A Jaguars megkezdte a készülődést a 2019-es offseasonra, aminek $7 milliós mínuszban vághatott neki a pénteki állapotok szerint. Ám mára úgy állunk, hogy majdhogynem nullára jöttek ki, amihez Barry Church kivágása kellett.
Aki komolyabban követi a salary cap alakulását, annak ez nem meglepő forgatókönyv volt. Noha a Cowboystól igazolt strong safety egy 4 éves, $26 milliós szerződést kapott Floridában, a garantált összeg mindössze $12 milliós volt a kontraktusban, amit az első két szezonjára osztottak el. Ez azt eredményezte, hogy 2019-től halott pénz nélkül felszabadítható a cap hitje, amit a jelenlegi cap space-t elnézve várható lépés volt. Ha ez nem lett volna intő jel, akkor ott van Ronnie Harrison draftolása az idei játékosbörze harmadik köréből. Az Alabamáról érkező strong safetyről sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb átveszi majd Church helyét a kezdőben, de végül az ‘előbb’ történt meg. A legutóbbi két fordulóban ő került a kezdőbe, és mivel nem teljesített rosszul, bent is ragadt, megkönnyítve ezzel a 30 éves védő elküldését.
Tegnap előtt Malik Jackson coming outja már intő jel volt arra, hogy a dollármilliókból felhúzott szupervédelem eddig volt fenntartható, de ezzel Dave Caldwell general manager is tisztában volt. Ám joggal gondolhatta, hogy a tavalyi konferenciadöntő után ismét a rájátszásért küzdhet a csapat, ehhez képest teljes káosz lett a Jaguars idei szezonjából. Az biztos, hogy lesz még csillaghullás Jacksonville-ben a szabadügynök-piac nyitásáig.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva