így is simán megnyerhetik, ha további leépülés nem lesz.
El kell hozni egy fiatal és gyors elkapót 30.-áig egy 5-6. pickért, problem solved?
Inkább falembert! Különben a denveri kirándulást Chubb és Miller “ölelésében” nem ússza meg ép bordákkal Watson.
Évek óta nem tudunk rendes falembert sem draftolni, sem leigazolni. Az egyetlen értelmeset, Duane Brownt is elengedtük, nem fizettük meg. Tartok tőle hogy Houstonban ezalatt az edzői kar alatt nem lesz rendes o-line.