A hétfő esti rangadó felvezetéseként Adam Schefter arról beszélt, hogy elég sok jel arra mutat, hogy Tom Brady előkészíti New Englandből való lélépését. Eladóvá tette a házát, az edzője is eladóvá tette a házát, emellett a szerződését is úgy alakította, hogy az megszűnjön a szezon után, tehát szabadügynök lehessen.
Brady ezt igazából sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta.
Ez a legnagyszerűbb a dologban: nem tudom. Azt hiszem elég egyedi helyzetben voltam eddig, mert szerintem ha elkötelezed magad egy csapat iránt egy adott időre, úgy érzed, hogy felelősséged kitölteni azt a szerződést. Számomra a jelenlegi helyzet kiváló, mert napról napra haladok, és élvezem, amim van. Nem tudom, mit hoz a jövő, és nagyszerű dolog számomra, hogy a foci minden perce most már ajándék
– mondta Brady a WEEI-n.
Brady ugyebár azt mondta többször is korábban, hogy 45 éves koráig szeretne focizni, és a játéka továbbra sem esett vissza annyira, hogy ne legyen ez teljességgel elképzelhető. Persze a foci iránti szenvedélye változhat az embernek, de egyelőre ennek sincs semmi jele Brady esetében.
Mi sem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy Brady szabadügynök lesz a szezon végén, így a lehetőségek tárháza nagyobb, mint valaha.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások