Connect with us

Hír

Eli Manning maradhat, Joe Flacco távozhat

Úgy tűnik két hanyatló sorsú irányító jövője is megpecsételődött még a vasárnapi meccsek előtt. Az egyikre lehetett számítani, a másik talán már meglepőbb kicsit.

 

 

Kezdjük az utóbbival. Ian Rapoport, az NFL Network insidere szerint Eli Manning minden bizonnyal 2019-ben is marad a Giants rosterén. Ez persze nem jelenti azt, hogy kezdeni is fog, de már a megtartása is érdekes annak tükrében, hogy a jövőre lejáró szerződése $23,2 milliós cap hittel terheli a Giants 2019-es fizetési keretét. Manning megérdemelné, hogy ne úgy váljanak meg tőle mint a szennyes zoknitól szokás, de annyi játékos mondja ebben a sportban az “It’s business” lózungot, hogy most az egyszer tényleg megfogadhatnáDave Gettleman general manager. Főleg azért, mert a $32 milliós cap space jövőre nem túl sok, holott lenne mit toldozni-foltozni azon a rosteren.

 

A Ravens például nem fél meghozni egy ilyen döntést, és minden bizonnyal túladnak majd Joe Flaccón. A korábbi Super Bowl MVP sérülés miatt szorult ki a kezdőből, de mivel Lamar Jacksonnal egy meccset leszámítva nyert a csapat, nem is került vissza. A Buccaneers tegnapi legyőzése alighanem végleg pontot tett az olasz csődör baltimore-i jövőjére, már csak az a kérdés, hogyan fog távozni.

 

Hosszú évek böjtje után ugyanis megtörtént az, hogy Flacco elküldésével lehetne spórolni. A Ravens nyilván a cserét preferálná, hiszen akkor ellenértéket is kapnának, és Flacco is távozhat – win-win szituáció. Ozzie Newsome egyik utolsó feladata a Ravens GM-jeként ennek a problémának a megoldása lesz, aki azt ígérte irányítójának, hogy oda cserélik, ahova ő menni szeretne. De vajon melyik csapat van olyan helyzetben, hogy egy veterán irányító választja el a sikerektől? A Jaguarst válaszolná mindenki reflexből, de egy ilyen szezon után már elbizonytalanodnék, mint ahogy a Broncos sem biztos, hogy Keenum után Flaccóval próbálkozna.

 

Egy másik teória az lehetne, hogy ha John Harbaugh is távozna a szezon végén, és az NFL-en belül kapna egy új vezetőedzői állást, esetleg magával vihetné Flaccót, de erre alapozni elég nehéz. Jelenleg a liga csapatainak jobban megérné egy újonc irányító a bizonytalan jövője ellenére is, mintsem a csillagokat is lehozni egy veterán fizetéséért. Így a cut lehet a valószínűbb forgatókönyv, amit ha június 1. utániként könyvelnek el, akkor a jövő évi alapfizetését, $18,5 milliót szabadítanak fel a salary capből.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások