Matt Stafford nem játszott a Bears ellen sérülés miatt, legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy nem ő volt a Lions kezdője. Matt Patricia egyelőre semmi konkrétumot nem árult el az irányítóval kapcsolatban (napról napra monitorozzák az állapotát), de nem árt vigyázni az információközléssel, különben büntetést kaphat a csapat.
A Lions múlt héten kérdéses státuszt adott Staffordnak, de több csapattársa is azt nyilatkozta, hogy már a meccs előtt is tudták, hogy nem fog játszani az irányító. Ez pedig szabálytalan, ilyen esetekben a csapat köteles out besorolást adni a sérült játékosnak, a Lions ezt viszont csak a meccs előtt nem sokkal tette meg.
Patricia azzal érvelt ezzel kapcsolatban, hogy még egy utolsó orvosi döntésre vártak, de hasonló miatt idén már kapott egy 100 ezer dolláros büntetést a Steelers és Mike Tomlin (Big Ben sérülésével kapcsolatban mismásoltak kicsit Pittsburghben).
A Lions jelenleg 3-5-1-es, a rájátszásra gyakorlatilag csak matematikai esély van. Ilyen körülmények között semmi szükség arra, hogy a sérült franchise QB egészségét kockáztassa a csapat, még egy IR sem teljesen elképzelhetetlen.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások