A Patriots és a Falcons is rúgót cserélt kedden.
A New England-iek kivágták Mike Nugentet és a helyére leigazolták a korábbi Jets-kickert, Nick Folkot. A 37 éves Nugent négy meccsen 8-ból 5 mezőnygólt értékesített – a Browns ellen a hétvégén kettőt is kihagyott – és 16-ból 15 extra pontot. A 34 éves Folk legutóbb az AAF-ben az Arizona Hotshotsnál tűnt fel, de előtte 10 évet húzott le az NFL-ben, karrierje során 294-ből 239 mezőnygólt vágott be. Utoljára a 2017-es szezonban volt az NFL-ben, abban az évben a mezőnygóljai mindössze 54,5%-át értékesítette.
A Falcons a veterán Mat Bryantet vágta ki és leigazolta a koreai Younghoe Koo-t. Bryantet idén egyszer kirúgta már a csapat, azonban még az alapszakasz kezdete előtt visszaigazolta. Vasárnap két mezőnygólt hagyott ki a Seahawks ellen, idén 9/14 a mérlege, illetve egy sorsdöntő extrát is kihagyott a Cardinals ellen. Koo 2017-ben játszott négy meccsen a Chargersnél, akkor 9-ből 9 extrát értékesített, de 6-ból csak 3 mezőnygólt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások