Frank Clark megint nem bírt magával a mikrofonok előtt. A Titans elleni AFC-döntőn kvázi lepuhányozta Derrick Henryt, most pedig önmaga fényezésével nem tudott hosszú perceken keresztül leállni. Mondjuk ez a legutóbb is bejött, neki talán szerencsét hoz a nagy arc.
A 49ers még nem találkozott olyan kaliberű játékossal, mint én. Említettétek Danielle Huntert és Everson Griffent – tény, hogy nagyszerű játékosok, de én nem helyezem magamat egy polcra velük. Nem hasonlítom magam másokhoz, hisz az én kvalitásaim túlságosan egyediek és különlegesek. Nem hiszem, hogy sokan lennének képesek ezen a szinten játszani
– mondta Clark, via PFT.
Hát jó. Azt azért jegyezzük meg, hogy Hunter 88-szor gyakorolt nyomást az alapszakaszban, ami a 2. legtöbb, míg Griffen 66-tal a 14. Eközben Clark – bár 100-110 snapel kevesebben játszott – de csak 47 nyomást generált, ami a 37. legtöbb. Emellett Hunternek három, Clarknak viszont kilenc elhibázott szerelése volt, pedig 150+ snappel kevesebbet volt a pályán. (Griffennek 10 volt, de ő is többet volt a pályán, mint Clark). Illetve, míg Hunter a 7., Griffen pedig a 26. legmagasabb értékelést kapta a PFF-től, addig Clark a 66.-at…

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások