Elindult a 2019-es NFL szezon rájátszása, nem is akármilyen mérkőzésekkel. A Texans egy őrült meccsen jutott tovább, majd éjjel a Titans kiütötte a playoffból a címvédő Patriotsot.
Tennessee Titans @ New England Patriots 20-13
A Tennessee Titans kiütötte a rájátszásból a címvédő New England Patriotsot! Tette ezt úgy, hogy bőven 100 yard alatt passzolt, nem volt agresszív a második félidőben és átadta a lehetőséget többször is a Patsnek, hogy megnyerje a meccset. Úgy tettek Vrabelék, mintha nem hinnék el, hogy a Patriots fel tud tenni pontokat a táblára. És nem is tudott.
A meccs hőse egyértelműen a 26. születésnapját ünneplő Derrick Henry volt, aki 34 futási kísérletből 182 yardot pakolt fel a táblára, ez pedig 2008 óta a legtöbb a rájátszásban, a Belichick vezette Patriots ellen pedig a valaha volt legtöbb a playoffban. Egyszerűen semmi ellenszere nem volt a Patsnek ez ellen a szörnyeteg ellen, már az első félidőben átlépte a 100 yardos határt, a meccs végén pedig kifárasztott mindenkit. Az outside zone futások folyamatosan ültek, a Titans támadófala dominálta a meccset, Henry pedig buldózerként tört át a szerelni igyekvő, de sokszor lepattanó védőkön.
The Patriots' #1 Defense CANNOT STOP Derrick Henry. pic.twitter.com/ZBSc6Zn0gV
— NFLonCBS (@NFLonCBS) January 5, 2020
Egyébként a Patriots támadófala is dominálni tudott, azonban a különbséget az jelentette a két csapat közt az első félidőben, hogy míg Henry be tudott futni goal line szituációban a célterületre, addig Sony Michelnek ez nem sikerült, hála elsősorban az elképesztőt játszó Rashaan Evansnek, illetve az egyik gólvonalas játéknál az újonc Jeffery Simmonsnak. A Pats defense egyébként Tannehillt teljesen megfogta, nem hogy a sima passzok, de még a play actionök sem működtek, végig nehéz dolga volt a Titans irányítójának, sokat volt nyomás alatt, elkapói pedig nem igazán tudtak elszakadni – AJ Brownnak, Corey Davisnek és Tajae Sharpnak összesen volt két elkapása 10 yardért az egész meccsen!
A harmadik negyedben aztán nem történt kvázi semmi, a negyedik viszont végül érdekesen alakult. Sokat a Titans sem tudott haladni, de mintha annyira nem is akart volna. Mármint persze, ártani nem ártott volna, de leginkább az idő futtatására rendezkedett be Vrabel együttese, és úgy volt vele, hogy simán átadja Bradyéknek a labdát, mert nem félt különösebben attól, hogy majd a Pats támadósora megnyeri a találkozót. És ez végül be is jött neki. A Patriots a második félidőben öt támadást vezetett, ebből négy punttal végződött, egy pedig egy utolsó 10 másodperces pick-6-szel.
tom brady and the patriots losing set to the titanic soundtrack pic.twitter.com/7CDi2o3e2v
— WORLD CHAMPS SQUID (@extremelysquid) January 5, 2020
Volt egy kis szerencséje is persze a Titansnek, például hogy Tannehill két fumble-jét is sikerült megszerezni, de nagyon kockázatos döntést hozott Vrabel akkor, amikor az ellenfél 36 yardosán negyedik és 4 szituációban nem ment neki, hanem inkább puntolt – egyes számítások mínusz 10 százalék nyerési esélyt adtak a döntés hatására a Titansnek, és a Pats gyorsan vissza is hozta két játékból ezt a yardmennyiséget, utána viszont egy Edelman dropnak köszönhetően megakadt a támadás, és végül jól jött ki az egészből a Titans.
Vicces jelenet volt egyébként, ahogy Vrabel épp Belichick húzását használta fel mestere ellen. A Sötét Nagyúr októberben a Jets ellen alkalmazta azt a taktikát, hogy lefuttatott elég sok másodpercet az órából punt esetén delay of game és false start büntetésekkel, ezt csinálta most Vrabel is, Belichick pedig dühöngött az oldalvonalnál, pedig októberben ugyanezért mosolygott a bajsza alatt.
Lényeg a lényeg, a Titans átadta a lehetőséget Tom Bradynek és a Patriots támadósorának, amely nem tudott élni a lehetőséggel, pedig Brady egész meccsen nyugodtan passzolhatott (86%-ban tiszta zseb volt körülötte). Még csak mezőnygólig sem tudott eljutni a New England, a végén pedig kvázi lefuttatta az órát a nashville-i együttes. Ebből a drive-ból ki kell emelni Anthony Firkser elkapását harmadik és 8-ra, ami plusz két percet jelentett a vendégeknek, és nagyban hozzájárult a sikerhez – a legvégén pedig egy pick-6-szel zárta le a találkozót a Titans.
A Patriotsnál így érdekes a folytatás, Tom Brady azt mondta a meccs után, hogy nem tudja, mit hoz a jövő, de valószínűtlen, hogy abbahagyja a focit. A szerződése viszont lejár (20 év után először), így márciusig figyelhetjük, hogyan alakul a sorsa – igen, a legtöbb insider teljesen valós lehetőségként vázolja a távozását, és még ha nem is tartjuk valószínűnek, figyelmen kívül biztosan nem lehet hagyni. A Titans pedig utazik jövő héten Baltimore-ba az első kiemelt Ravens otthonába.
(katonadani)
Buffalo Bills @ Houston Texans 19-22 h.u.
A Texans és a Bills összecsapásán voltak fordulatok bőven. Volt olyan helyzet, amikor mindkét csapat nyeregben érezhette magát, de végül a hosszabbításig kellett várni, hogy megtudjuk, melyik csapat javít a playoff statisztikáján.
Két teljesen különböző félidőt láthattunk. Az elsőben az jött be, amit a Bills rajongói reméltek. Deshaun Watson az első két negyed alatt a yardok helyett a sackeket gyűjtögette, a buffalói front7 ott verte meg a Texans támadófalát ahol érte, Watson gyakorlatilag minden playnél az életéért küzdött. Az első fél óra végére mindössze 49 passzolt yardig jutott és a futás sem ment. Mindent elárul az a statisztika az első félidőről, hogy Josh Allen több yardot passzolt és többet is futott, mint a hazai offense. És több elkapott TD-je is volt, miután az első drive végén erőt demonstráltak és végül egy trükkös játékkal Brown passzolt Allen felé, amiből touchdown lett.
WHAT A START FOR THE @BUFFALOBILLS.
John Brown throws to @JoshAllenQB for the TD! #GoBills
📺: #BUFvsHOU on ESPN/ABC
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/g2IubuwcCg pic.twitter.com/78bW5AcVbM— NFL (@NFL) January 4, 2020
Nagy párharcnak ígérkezett még a Tre’Davious White vs DeAndre Hopkins csata is. Itt is két félidőre vehetjük ezt az ütközetet. Az első félidőben nem volt még csak elkapása sem Hopkinsnak, aztán a második félidőben amikor először meglett neki végre a labda, abból fumble lett White-nak köszönhetően. Ezután azonban fordult a világ és a mérkőzés is. A Texans legjobb elkapója végül hat elkapással és 90 yarddal végzett, amiben benne volt egy 41 yardos játék is, amit nem túl sűrűn engedett a Bills defense ebben a szezonban. Mondjuk az első félidőben Watson nem hiába nem passzolt Hopkinsnak, hiszen a menekülés közben a hosszú célpontokat esélye sem volt megtalálni.
A harmadik negyed közepéig Josh Allen azt hozta, amit várnak tőle. Futással és passzokkal is szerzett yardokat, valamint a labdára is figyelt. Minden a Bills kedve szerint alakult, a futás működött és haladtak előre is, hiszen a nyitó drive-ból szerzett TD után még három field goalt is értékesített Hauschka. A harmadik rúgás előtt azonban megérkezett J.J. Watt egy sackkel, ami kirángatta a letargiából a hazaiakat, és gyökeresen megfordult a mérkőzés.
J.J. WATT!
No. 99 comes up with the clutch sack on third down. #WeAreTexans @JJWatt
📺: #BUFvsHOU on ESPN/ABC
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/g2IubuwcCg pic.twitter.com/Ct5HE6Osrz— NFL (@NFL) January 4, 2020
J.J. Watt játékára nagy szüksége volt a Texansnak, hiszen a pályán nyújtott teljesítménye mellett a vezéregyénisége is kellett. 16-0-s hátrányból elkezdett játszani a Houston is, és beindult a Hopkins-Watson tengely. Mintha csak mezt cseréltek volna a csapatok. Watson elkezdett jól mozogni a zsebben és többször is jól mozdult ki a sackek elől, valamint a nagyon fontos első pontokat az ő 20 yardos futása tette fel a táblára. Hopkins pedig itt kezdte el gyűjteni a yardokat.
A másik oldalt pedig Allen nyugodtsága tovaszállt és előjött rajta a playoff para. Folyamatosan rossz döntéseket hozott. Eladott labdája volt fumble formájában, volt érthetetlen hátra passza és a bőven negatív yardos sackeket is gyűjtögette.
WATSON. HOPKINS. 41 YARDS. 🔥 #WeAreTexans #NFLPlayoffs
📺: #BUFvsHOU on ESPN/ABC
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/g2IubuwcCg pic.twitter.com/AioQ0JRtCw— NFL (@NFL) January 5, 2020
Ezt ki is használta a Texans és 19-16-ra fordított, két pontos kísérleteket is teljesítve. Az utolsó két percben aztán jött a Bills megmentője, Bill O’Brien. A 30 yardos vonal környékén úgy gondolta negyedik kísérletre nem küldi be Fairbarnt, hanem nekimegy, hiszen egy yard hiányzott. A Bills kivédekezte, így TD helyett elég volt a field goal, amit végül Hauschka értékesített is, így jöhetett a hosszabbítás.
Itt pedig a harmadik drive-ig kellett várni a mindent eldöntő pontokra, amit Faribarn rúgott be 28 yardról. A Texans nyerőembere azonban mindenképpen Watson volt. Sok kritikát kapott a tavalyi Colts elleni vereség után, de idén megmutatta, hogy mire képes. A field goal előtt már-már levitték, de ő olyan Eli Manningesen kiszabadult és eljuttatta csapatát a 10 yardosra. Egészen hihetetlen játék volt, és ezzel jutott tovább a Texans, ahol majd a Chiefs otthonába látogat.
DESHAUN WATSON. MAGICAL. #WeAreTexans #NFLPlayoffs
📺: #BUFvsHOU on ESPN/ABC
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/g2IubuwcCg pic.twitter.com/1zJVqST2Tv— NFL (@NFL) January 5, 2020
(kronikk)
Az AFC divisional körének menetrendje:
- Szombat éjjel (02.15): Titans@Ravens
- Vasárnap este (21.05): Texans@Chiefs
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Randy022 on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Cseh Tibor on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
BB Vrabel húzásán nem is értem, mit értetlenkedett. JMD-t ki kell rúgni. A Patriots hivatalos oldalán volt egy írás, hogy a Titans futni fog. Na most, ha ezt a világon mindenki tudta, akkor miért is nem készültek fel erre jobban? Az nem magyarázat, hogy Henry mekkora darab. Ráadásul a védelem a második félidőben sem váltott. A legnagyobb gond persze a támadójáték volt. Azt nem tudom mire vélni, hogy állítólag az elkapók nem tudnak elszakadni a védőktől. Lehet, hogy erre van statisztika, de szerintem egyszerűen nem voltak normálisan kidolgozva vagy begyakorolva a játékok. Semmiféle fejlődés nem volt az idényben a támadásokban. Sőt. Ez a Patriots teljesen másként festett ebben az idényben, mint korábban. A hajrára esett szét, nem mutatta a fejlődés legkisebb jelét sem (talán a támadófal lett egy kicsit jobb). A mai meccsen Brady kb. olyan egykedvűen üldögélt, a testbeszéde olyan volt, mintha a Pro Bowlon vagy egy előszezon meccsen lett volna. Mintha nem is érdekelte volna az egész. Hogy nem lehet minden évben SB-t játszani, megértem. Ami miatt dühít ez az egész meccs, az a lélektelen, motiválatlan játék, a felkészületlennek tűnő játékosok, valamint a rossz, buta edzői döntések miatt van. Danival, illetve a negyedik kísérletes nézeteivel nagyon nem értek egyet, de most 3-4 perccel a vége előtt neki kellett volna menni negyedikre. Ugyanis korábban eljátszotta a Titans a majdnem 2 perces időhúzást, másrészt a Titans sem tudott pontokat felrakni a táblára a második félidőben. Nem volt mire várni. Erre elpuntolni a labdát… Teljesen megérdemelt a Tennessee győzelme. A New England ezen a meccsen, de úgy általában a szezon alapján semmit sem érdemelt. Az erős csapatok közül egyet sem tudott megverni. Ez a teljesítmény szégyen volt a New England dinasztiájára nézve. Nem mondanám, hogy az alapoktól kell újjáépíteni a Patriotsot, de jelentős átalakítások kellenek. Ami nem lehet kérdés szerintem, hogy JMD-nek el kell takarodnia, mert tragédia volt, amit a szezonban játékhívások és támadójáték címen a New England mutatott. Ehhez még Brady gyengébb teljesítménye is hozzáadódott, de erre egy jó OC-nak reagálnia kellett volna.
Az, hogy redzone-ból nem tud td-t csinálni a Pats, egyszerűen felfoghatatlan. Tényleg az volt az ember érzése, hogy a második felében már a Titans is azt gondolta, hogy a Pats O semmilyen veszélyt nem jelent. Bőven elég lesz az az 1 pontos előny is.
Véget ért egy fejezet!
Az a baj (pats fun szempontból), hogy a következő fejezet is kilátástalannak látszik.Tök mindegy, hogy Brady visszavonul-e vagy sem, jönnek az ínséges idők.A drafton még mindig nagyon hátul húz a Patriots, de most már a potenciális SB miatt sem lesz érdemes Bostonba jönni. JMD nyugodtan mehet ahová akar (ha egyáltalán kell még valakinek), gyakorlatilag nulla az a gameplain amit hívott.Hogy 1 yard-on miért kell 3×-szor középső futást hívni, QB sneak helyett, csak én nem értem?!?!
Elkapó sor nulla, még Edelmen is megbízhatatlanná vált és ehhez még hozzá jön Brady feltűnő pontatlansága is, ami ahhoz vezet, hogy 40 yardot nem képesek haladni egy labdaszerzés után 1 FG-ért, ami akár győzelmet is érhetett volna!
Megérdemelten nyert a Titans, sok sikert nekik Baltimor-ban!
Kíváncsi leszek Henry vajon őket is szétfutja?!?!
Szerintem Edelman egy kib.szott legenda, akinek a csapat rengeteget köszönhet, csak a Pats szurkolók hozzá vannak szokva, hogy aki egyszer hibázik, az gyakorlatilag áruló (lásd Welker, pl.), attól függetlenül, hogy előtte milyen érdemeket szerzett.
gondolom több Patriots meccset láttam, mint te és sajnos Edelman idén csak halvány utánzata volt az eddigi teljesítményének. Idén a dropja is sokkal több volt, mint eddig.
nem vontam kétségbe legenda jellegét, de tény, hogy idén sokkal szürkébb volt.
Hogy ennek oka-e TB visszaesése vagy Gronk, Dola és Hogan távozása az már édes mindegy.
Pont erről beszélek. Edelman 10 éve játszik a Patsben, a liga egyik leglojálisabb játékosa, amellett SB MVP. Nem arról híres, hogy a saját érdekeit vagy a testi épségét a csapat elé helyezné. Most van egy szerinted “halvány utánzat” szezonja (1100+ yards, NFL 5. hely), “megbízhatatlanná vált”. Annyira, hogy még a nevét sem vagy hajlandó helyesen leírni. :(
javítva, hogy igazad legyen
Örülök, hogy az állításaimat cáfoltad tételesen. Ja, nem is.
Hát, egyszer a Pats is leolvadt (végre!). Bár tavalyra jósoltam, de idén is megteszi. Pár éve még lesajnálták a déli csoportot, azon gondolkodtak persze viccből, hogyan lehetne őket kizárni, oszt tessék, kettő is továbbjutotta wild card körben. Legalább az egyszeri Pats-fan is lemorzsolódik, thanks God! 🤣
Tudom, hogy most mindenki szomorú és csalódott (nyilván én is), de bármi is történjen az elkövetkező hetekben/hónapokban, egy dolog biztos: 31 csapat szurkolói valószínűleg csak álmodnak olyan 20 évről, amiben nekünk részünk volt, megéltünk 6 SB-győzelmet, ezért örökké hálásnak kell lennünk a csapatnak és a vezetőségnek. Ha pedig a többi csapat szurkolói most rajtunk köszörülik a nyelvüket, csak rajta! Lehet reménykedni, hogy majd most talán az ő csapatuk is odaérhet, de mint tudjuk, csak egy érhet oda…
Azert ennyire talan nem dramai a helyzet 🤣🤣
Ezt imádom, amikor az ecceri rajongó nem érti, miért nem mindig az ő kedvence nyer? :DDD
A legjobb hogy meg senki nem kezdte a haterek kozul sem ocsarolni a dinasztiat de maris megelozo csapasokkal operal a rajongo tabor 😁
Egyebkent az idei szezonig azt gondoltam inkabb BB csinalta TB12 mint forditva, de ami ma hajanalban tortent es ugy az egesz szezonban azt sugallja nekem, hogy bizony bizony egy jo Brady nelkul a sotet nagyur se a regi. Lehet neki se megy egy seggel minde lovat megulni, es persze kene egy jo OC is. 1 evig nem fogok Giants meccset nezni ha JMD veletlenul HC lesz. Phoj.
nem baj, csak néhány tény.
Van Noy-nak és és Jamie Collinsnak lejár a szerződése a Mc Carthy ikrek valószínűleg abbahagyják, nagy valószínűséggel Slater is, a támadókat meg most inkább hagyjuk.
Igen, es a konkluzio?
a konklúzió?
az idei szezon inkább a védelem és sokszor a ST teljesítményének volt köszönhető.
ha a támadókat nézem akkor PO sem lett volna
Na, legalább te ne legyél ilyen szűk látókörű, mert elveszed a beléd vetett bizodalmam! Senki, még egy olyan megvszekedett pecchéter, mint én sem gondolja, hogy Tibi egy középszar QB, akinek nincs hatása a játékra, és BB nélkül nem lenne senki. Jó, az utóbbi azért esélyes… De az tény, hogy franchise QB nélkül nem mész sokra, még akkor sem, ha BB megcsinálta Cassel-el is a 11-5-ös szezont. Eccerűen csak az igazolódott be, hogy jó offense nélkül hiába zseniális a védelmed, szart sem ér. Ez a védelem 14 ponton tartotta a Titans-t és az igen szép teljesítmény. Sajna az O nem hozta a kötelezőt, de az nem BB sara. Viszont JMD-t kár lenne leseggfejezni, mert a ficere az elmúlt nyolc évben háromszor konferenciadöntőig, négyszer meg SB-ig vitte a bandát, amiből hármat meg is nyertek. Ja, és ezalatt a nyolc év alatt a Pecc offense végig az élmezőnyben volt(egyedül idén kezdett dadogni). Mutass nekem egy csapatot, amelyik nem verdesné a flaszterhez a valagát, hogy csak a fele megvalósuljon?
Nem mondhatnam hogy teljesen ertem a reakciodat, de ha a fenti kommentem amiben eppen revidialom a korabbi allaspontomat de pegalabbis arnyalom, miszerint BB sokkal relevansabb elem az epitokockaban mint az iranyito, akkor azzal erdemben nem tudok vitatkozni😀
JMDvel kapcsolatban totalisan nem ertunk egyet, de ez igy szep. Le is szarom, csak a Giants kouelebe ne keruljon.
Aszondtad, hogy a Tibi nélkül a BB mégsemakkora, mint gondoltad, amire én meg aszondtam, hogy bár én is hasonló véleményen vagyok, mint te, miszerint BB a kulcs, de sosem gondoltam olyant, hogy a Tibi egynagyszar, dejazér a BB nélkül nem sokra jutna, ergo továbbra is az a véleményem, hogy a kettejük közül messze BB a fajsúlyosabb alak. És ezért csodálkoztam, hogy mér bicsaklott meg ennyire a véleményed BB-ről, akinek csak egy rendesen vezetett O-ra van szüksége ahhoz, hogy nyerhessen, mert még Cassellel is ment neki.
És ezt az O-t nem kevés mértékben JMD produkálja, ezért is csodálkozom az általános lehülyézésén, még akkor is, ha én is egy kis genyónak tartom és csodálnám, ha HC-ként sikeres lenne, mert ahhoz kevés a karaktere.(akit nyilvánosan, milliók szeme láttára tévés meccsen leugathat a QB-ja és ezt tűri, legyen az akármennyire is Tibi, az ne akarjon 53 embert vezetni)
az a leugatás melyik volt?
mert ha jól emlékszem Bill O’ Brian-t “ugatta”le TB.
Volt olyan is, de Tibi ordibált nemeccer JMD-vel is.
Es en hol mondtam valaha is hohy TB12 egy nagy szar?
Én írtam olyat, hogy te mondtál olyat, hogy Tibi egynagyszar? Mer nekem úgy tűnik, hogy aszontam, hogy én sose gondoltam olyat, hogy Tibi egynagyszar és az ugyebár nem ugyanaz. :D Óvassámár mégeccer, hátha.
Hajjaj.
En remit ajanlok es foglalkozzunk inkabb a trollokkal, mit szolsz?
Végre aludtam egyet délután és így kipihenve már látom, hogy ez egy felesleges szájtépés volt. Ugyanazt gondoljuk.
Érdekes, JMD-hez a kommentek alapján a Patsesek sem ragaszkodnak, hogy finoman fogalmazzak.
“A legjobb hogy meg senki nem kezdte a haterek kozul sem ocsarolni a dinasztiat de maris megelozo csapasokkal operal a rajongo tabor 😁”
Hogy ez mennyire igaz!
“Egyebkent az idei szezonig azt gondoltam inkabb BB csinalta TB12 mint forditva…”
Egy biztos, legalábbis szerintem: BB nélkül nincs TB. Ha BB anno nem olyan önfejű, hogy TB-t választja a mindenki által jobbnak tartott Bledsoe ellenében (10 éves megaszerződés volt a zsebében), akkor TB 6. körös csereként valszeg a Pats kispadjáról vonul vissza. Azon, hogy onnantól ki vitt a hátán kit, már persze bőven lehet vitatkozni. Szerintem jól egymásra találtak.
AZ az egy már nem ér oda, valószínűleg egy ideig már nem is fog, ez bőven elég, színesebb lett ettől ez a sport. Őszintén? Ideje volt hogy bukjon a dinasztia. Bradynek tavaly vissza kellett volna vonulnia. Nem tette, így kicsit keserédes lezárás ez, megértem ha fáj. Sok sikert és kitartást a jövőben, lesz ez még így se!
Én azért nem tudnám elhinni róla, hogy egy pick6-szel vonuljon vissza. A csúcson kell abbahagyni, ahogy Manning is tette (igaz, hogy neki nem nagyon volt választása). Bradynek meg ki tudja, lesz-e még csúcs. Szóval igazad van, tavaly kellett volna.
És tényleg, mekkora fricska lenne: stílusosan egy picksix a végére😁 Látom Belichick-ben meg JMD-ben is azt hogy bennük van annyi hogy közösen újra felülhetnek a trónra, Bradyben viszont már nem. Pocsék szezonja volt, ráadásul kiderült hogy (Dameshek után szabadon) az offense “jenga alkotója” bizony Gronk volt, nélküle csak félkarú óriások a hazafiak.
Tényleg annyira hihetetlen neked, hogy ha a csapatom SB-t nyer (vagy akár egy bármilyen izgalmas meccset), akkor arra gondolok, hogy “Ez qrva jó volt” és nem arra, hogy “Eh, bezzeg a Pats már 20 SB-t nyert, amit mi soha nem fogunk!” ? :)
Szépen bemásoltad a pats.hu-ról danna írásának egy részét [https://pats.hu/nem-sikerult-2]. Esetleg van valami önálló gondolatod is?
+1
Copy paste pats.hu
Képzeld szokott lenni…
Huuu ez elég gáz,az ilyenek miatt égnek a normális Pats drukkerek is. Holnap mit másolsz be az Anyám tyúkját😂😂😂😂.
Fú, látom sikerült a lényeget felfognod! ….ahogy mifelénk mondják: szarva közt a tőgyit….ha nem érted, előbb kérdezz!
Ezt honnan másoltad? Vagy ezt már sikerült abból a kis beszűkűlt agyadból kipatintani? Bravo,igazán értékes hsz lett
Akkor most a sajátodra gondoltál, igaz? Én csak gratulálni tudok a sajátodhoz…
Először is köszönöm bár nem túl értékes, egy szöveg bemásolótól aki más gondolatait másolgatja jobbra-balra,aztán meg ha beég vele,próbálja itt magyarázni a bizonyítványt. Egy szó mint száz qva gáz vagy,magyarázhatod igy,úgy meg amúgy
Igazad van: az én hibám, hogy az üzenet lényege nem ment át, mert minden mellébeszélés, beszólogatás mellett ez lett volna a cél, az volt a fontos, függetlenül, hogy honnan van. Majd legközelebb forrásjegyzéket is csatolok…..
helyes,csatolj
Köszönöm TANÁR ÚR!!!
Mit szolnátok egy Houston- Tennessee főcsoport döntőhöz?
Szerintem a kővetkező körön egyik sem jut túl. A Texans néha nagyon elkapja a fonalat, de néha pont úgy be is zuhan, O’brien meg legendásan fogalmatlan tud lenni. Vrabel a mai meccsen valami hihetetlen badass arcát mutatta (félelmetes volt az a mosolygós “én pontosan tudom, hogy mi lesz” nyugalom, állandóan rajta is volt a kamera), de Henry nem fog minden meccsen 200 yardot csinálni, Tannehilt meg lehet limitálni, ahogy láttuk is.
Ha van esélye a déli csapatoknak akkor pont ebben a felállásban: Titans a Ravens ellen hisz a védelmük sokkal fegyelmezettebb, jobban fogja a futást és a blitzek is jobban ülnek mint a Texansnak valaha is idén, a másik oldalon meg ha valaki fel tudja venni egy adok-kapok meccsen a kesztyűt Mahomes-al az Watson és az elkapógárdája. Ez a lehető legjobb matchup a South részére, meg ha mindkét meccsen is ők az esélytelenebbek.
A Texans kevés ehhez, a tegnapi alapján különösen. A Titans nagy mázlival talán, nekik szurkolok is
Én két dolgot nem értettem.
Az egyik, hogy a Texans tegnap mi a fészkes fenének ment neki a végén negyedikre és miért nem rúgott? Értem, hogy analitika, meg, hogy ha sikerül akkor tényleg nyertek volna, de… Ilyenkor én azt is szoktam nézni, hogy mennyit kockáztat egy csapat. Ha berúgják, akkor lett volna 6 pont előnyük, a Titansnek pedig kb. 75 másodperce időkérés nélkül, hogy 75 yardot haladjon a győzelemért. Szinte reménytelen lett volna…
A másik pedig, hogy a Pats 3,5 perccel a vége előtt miért nem ment neki 4-re? Egyébként is bármennyire szoktam zrikálni Danit érte, magam is azon vagyok, hogy inkább neki kell menni, mint sem általában (a Texans túl sokat kockáztatott vele, ezért kellett volna inkább rúgnia). De a Pats nem kockáztatott volna vele szinte semmit, mert könnyen és gyorsan ki lehetett számolni, hogy ha a Titans csinál két first down-t, akkor szinte teljesen mindegy, hogy hol adja vissza a labdát, nem marad már idő semmire. És ha eleve így mentek volna neki, akkor 3.-ra mást lehetett volna hívni, mondjuk egy késleltetett futást.
BoB nem csak a 4&1-et cseszte el hanem az előtte lévő két futást is. Abból a két playből kellett volna megcsinálni és mint szinte mindig, most is futott-futott, amitől már mindenki, de főleg mi, Texans szurkerek már agyfaszt kapunk. Ott és akkor, amikor rájössz hogy nem tudtál 5 yardot másodikra és harmadikra megcsinálni, 4&1 van, az ellenfél defense egész meccsen harapott, főleg futás ellen, alig van már idő a meccsből, messze nem vsgy field goal távban, meg ha Ka’imi is a rúgód, mit csinálsz, na mit?! Persze hogy nem mész neki egy qb sneak-el hanem hagyod lepörögni az órát, benyeled az 5 yardot delay of game-ért és elpuntolod, be a húszasba. Nem, BoB-re most jön rá a “tökösség”, hogy romlott volna el a mikrofonja😁 Valaki égesse már el azt a playbookot!!!
Döncsd már el, hogy akkor neki kell menni negyedikre, vagy nem! “Kicsit bizonytalan vagyok, vagy mégsem?” :D
Majd utólag megmondom. :D
Na, ezt jól eltanultad a Krisztiántól. :DDD
Ezt kikérem magamnak! Igen is volt véleményem, de azt tartom, hogy az, hogy egyik vagy másik ténylegesen jó döntés-e, csak utólag derült ki.
:DDDDDDDDDDDDDDD
Fiatalabb koromban simán nekimentem negyedikre is, de így a korral egyre fárasztóbb :(
Képzeld, én még hetedikre is nekimentem, pedig már a hatodik is mutatvány volt, de nagyon akartam. Most meg már az az egy is csodaszámba megy… Lehet, hogy már a Tibi sem bírja a negyediket?
Zsizell nem lesz elragadtatva, ha már az elsőnél is puntolni kell :)
Mér nem figyeesz? Mondom a negyediket. Persze az is kérdés, hogy a puntnál ki rúg kit és főleg hová?
Nem értem ezt a nyafogást és BB, JMD és TB12 temetést. Nem történt semmi különleges, mindössze végre volt egy BB nevelés, aki képes volt tanulni a mesterétől, illetve tetves nagy mázlija volt Tannehillel, mert Mariotával sehová sem jutott volna. BB és a Pecc temérdek ilyen szoros meccset nyert meg az elmúlt húsz év alatt. Most kivételesen nem ők nyertek. Van ilyen. Mint pl. a Giants elleni döntőknél.
Továbbra is az a véleményem, hogy nincs itt semmi gáz. Mindenki hozta azt, ami eddig mindig elég volt a győzelemhez, és most nem volt elég. A csapatnak volt BB eddigi 20 éve alatt két őrült 4 és 5 éve, amikor minden bejött. De tényleg minden. A hülye szurkoló meg asziszi, hogy ez mindig így lesz, mert ez a természetes, ha BB-ről, Kraftról, TB12-ről beszélünk. Hát egy frászt!
Az első négy éves csodaperiódusban úgy nyert a Pecc, hogy részint ügyesen bántak az órával és nem kevés mázlijuk is volt. Aztán jött 9 év szopás(bár ilyen szopást a liga csapatainak 99%-a örömmel bevállalná). Bármennyire is úgy tűnt, hogy jönnek az újabb gyűrűk, nem jöttek, holott sokkal nagyobb esély mutatkozott rájuk, mint a négy éves mázlival terhelt csodaperiódusban. Emlékeztetnék mindenkit a 100%-os bajnokság lehetőségére 2007-ben.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy nincs olyan, hogy egy ember, pláne egy csapat mindig nyer, mert jobb, mint a többi. Számos esetet tudunk felsorolni mindannyian, amikor a jobb, felkészültebb, tehetségesebb, ügyesebb kikapott pl. egy szerencsésebbtől. Ugyanis az a teória, ami alapján megállapítjuk valaki(k)ről, hogy jobb, felkészültebb, tehetségesebb, ügyesebb, etc korántsem egzakt és korántsem igaz minden pillanatban. Elég egy rohadt nagy mázli, amivel az ellenfél kiszabadul a látszólag esélytelen helyzetből a védő karmaiból, a bíró elnéz egy kibaszott nagy holdingot és egy 50-50-es lasztit az elkapója a fejével fog meg, miközben kerékbe törik a testét és már cseszheted is az addig tökéletes produkciódat. Csak annyi kellett, hogy a másik is volt legalább annyira motivált, mint te és végre neki is összejött az, ami neked és máris nem te nyertél, hanem ő.
BB nem kötelező sablonok miatt mondja azokat a tiszteletteljes köröket a látszólag bűnszar ellenfélről, hogy jó a Miami, holott pocsék a mérlege és akad jó elem a Bengals gameplanjében, holott csutkára seggutolsók, hanem azért, mert valóban úgy is gondolja és igaza van. Rohadtul nincs olyan, hogy mindig te nyersz. Nüanszokon múlik, hogy te nyersz és ha épp megremeg a rúgód lába, akkor elbuksz három gyűrűt.
Ceterum censeo BB ezt elmérte egy kicsit, JMD most épp nem volt zseniális annyira, hogy ismét legyen egy GWD a tarsolyában, holott eddig zömében volt, és Tibi sem volt csúcsformában, de ettől még ez a Pecc ugyanaz a Pecc, amelyik megnyert hat gyűrűt és szarrá dominálta a ligát. És jövőre sem lesz másként, mert ez az égés elég motivációt adhat egy újabb nekiveselkedésnek, hogy na ne má, hogy így vonuljak vissza. Bár a motiváció még nem garancia semmire… ;)
Úgy van, én sem értem ezt a vége a dinasztiának maszlagot. Ez egy fásult, rossz év volt, a csücskös helyzetekben annak a bizonyosnak a rosszabb végén volt most a csapat, de csak lett egy playoff szereplés, 12-4-es mérleggel.
(nagyon örülök, hogy ezúttal elhagytad a szokásos stílusod, így sokkal jobb szerintem)
Ne aggódj, ott van az és már alig várja, hogy előtörhessen! Tudod egy pecchéter sosem alszik… ;)
Ja, arra gondoltam, hogy rendben volt a helyesírás, kimaradt a jáccik, meg a többi hasonló. Már csak ez a Pecc nem kéne… :)
Hejesírás? Aztmegminek? Sosefelejcsdel, hogy ez a hejesnek vélt írásmód, stílus, szabáj koronként tejjesen más vót és lesz is. Ha kéteekecc, akkor néddameg egy 1700-as írást oszt csodákozz. Kinemszarjale a sok hüjét, aki betegesen ragaszkodik egy írásmódhoz, amit zömében a divat és az aktujális kor elvárásaji szabnak meg, ami mulandó? Néddameg a sok marhát a francijáknál, akik temérdek betűt pazarnak el egy kimondott hang lejírásához. Tisztahüjék. Éjjen az írás stiláris és betűrendi szabaccsága!
jövőre nem lesz ilyen védelem és ha tetszik, ha nem Brady-nek meg vannak a korlátái, ami 40 felett már nem lineárisan, hanem hatványozottan nő
Nini, még egy szakorvos! Most, hogy így mondod negyven felett már én is be vagyok szarva… veszek is két mankót a biztonság kedvéért.
50 felett van némi tapasztalatom és igen lábtörésnél célszerű mankó és nem kapod ingyen (tapasztaltam)
Ahogy a tőzsdések mondják: részvényem. De stimmel, bizonyos koron túl érezzük, mi nem megy annyira, mint korábban, igaz nem is vagyok élsportoló és nincs egy komplett klinika teljes személyzettel a hátam mögött. Azt azonban látom, hogy fizikailag Tibinél minden rendben van, tehát nincs miért temetni.
ebben nem értünk egyet
A dobásai erejével nincs baj, a mozgásával nincs baj, sőt, még blokkolt is idén, ami korábban nem volt tipikus, futott is és az sem volt lassabb, mint korábban, bár ez nem érdem… vagyis semmi jel nem mutat arra, hogy fizikai korlátai lennének a teljesítményromlásnak. A gond máshol van.
Ez kétélű. A többség azt állítja hogy vége, mert Brady kétszáz éves (amit nem tudunk) te meg azt hogy nincs mert tök fitt es van benne bőven (szintén nem tudjuk). Nálam a kettő között van, elkezdett romlani, amin baromira nem segít hogy az offense semmiben nem nyújt neki támaszt. Inkább a kérdés az, hogy megtartják e, akarnak e adni neki szép búcsút adni egy esetleges SB run lehetőségével, vagy elengedik szépen és nekikezdenek egy újjáépítésnek. Nálam utóbbi a valószínű, nem mondom azt hogy visszavonul, de szerintem jövőre ha játszik is azt már nem a Pats ben fogja megtenni.
Én csak arra alapozok, amit látok, más infóm nincs. Az viszont azt mutatja, hogy fizikailag egy fikarcnyit sem rosszabb, mint akármikor máskor. Tehát ha van is gond, az tuti, hogy nem fizikai, mint pl. PManningnél volt, márpedig a mentális részt még lehet korrigálni. És szvsz marad, mert jelenleg nincs mögötte senki, aki átvehetné a Pecc O irányítását.
akárhogy hajtogatod, hogy semmi nem roszabb fizikálisan, ez nem lesz igaz :D
lábmunkája sokszor nem volt a helyén a szezonban, lassabb volt, így nem állt bele jól a dobásokba, ahol meg kiütközött a kar hiánya is. Ha bele tudott állni, ez nem látszott, de ha nem tudott, akkor látszott. A Titans ellen végig nyugodtan dobálhatott, így nem látszott ebből szinte semmi, de amikor sok nyomás volt rajta, kiütközött
Nem vagyok egy kukacoskodó analitikus, ergo nem kockáztam ki a dobásait Tibinek, ezért én csak a laikusként látott mozgását figyeltem és abban semmi feltűnőt nem láttam. Ettől még lehet, hogy igazad van, de nem volt feltűnő az a hiányosság, amiről beszélsz. Meg szeretettel emlékeztetnélek arra, amikor kritizáltad Bríz mozgását, dobásait, etc, etc, aztán most megint lehozott egy olyan szezont sérülés után, hogy azannyát. Szal a kételyeim a minősítésedet illetően azért még megmaradnak. ;)
Brees messze nem dobált annyi hosszút mint szokott ebben a szezonban, nem véletlenül😉Igen, jobb volt idén mint tavalyi szezon végén, gondolom ott azért is szakadt be mert sérülés hátráltatta. Ugyanez igaz Bradyre is, idén sokkal nagyobb százalékban dobott homály labdákat. Ő is mondta:” tudom hol kell lennie a labdának adott pillanatban de van hogy az elkapó nincs ott, van hogy a labda.” Ő is látja hogy hibázik.
Ejjjj, simán kinéztem a félidőben hogy a Texans fordit (idei évet nézve benne volt) csak azt nem hogy így a semmiből teszi. Mindegy, legalább izgalmas lett, lehetett látni mire lehet építeni és mikre nem, a csapat tapasztalatot szerzett, jövőre (ha esetleg még a Pats formája is tovább romlana) akár csoportért is lehet menni. Ami kell viszont az egy WR1, aki felé ha Allen pánikolva odadobja 99% hogy elkapja. OBJ menne úgyis, nem? :D
Allennek sem ártana egy mentor, egy nyár alatt Lamart MVP kaliberre összerakták, én kiegyezek a felével is, csak futásoknál vigyázzon a labdára és azért jobban kéne dobni a hosszúkat. Futóknál Singletary ra építeni (tegnap a meccs embere volt) Gore-t elengedni. És a legfontosabb: a playhivás. Nem tudom érdemel e Daboll esélyt, de a tegnapi meccsen is az jött mint mindig: nagyobb előnynél a Bills nem nyerni akar, hanem elkerülni hogy kikapjon. Két negyed alatt meg sem ismertem a csapatot, minden működött, aztán rájöttek hogy vezetnek es behúzták a kéziféket és ez is lett a veszte az egésznek.
Érdekes, ez a kézifék Vrabelnek bejött… ;)
Nekünk meg nem, ez ilyen
Elég jó esélye van a Billsnek jövőre szerintem. A Pats épp most esik össze, a Jets “sikeresen” behúzta Adam Gase-t hogy a következő 2-3 évben megint jó szarok legyenek de legalább Darnold (és Jamaal Adams) legjobb éveit is sutba vágják, a Dolphins meg épp most kezdi elölről. Ellenben a Bills McDermott-al már három éve stabilan halad előre. Allen csak jobb és tapasztaltabb lesz jövőre, Singletary-vel egy igazi gyémántot találtak, Beasley a tökéletes slot wr. Már tényleg csak egy wr1 hiányzik. A kövi 2-3 év az övék!
nem leszek népszerű a pats szurkolók között, de én a jövő évet beáldoznám Lawrence-ért
El tudsz képzelni BB-vel a kormánynál egy 1/1-es csapatot?
Istenem, mennyire csodás látvány lenne
arról nem beszélve, milyen jól mutatna BB statisztikájábanebben az esetben pont nem érdekelné BB-t a statisztika
BB-t a közeli nyugdíj érdekli leginkább. Nem hinném, hogy kaparna egy újabb QB-ért és még 4-5-6 évért a Pecc élén.
na, pont inkább azt hiszem el, hogy BB még lehúz 4-6 évet, mint azt, hogy Brady kettőt.
Bill 67 éves. Még végigtol 1-2-3 évet, aztán voltszerencsém. Tibinek meg fizikailag kutya baja.
Meglepődnétek ha azt a Giantsben tolná le? 🙂
sajnos már nem! (Gerappa)
meg
persze, direkt tankolva és megszerezve Lawrence-t
És akkor jön egy új zseni, aki megszerzi a Heisman-t és Lawrence-t meg beleverik a porba egy csípősérüléssel.
itt most mindegy, helyettesítsd be az 1/1-es irányító nevét Lawrence helyére :D
BB akkor sem fog tankolni. Amúgy meg itt arra utaltam, hogy nincs recept egy tökéletes helyettesre. lásd TB12 is hanyadik körben érkezett…
igen, emlékezz, hogy BB mit képviselt TB-Gerappa polémiában!
Ez lehetetlen. Ha az ő csapata lenne az 1/1, akkor hova száműzné a fegyelmezetlen vagy droppoló játékosokat? A kanadai ligába?
Naggyából kikukázhatná az eddigi fegyelmezőrendszerét és értékrendjét.
“A Pats épp most esik össze”
Ha annyi egy dollárosom lenne, ahányszor ez elhangzott az elmúlt 20 évben, akkor megvenném a Texanst és kiraknám BoB szűrét (nem mondom hogy nem így lesz, de mindig jót mosolygok ezen az áhitatos csodaváráson:)
Amikor Brady még 4-5 évet vizionált magának, én akkor azt mondtam hogy örülhet ha 1-2 lesz belőle. Abból ez volt a második év. Ez már nem csodavárás, ez éppen most történik meg, a szemünk láttára.
Persze és most is csak azért végeztünk 12-4 el és jutottunk Playoffba mert Brady olyan fasza volt… Ő vitte a hátán a csapatot. Ja nem is. Te is csak károgsz meg mondogatod a tutit és vízionálod a nagy összeesést.. azt közbe a Patsről fingod nincs. Csak a szokásos….
Kérlek mesélj még!😂
A kérdés az lesz főleg, hogy Allen tud e ennél is többet fejlődni. Idén évközben szépen engedett el olyan hibákat amik mondjuk meccsbe kerultek(pats elleni 3 int, azóta sokkal jobban vigyáz a labdára) és javult is a végére pontosság ügyileg és hosszú passzoknál is, de azért még bőven kell neki. Nem lehet kihasználni az atletikusságát ha minden második futás fumble lesz, és hiába lesz WR1, ha nem tud 20 yardnál hosszabbat dobni. Egyébként én bízom benne, kicsit össze kell most kapni fejben, adni neki egy két plussz fegyvert, egy tökös, kreatív playbookot, mint ami az első drive ban volt, valamint egy mentort aki kihozza belőle a maximumot, és jó lesz ő.
Ott van Lamar Jackson és a Ravens. Az erősségeire épülő playbook a siker kulcsa, mellette meg fejleszteni kell a gyengeségein, főleg a pontatlanságán. Karerővel szerintem nincs gond.
Azért ezzel a nem baj, majd jövőre jobb lesz hangulattal óvatosan kell bánni…
Az NFL-ben nem mindig adódik jövőre újabb esély. A csoportban is van két feltörekvő, szintén fiatal csapat, amelyik szeretne legalább odáig eljutni, mint ahol ti most vagytok.
Azzal se érek semmit ha hisztizek hogy ezt elkúrták. Pozitívan kell hozzáállni, lesz ez még jobb is, bízni kell a csapatban és minden jó lesz :D
“Allennek sem ártana egy mentor”
Vagy egy pszichológus. Az a gyerek szemlátomást nem volt lelkileg felkészítve. OK, hogy rengeteg fősulis és most már sok NFL meccs is benne van, de azért egy rájátszás meccs mindent eldöntő vége kicsit más szinten van az izgalmak szempontjából.
Bradyt meghívták a Pro Bowlra? Most végre el tud menni :)
Nem bírtam fennmaradni, azt hittem a pats behúzza annyira megfogták a Titans passzjátékot, és azért a Titans D nem a legcombosabb. Én mondjuk nem örülök kivételesen, mert a Texans jobb lett volna, Henry nekünk sem fog ízleni… :/
nem
amúgy sem menne el
Amúgy az a vicces ha Jackson vagy Mahomes SB játszik nagy valszeg Tannehill megy helyettük a probowlra , mondjuk nem érdemtelenül az egész szezont nézve.
Erősen csodálkoznék, ha komoly nehézséget okozna nektek.
Hát a Bills meccsből egyáltalán nem néztem volna ki a fordítást. Pont akkor aludtam el, mikor JJ megszerezte a fontos sack-et. :D
Igazából nem nagyon látom, hogy a Houston ilyen támadófallal túl tudna jutni a következő körön. A védelem is kijátszható, erre láttunk bőven példát, szerintem a Kansasnek nem szabadna, hogy problémát okozzon a következő meccs.
A Titans sem lesz esélyes Baltimoreban. Szerintem csak akkor lesz esélyük, ha a mainál sokkal bevállalósabban játszanak majd offense oldalon. Kell az X majd Tannehilltől is, nem lesz elég Henry. Lamart megállítani pedig bődületesen nehéz lesz. Ha ott elhúz a Ravens, akkor sok esélyt nem látok, hogy fordítani tudna a Titans.
Texans – Bills: hihetetlen, hogy egy momentum, JJ sack-je mennyire meg tud fordítani egy meccset: a teljesen kilátástalan Texans mindkét csapatrésze megjön a meccsbe és elkezd PO módban játszani, míg ezzel párhuzamosan leolvad az ellenfél. Aztán egy do or go home megállítás 4. és 1re, visszajön a Bills, Allen kicsit mákosan, de megfutja a 1st downt, OT. És itt mindkét csapat próbálkozhat, nem lesz vita a szabályról, majd az év QB menekülése és Texans továbbmegy. Ugye-ugye, hogy kell a jó kicker ;)
Én egyetértek azokkal, akik szerint jó ötlet volt nekimenni 4. és 1nek. A momentum ott volt a támadóknál, jól is haladtak, a nyomás a Bills védelmén volt, csak kicsit kiszámítható volt a hívás. A Bills előtt szép jővő áll: Allen kicsit rutinosabb lesz, talán kap egy WR1-t, a def brutál. Mondjuk jó lenne, ha ki is tudnák végezni a csapatokat, nem lövőtávban tartani őket. De van potenciál bennük. Texans? BoB és a támadófal nagyot kell, hogy javuljon, egyrészt hogy idén legyen esélyük, másrészt, hogy Watson még legalább egy ötéves szerződést végig tudjon játszani.
