Öt év. Négy Super Bowl. Három bajnoki cím. Két üres poszt. Egy ablak. Ebben a felsorolásban benne van minden, ami a Patriots közelmúltjával és jövőjével kapcsolatban fontos lehet. A csapatnál ugyanis egyszerre ürülhet ki a WR valamint a DT poszt, plusz az idei piac egyik legjobb pass rushere is innen kerül ki. Gondolhatnánk, hogy nehéz helyzetben van a Pats, de mivel a franchise úgyis mindig csal, idén is talál valamit/valakiket, akiknek köszönhetően az ötből hat, a négyből öt, a háromból pedig négy lesz.
Cap-helyzet
A tavalyi évhez képest jóval több mozgástere van a csapatnak a piacon. Jelenleg 26 156 970 dollárja van a Patriotsnak, ami majdnem kétszer annyi, mint egy évvel korábban volt. Igaz, ezúttal valamivel több lejáró szerződésű játékosa van a csapatnak, mint akkor. Ez az összeg Gronkowski visszavonulása esetében 9.8 millió dollárral nőhet, valamint vegyük ide a mindig a levegőben lógó Brady paycutot is.
Szabadon igazolható játékosok
A legnagyobb név egyértelműen a csapat front7-jének alapköve, Trey Flowers. A pass rusher évről-évre képes konstans megbízható teljesítményt letenni az asztalra. Ezzel csak az az egyetlen probléma – szigorúan csak Patriots részéről – hogy ennek köszönhetően elképesztően magas polcra helyezte magát a piacon. Belichick játékospolitikáját ismerve pedig az lenne a meglepő, hogyha jövőre is Foxborough-ban látnánk viszont Flowerst.
Kevésbé fontos, de legalább érdekes Stephen Gostkowski jövője is a csapatnál. A kicker évről-évre egyre többször hibázik kulcsfontosságú szituációkban. Ez hosszú távon tarthatatlan, ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy látva a többi csapat szenvedését a rúgók terén, lehet egy leszállóágban lévő Gostkowskival is előrébb van a New England mint sok más friss rúgóval. Nagy pénzre azért nem nagyon számíthat.
Nem kizárt, hogy a nyáron teljesen lecserélődnek Tom Brady célpontjai, hiszen egyszerre járt le Chris Hogan, Cordarrelle Patterson és Philipp Dorsett szerződése is. Hogan idén képtelen volt előlépni első számú elkapóvá, amikor arra Edelman hiányában szükség lett volna, valamint rengeteg elejtett labda köthető a nevéhez – csak a Super Bowlban hatszor dropolt. Dorsettért sem hullajtana senki krokodilkönnyeket, squadplayernek tökéletes, de több nincs benne. Patterson már más tészta. Vele működtek a trükkös játékok és adott esetben az elkapóskilljeit is kamatoztatni tudta a csapatban. Az imént felsorolt három elkapó közül az ő visszaigazolására van a legnagyobb esély.
És persze itt van még Josh Gordon, akit hiba lenne nem megtartani, tekintve, hogy RFA és amúgy remekül illeszkedett be a Pats támadósémájába.
Futóposzton telített a történet, Burkhead-White-Michel mellett még 1 millió dollárt sem ér Jeremy Hill játéka a csapatban.
A végére maradnak a falemberek: támadóoldalon Trent Brown a mögöttünk álló szezonjának köszönhetően alaposan felsrófolta az értékét, a piacot tekintve simán kaphat 10 millió környéki összeget, amit New Englandben kizárt hogy megkapna, valamint Isiah Wynn visszatérésével a kezdő bal oldali tackle poszt is megoldottnak minősül. Az offensive line túloldalán LaAdrian Waddle szintén szabadon távozhat, ha úgy diktálja úri kedve, viszont ő máshol sem lenne több, mint rotációs játékos, így aprópénzért újraigazolható.
A védőfal közepén viszont nagy űr tántonghat, hiszen Malcom Brown egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Danny Sheltonnak meg lejárt az egyéves szerződése. Legalább az egyiküket vissza kéne hozni, hiszen ha ez nem történik meg, és távozik Flowers is, akkor alapjaiban kell újjáépíteni Greg Schianonak a csapat D-line-ját.
A Patriots secondaryje ligaelit volt egész évben, Jason McCourty azonnal kezdővé nőtte ki magát Gilmore túloldalán. Ő nem szeretne távozni, a Pats pedig minden téren elégedett lehet a játékossal, miközben JMC újabb éveket tölthet egyszerre a tesójával a pályán. Jonathan Jones ha kezdőként nem is, a rotációban fontos szerepet töltött be, elég a Super Bowlra gondolni, ahol sokáig ő játszott 5. defensive backként. Aki abszolút létszámfelettivé vált, az Eric Rowe. J.C. Jackson berobbanásával a slotban már nincs helye Rowe-nak, a szélen pedig mind Gilmore, mind McCourty jobb játékot mutatott a Patriotsban. Fölösleges lenne visszahozni.
Zárásként pedig a punter Ryan Allent kell megemlíteni, aki a tökéletes punter matéria Belichick számára. Bal lábas és jól végzi a dolgát.
Hiányposztok
Ritka az, hogy gyakorlatilag egy teljes csapatrész egyszerre ürül ki, de ebben az esetben pont ez történt. Az elkapó poszton jelen állás szerint elég gyérül áll a csapat, ugyanis Edelmanen és a bizonytalan jövőjű Gronkowskin kívül egy használható elkapó sincs a rosteren, így a piacon mindenképpen WR után kell kajtatnia a címvédőnek. Hasonló problémakör merül fel a védőfal belsejében is. Az idei szezont látva, ide nem kellenek sztárok, mert jelentős mennyiséget senki nem töltött egy mérkőzésen a védőfalban, ellenben a sűrű rotáció miatt emberre szükség van. Emellett Flowers távozása esetén elengedethetetlen a DE igazolás vagy draft, valamint ha Gronk visszavonul, akkor tight endre is szüksége lesz a csapatnak.
Legfrissebb cikkeink
- Az ötödik forduló legjobbjai
- A holdoutoló Haason Reddicket kivágta a saját ügynöke
- A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- A játékvezetők nem vettek észre egy egyértelmű fumble-t a csütörtök esti rangadón
- Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- A Packers elveszítette korábbi második körös tight endjét
- Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Triple Coverage #560 – Meglepetések és csalódások 5 forduló után, plusz az első kirúgott főedző
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Heisenberg on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Ragi on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- StefanKo518 on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- TheGUARDiAN on Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- Kopi3.14 on Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Csakeztne on Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
Tight end poszton Allen is körön kívül van jelenleg. 3 TE kell. Az a 22 personnel nagyon bejött. Gronk a blokkoló félisten reméljük marad. Izzot pedig nem vágták ki. Akkor már csak 1 kell.
Elkapónak Berriost sem vágták ki. Patterson egy plusz fél ember a poszton. Kell egy X és egy vágtázó. Gordonnak nemhiszem, hogy ilyen hamar megbocsát a komisszár.
Bentley visszatér és mélységet ad LB ben. Ha kurvanagy Brown nem hajt a lóvéra akkor Wynn mélységet ad, egyébként leváltja. Az O ban ez 3 max 4 need.
DMC reméljük marad és nem kér nagy lóvét és akkor tényleg csak a DL marad. 12(mínusz 4) pickből sokminden kifér az esetleges bustokkal együtt.
Brady caphitje 27 m és csak 2019-re van szerződés. Szerintem min 5m bejön restructure-ből.
Ez a Pecc valószínűleg brutális lesz.
Gost, Patterson, JonJon, Shelton és R. Allen reményeim szerint maradnak, Flowerst viszont el fogjuk integetni sajnos.
emiatt is a drafton első körben front 7 húzást várok (esetleg Gronk visszavonulása esetén az egyik Iowa TE, ha bent maradna valami csoda folytán bármelyik, de persze nem fog), második körben pedig legalább egy elkapót
En a feltrade-et TE-ert se tartom kizärtnak, söt elegge adja magät. Jövöre mär nem lesz Gronk se, 1 evig tanulhatna egy rookie TE Gronk mellett.
Eddig mindegyik FA kitekintőt élvezettel olvastam,de most olyan érzésem van,mint amikor beülsz a kedvenc éttermedbe enni,nagyon várod már,hogy egyél egy isteni bordát és végül az egész olyan sótalan,ízetlen. Na,most így érzem ezt az írást. Korrektnek korrekt.Leírva rendesen minden,de az eddigiekhez képest mégis olyan “sótlan”; olyan mintha kötelezően leírtam volna a házimat,de semmi olyat nem tettem volna bele,mint korábban. Nem bántásnak szánom,remélem nem veszi zokon senki a szavaimat.
BB nagyon jól sakkozott az elmúlt pár évben, van hiányposzt de van is rá keret.
Végtelen sok draftpick és ami jó hogy pénz is van. 26 Milla és még ez bőven növelhető.
Bradynek szerintem adnak +1 évet és idén lefaragnak kb 7milliót.
DMC-n nem tudnak spórolni hacsak nem adnak neki is +1 évet és akkor abból is lehet 2-3milliót lefaragni. (Kivágni biztos nem fogja BB mert akkor a tesóját biztos nem tudja visszahozni)
HT-val szerintem sok mindent nem tudnak kezdeni.
Gronk szerintem marad.
Flowers megy.
Hiányposztoknál javarészt a Draft játszik.
DL: Sheltont szerintem visszahozzák, +1korai DT Draft, DE poszt megint csak Draft.
WR: Draft + cserélnek valakiért.
TE: Draft korai körben.
Láttam hogy volt szó a RB posztról. Azzal szerintem semmi gond nincs, max hozni kell a draftról hátsó körből mélységnek…
Amúgy az a durva ,hogy egy SB győztes csapatról beszélünk és nagyon durván meg fog fiatalodni a csapat és csak erősebb lesz.
Az egyetlen fontos dolog ami lóg a levegőben az hogy mi lesz Brady utódlásával a következő években…
Én egy kicsit túlzásnak érzem, hogy Brown LT helye Wynn-el meg van oldva: egy percet sem játszott még. Értem, hogy van egy csomó videó, meg edzéstapasztalat, de a meccs (PO?) azért nagyon más. Legkorábban decemberre derül ez ki…
Szerintem nem lesz gond. Wyynnek volt ideje gyógyulni, jó formában térhet vissza. Tapasztalatot meg majd szerez az alapszakaszban :).
Offense:
– Gordon kell, mint egy falat kenyér az éhezőnek
– Patterson kell (ST), Dorsett csak ha nagyon akar
– Hogant el kell engedni, egyre értékelhetetlenebb a hozzátett értéke, arra jó csak hogy létszámra meglegyünk
– Jeremy Hill: egyértelmű cut
– Burkhead: felesleges White is Michel mellé, mögé
– Trent Brown elhasal az ár/érték arányon nálunk a várható FA érdeklődés miatt
– Waddle maradhat szokásos pénzéért
– bármennyire szeretem, Gronkot sem nagyon tartogatnám már 10 millió környékén (fél szezonos játékos), de ez úgyse fog bekövetkezni
Defense:
– Flowers szerintem akarat kérdése Belichick-nél, ha meg akarja tartani talál rá pénzt
– JMC és JonJon is kéne igazából, mert a DB draftjaink ennél csak rosszabbak szoktak lenni
– Hightower ennyi pénzért teljesen jó, meg amúgy sem vagyunk igazán alkupozícióban
– DMC a posztja miatt túlfizetett lett, de itt sem vagyunk igazán alkupozícióban
– Malcom Brown középszer, bár még inkább ő mint Shelton, aki annyira nem vált be szerintem
– Rowe felesleges
Special team:
– Gostkowski kell, bármi áron
– Allen ár-egyeztetéssel maradhat
Draftra felesleges tippelni (akár név, akár poszt), úgyse az lesz amit elképzelünk. Igazából egy átlag Belichick offseason munkával ez a csapat nemhogy gyengülhet, de még talán erősödhet is őszre. Jó lesz ez megint!
Minden stimmel… Kivéve Burkhead. Nem véletlenül tartogatja BB. Erőfutáshoz kell… :)
Nekem a WR-kérdés tűnik a legégetőbbnek. A jobban hozzáértők mit gondolnak, húz a csapat egy WR-prospectet vagy megpróbál BB idén is a lepattanókból, szabadügynökökből csemegézni egy-egy beérett játékost? Tate, Humphries?
Is.
BB feltrédel Metcalfért :DD
Dickie Metcalfe. Miss Poppy vőlegénye. Gretna Greenbe megy, hogy a kovács összeadhassa őket.
Berrios.
Róla tudni valamit? A tanuló év elég lehet neki?
Edelman 2.0 :D
Ha felveszi a ritmust,akkor szerintem kevesen fogják visszakívánni Amendolát.
Amennyiben a Patriots jól és szerencsésen draftol, akkor nehéz lesz a csapatot megállítani. 12 pick, plusz gyakorlatilag a tavalyi class (miután majd mindenki megsérült) hatalmas merítést és mélységet nyújt. Szerintem hozunk egy rutinos WR-t, a többit a draftról oldjuk meg.
Az oké, hogy Gostkowski kihagyott 1-2t-t de mégis ki jöhetne a helyére? Eddig egy csapatnak sem jött be a kicker váltás… Mindenképpen meg kellene tartani szerintem.