Patriots – Titans: a Pats offenseben idén egész szezonban ennyi volt, nem történt semmi extra az oldalukon. A Titans D ennek ellenére csak hellyel közzel tudta megfogni őket, de azt okosan a RZ tették. Amit nem értek, miért kell 3x egymás után ugyanazt behívni 1yrd-ról? Hátha a Titans nem hiszi el harmadjára? Romo szerint egyébként neki kellett volna menni 4-re is. Szerintem is, bár ilyen hívásokkal jobb volt a FG. Az elkapó/futó brigád, mint tavaly (mínusz Gronk) és nem voltak képesek ezt egy egész szezonban leküzdeni. Nem értek egyet azokkal, akik szerint BB megpuccsolta TB-t: odatett egy olyan D-t TB mögé, hogy 17-21 pontokkal meccseket lehessen nyerni, bepróbálta AB-t is, de hát van olyan, hogy valami nem jön össze. Az a csapat pedig, amelyik tényleg komolyan gondolja JMD-t főedzőnek remélem valamelyik csoportriválisunk lesz. Titans: szívvel és Henryvel, kis mázlival nyerni tud egy közepes offense ellen. Tannehill miami játéka ellenéreis. A két negyedik és rövid: egyik csapatot sem értettem, hogy nem ment neki: a Titans még valahol érthető, hiszen hosszú pályát adtak TB-nek, jól fogták a Pats-et, de pont TB miatt kellett volna nekimenni, benne (még így is) benne van egy jó drive és utána Tannehill végigmasíroz a pályán? Nem hiszem, egész meccsen nem ment neki a játék. A Pats viszont totál érthetetlen: ezen múlik a szezon, és visszaadni a lasztit az óra (és ezzel időkérés) gyilkos ellenfélnek???!!!
Amúgy ez egy jó AFC WC volt: a Pats kikapott és a Broncos pihent.
Ebben pont ennyi volt idén. Kár érte, de nézzük a jó oldalát: megspóroltak nekem egy februári szabadnapot a srácok
Mé, téged nem érdekel Bríz megdicsőjülése?
Huston – Buffalo: nem volt rossz meccs de a következő kört szerintem egyik csapat se nyerheti meg ilyen játékkal, ráadásul a Huston picivel gyengébbnek tűnt, pont a hazai pálya miatt nyertek szerintem.
Pats – Titans: az hogy a Titans semmit nem tudott kitalálni QB fronton az nagyon nem tetszett, viszont ennyi is elég volt a győzelemhez, amit igazából a Pats elkapóknak köszönhetnek. Brady ma is hozta szerintem azt ami elég simán superbowl győzelemhez is, főleg ilyen jó védelemmel, csak ez a támadó sor ahogy az alapszakaszban is kuka… Fal most remek volt de a red zoneba nincs semmi kreativitás Gronk pótlására, az elkapók tegnap is pocsékok voltak, hiányzik a kémiai de lehet még JMD se heverte ki Gronk elvesztését, szerintem nem váratlan az hogy kiestek, temetni viszont hülyeség, csak kárörvendés, ebben a ligában folyamatosan nyerni lehetetlen, és nem is lehet elvárni, ha kövi 2 évben még rájátszásba se jut a Pats akkor jöhet a föld erre a dinasztiára
U. I.: BoB 4&1re szerintem is hülye volt hogy nekiment, akármit mond az analitika… És a Titans meccs végén a pick6 nagy hiba volt a védőtől, okosabb játékost nem kap el a hév hanem lemegy a földre és 100% győzelem, de ő adott még 1%ot a Patsnek
Najakkor mindenki megnyugtatására: “Brady a Titans elleni vereség után leszögezte, hogy nem tudja, hogy mit tartogat a jövő, de kicsi az esély rá, hogy visszavonul.”
Az elejétől mondom. Nem tudná elviselni az egója, ha megkérdeznék a HoF beiktatása alkalmából, hogy “Mint a NFL legsikeresebb QB-ja, GOAT, stb. hogy emlékszik vissza a pályafutása végére?”
“Felejthetetlen volt! Dobtam egy teljesen fogalmatlan picksixet, aztán lehajtott fejjel gyorsan besunnyogtam az öltözőbe”.
Biztos vagyok benne, hogy ettől méltóbb visszavonulást szeretne. Meg is érdemelné, de nem tudom, hogy összejöhet-e még valami nagy dobás. Tavaly, a SB után kellett volna abbahagyni.
Szerintem minden adott egy zseniális szezonhoz. Dugig vannak pickekkel, Tibi fel van heccelve, BB nemkülönben… mi kell még? :D
Rengeteg legenda nem a csúcson vonult vissza, mert ezek az emberek szeretnek játszani, nem a pénz vagy a győzelem a fő motiváció, ezért is legendák, és 20 év múlva ez a pick6 már sehol nem lesz, csak a haterek fogják felhozni. Amúgy semmi oka visszavonulni, top 20 szintet hozza, elkapók nincsenek, és utánpótlás sincs még mögötte, a csapat pár jó igazolás után simán SB csapat, és Brady többet hozzá tud rakni mint egy újonc… Ha nem Rodgers jön jövőre feles cserélni
Nem a haterekről beszélek, hanem magáról Bradyről. Ő pontosan emlékezni fog mindenre és sokkal perfekcionistábbnak tartom annál, hogy beletörődjön egy ilyen befejezésbe.
Jééézusom nem is tudom erre érdemes e vaszolni. Szerinted ha valaki top 20 a posztján ( ami egyébként a legfontosabb poszt) és 12 csapat jut a playoffba akkor javítja vagy rontja a csapat esélyeit az adott játékos.?Azt már meg sem merem említeni, hogy egyetlen mérvadó statisztikában sincs top 20 ban idén… Azt viszont remélem hogy a hasonló gondolkodású fanok miatt marad jövőre és szépen tovább csorbítja a hagyatékát. Ti valójában nem a csapatot szeretitek csak Bradyt, mert aki a csapatot szereti már rég rájött hogy mindenkinek jobb lenne ha visszavonulna…Csak a haterek és a Brady fanboyok akarják hogy maradjon, és ez csak a hatereknek lesz jó. Én speciel alig várom.
Manning milyen utolsó győzelmet rakott oda? De legutóbb se volt MVP Brady, miért kell amúgy hogy egy csapatot az irányítótól függjön, pont Brady az aki önzetlen és lemondott a fizetéséről pedig csilliárdokat elkérhetett volna minden szerződésnél és Kraft szó nélkül fizette volna… Rodgers, Unokatesó meg a többieknek pont ezért nem lesz ennyi gyűrűje mert magukért vannak nem a csapatért, és valószínűleg az edzői stáb és ő is tudja hogy több van benne… Amúgy top defense mellé honnan szereznek hirtelen a semmiből egy ennél jobb irányítót amikor még az elkapó gárda is pocsék. Ez a csapat kis offense módosításokkal jövőre superbowlt nyerhet. És láthatjuk hogy mennyi újonc válik be és milyen nehéz irányítót találni
Rodgers és Brady fizetése 2 évvel ezelőttig megegyezett(apró különbségektől eltekintve)…just saying…
Hagyjuk már ezt, hogy TB mennyi pénzről mondott le. A szerződéskötésekor ez egy top irányító fizetés volt. Azóta elszálltak a fizetések, de az idei fizuja (talán 25 misi?) sem minimálbér. :)
BB pedig ad egy második és egy ötödik kört Rosenért és elit irányítót farag belőle.
Na, megjött a megmondóember… Te valami besavanyodott ős Colts-os Manning fan lehetsz, vagy nem tudom mivel húzott fel Brady.
nem is a visszavonulását prognosztizáljuk, vagy hát legalábbis én, hanem az eligazolását
Azon erősen csodálkoznék.
Imáááááádóóóóóm ezt a szarházit!!!
“Bill Belichick a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt a kérdést kapta, hogy mit üzenne azoknak a szurkolóknak, akik kitartanak a csapat mellett jóban és rosszban. A Sötét Nagyúr csak annyit válaszolt, hogy neki még senki nem mondta a szemébe, hogy annyira nagyon rossz lenne a szurkolóknak.”
https://streamable.com/abx7e?fbclid=IwAR1ig1O457fZZDgOoSCV3FEWghVgWXSqYxCcp8siW9mmX4OBGsUdgoJ_wc8
BB-nek Palpatine maximum csak jelenthet, de azt is csak messziről és kellő alázattal! :)
Úgy látom itt is sokan már temetik a Patriotsot mert kiestek a rájátszásból, meg Brady megöregedett pont pont pont. A liga szurkolóinak jó 90%-a örülne ha a csapata csak minden 3évente rájátszsásba jutna nem hogy állandó rájátszás,konferencia döntő vagy Super Bowl résztvevő lenne. Idén nem jött ki a lépés és még így is sima Playoff résztvevő volt a csapat.
BB úgy épít ilyen csapatot hogy a drafton kb állandóan az utolsó 5ben húz… Na és akkor képzeljük el ha jön 1-2 év amikor ne adj isten top 10-15 közt húzna BB.. abból milyen csapatot rakna össze…
Megnyugodhat minden Hater amíg BB a csapatnál van addíg a Patriots ott lesz a top csapatok között. És ez nem elvakultság… Aki az utolsó 20 évben követte a Liga történéseit az tudja,hogy igazam van… BB meg még itt lehet akár 10 évig is… Sok siker a többi 31 csapatnak.
Az a 10 év kicsit sok, az öreg mégiscsak 67 éves és bár ez a szakma nem időkorlátos tevékenység, de azért nem tipikus a 70 feletti HC. A reálisabb, hogy Béla bácsi 3-4 év múlva pihenőre vonul és igaza lesz. Nagyjából Tibivel eccerre. Lehet, hogy bevállal egy fiatal QB beindítását, de valószínűbb, hogy nem.
Legyen 5 az még akkor bőven reális. Na most 5 év alatt tovább képzi a kolóniát(fiát) és az élet megy tovább… 🤔😆
Nem zárom ki ennek az esélyét, sőt, de inkább látom azt, hogy a fia veszi át a stafétát és indít el egy újabb dinasztiát, mint hogy ő fog bele egy következőbe.
Igazából, ha a következő 5 évben épít egy csapatot ami csak 1 SB-t nyer akkor én már elégedett vagyok. Abban meg,hogy a fia veszi majd át a boltot abban 100%ig biztos vagyok, ebben bárkivel merek fogadni. Az az ember BB klónja, de komolyan…
A mentalitást illetően talán, de hogy teljesítményben is, azt nem tudjuk. És akkor is verdesnéd a hátsódat flaszterhoz, ha a TB12 utáni korszakban rendre bejutnátok a PO-ba. Ugyanis ez rohadtul nem tipikus.
Azért a drafton nem hasít a gurunk… Most már nemcsak a 2. körben húzgál bustokat, hanem az elsőben is. Michel, Harry minden csak nem jó választás.
Brady nélkül nem lesz a topcsapatok között a Patriots, de majd meglátjuk.
Nem tartható az, hogy egy franchise évtizedekig dominálja a csoportot. A realitás az, hogy előbb-utóbb a többi csapat sem töketlenkedik a világ végéig. A Bills most össze van rakva, a Fins építkezik (és évi egy győzelmet garantáltan begyűjt a Pats ellen tankolás közben is), és a Jetsben is több van, mint amit idén nyújtottak.
Tehát az, hogy nem lesz topcsapat a Pats (ha egyáltalán így lesz), az nem Brady hiányán múlik. Én ellenfél szurkolójaként úgy látom, hogy Brady már inkább fék a csapatban. De ahogy írtad is, majd meglátjuk. :)
Michelhátán ment végig a Pecc tavaly. Ha mostantól minden snapen fumblet csinál sem bust.
– a titansben evans embertelen nagyot játszott. nyilván henry az mvp, de evansnek is jár a skittles. egy egypontos meccsen elég sok helyre rá lehet mutatni, hogy ott dőlt el, de végül az volt a különbség, hogy a titans megoldotta a goal-line szituációt, a new england meg nem. és utóbbi esetben 2x is evans szerelt.
– az nem teljesen igaz, hogy a pats nem tudott mit kezdeni a titans futásaival. az első félidei 7 yard fölötti átlag, ami valóban brutális, a második félidőre ha jól láttam 4 alá romlott, és abban már benne van a meccsvégi hosszú futás is
Bill valószínű marad, bár el tudom képzelni, hogy végzetesen összerúgja a port Krafttal, méghozzá Brady-n. Kraft nem fogja egykönnyen engedni, hogy az öreg kitegye TB12 szűrét, pedig ez látszott körvonalazódni. Hogy ő HC-nek hova menne, nem tudom…
Viszont, ha mégis enged RK, mert nem akarja elveszteni Billt, akkor Brady könnyen kiköthet a Colts-ban egyesek szerint, és nem hülyeség amit mondanak, jó fal, jó TE, elkapók, jelenleg nincs franchise QB,elképesztően nagy mennyiségű pénzük van folyamatosan, drafton is jók a pozícióik, mindent letehetnek Brady elé, gyakorlatilag felkínálhatják neki, hogy válogasson kikkel akar játszani, és mondja meg ő maga mennyit kér! És még az sem elhanyagolható, hogy vénségére dome-ban is játszhatna, ami azért mindenképpen könnyebbség. Egy fordított Manning szituáció alakulhat…
Hogy miért látja mindenki összenőve az öreget Brady-vel, azt viszont nem értem. Ha így lenne, miért nem szórja Bill a későbbi drafjogokat, hiszen akkor már úgysem ő lesz a HC, ha együtt visszavonulnak pár év múlva, ehhez képest évről-vére több a pick, kevesebb az áldozat, ill. az erősítés a trade határidő előtt, ott volt a Jimmy G körüli pletyka róla, hogy őt tartaná meg, ez sem éppen a szoros kötelékről árulkodik… Sokkal inkább néz ki egy új kezdethez tankolásnak amit csinál 2 éve, mintsem egy win-now módnak… Szerintem ő meg akarja mutatni, hogy tud új irányítóval is alkotni (beszélt is az edzősködésről 70 fölött, szóval nem várom, hogy 2-3 év múlva abbahagyja), és ezért feláldozta gyakorlatilag ezt az évet, már az is csoda volt, hogy a tavalyi nem ment rá, ott még jobb volt a fal, ezáltal a futás, PO-ra nagyon összeállt a védelem, legalábbis a javában jó volt, és amikor nagyon kellett ott volt Gronk! Sajnos idén semmi nem volt, és JMD “kreativitása” sem sokat segített, a védelem meg régen rossz, ha az első fordulókban már meg kell mutasson mindent, nem is igazán tartottak ki, több sok pontos vereség érkezett jobb csapatoktól az utolsó fordulókban, valójában erős csapatot nem is vertek meg, és rengetegen szétfutották őket, a Titans is tegnap. Sajnos, ha nem kell passzolni ellened, mert nem tudsz pontokat feltenni, akkor semmit nem ér a liga top 5 cornere közül 3 a rosteren, többre mész egy 49ers féle brutális első sorral, az futás és passz ellen is hatékony tud lenni legalább.
Az más kérdés, hogy szerintem Bill nem nyer több SB-t, ha lecseréli Brady-t, sokan elfelejtik amikor 2008 a téma, és a példa, hogy lám, középszer Cassel is 11-5, hogy az a csapat szinte minden téren elit volt, egy az egyben a 2007-es év támadófala maradt, Moss, Welker kaptak el, Gostkowski rúgott, a védelemben meg olyan jelentéktelen nevek játszottak még (szintén mind a 2007-es csapat tagjai is voltak már), mint Mayo, Vrabel, Seymour, Bruschi. Brady, egy HoF-er QB 16-0-t, majd döntőt ért el ezzel a brigáddal, egy képtelen Eli menekülésre és egy helmet catch-re voltak a veretlen szezontól. Cassel, a középszerű QB meg 11-5-öt, és PO-t sem ért el, pedig nem tudom, lehet-e annál jobb keretet tenni egy QB köré, nem hiszem.
Bill meg azért tud bustokat draftolni, és azért eddig vonzó volt, hogy egy TB12-vel játszhasson valaki (AB is egyből posztolta a kiesés után, hogy vagy Brady vagy senki jövőre, Big Ben nem igazán hiányzik neki), amikor FA vagy csere került szóba, egy középszerű QB megsegítésére nehezebb lesz olcsó pénzért akár csak 1-1 évre is odacsábítani valakit, Gronk is kijelentette, hogy nem hajlandó mással játszani, de Edelman-ben sem látom, hogy Bill és JMD mellett tartana ki, és nem akarna Brady után menni, vagy visszavonulni így 30 fölött… Nem látom, hogy a semmiből, ill. a mostani szinte minden poszton öreg keretből, sok lejáró szerződésből ő egykönnyen felépít egy új contender csapatot.
Brady egy extrém erős keretben szerintem nagyobb eséllyel nyer még egy gyűrűt máshol, akár csak Manning…
Mindenképpen szomorú, hogy egyáltalán ilyesmi szóba kerül, és nem az a valóság, amit itt is sokan vizionálnak, hogy ezek a legendák össze vannak nőve, és közösen akarnak elérni mindent, amiért mindent feláldoznak.