A Dallas Cowboys nem hosszabbít Jason Garrett-tel és elkezdett új főedző után nézni. Az ESPN információ szerint a csapat olyan HC-t akar, akinek van főedzői tapasztalata, vagyis a koordinátorok és az egyetemi edzők ki vannak lőve (utóbbiak közül Lincoln Riley (Oklahoma), Matt Rhule (Baylor) és Dan Mullen (Florida) volt emlegetve). Emiatt került a listára Mike McCarthy (korábban Packers), Marvin Lewis (Bengals), akikkel interjúzott is már a csapat, illetve Jeff Fisherrel is elbeszélgettek, de ez tovább nem eszkalálódott.
A felsoroltak közül egyértelműen McCarthy a nagyobb név (125-77-2-es alapszakszmérleg, 10-8 a rájátszásban), aki Super Bowlt is nyert a Packersszel, illetve az elmúlt egy évben állítólag rengeteget tanult, hogy kijavítsa korábbi hibáit. Lewis már elég meredek elképzelés (131-122-3, 0-7), mert bár a Bengalsszal voltak jobb periódusai, vele inkább egy gödörben lévő csapat stabilizálását lehetne elképzelni, nem egy PO-közeli csapat felturbózását.
Érdekes Jonesék álláspontja, hiszen így a legnagyobb nevet, Lincoln Riley-t kilőhetjük a jelöltek közül. Azért gondolkodnak így egyébként Dallasban, mert Jonesék úgy gondolják, nincs idejük nevelgetni egy fiatal edzőt, ők bizony most azonnal akarnak nyerni.

Legfrissebb cikkeink
- Hamarosan Sauce Gardner lehet a történelem legjobban fizetett cornere
- A Ravens alaposan megfizetné második számú tight endjét
- Közel volt a katasztrófa: tűzijáték közben megsérült Najee Harris szeme
- Hová tűnt a régi Chiefs támadósor – és hogyan térhetne vissza?
- Shanahan megszívatta Purdyt: újoncként végigizgulta a keretszűkítést a mostani franchise irányító
- Top10 safety az NFL-ben dolgozók szerint
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
Alakul ez.
Mondjuk a névsort látva már értem, hogy Jones miért akarná nagyon Zimmert…
Nem tudom, kik izgulhatnak jobban, a Dallas szurkolói, vagy a közvetlen csoportvetélytársaké. :D
(közben kiderült h Fisherrel csak beszélgettek és nem interjúznak, így kicsit átírtuk a cikket)
Miről? :D
A magyar szurkolók szakértői véleményéről. Jót röhögtek ők is.
Marinellinek is lejárt az ideje, kelleni fog DC is Dallasba.
nem vágom idén milyen volt a Boys D, lusta is vagyok utánanézni, de Marinelli amit eddig művelt ott, az valami csoda. Halál béna emberekkel hozott le éveken keresztül egy elég korrekt D-t.
Jaylon Smith 2. kör
LVE 1. kör
Byron Jones 1. kör
Chido Awuzie 2. kör
Robert Quinn 1. kör
Tank Lawrence 2. kör
Sean Lee 2. kör
Maliek Collins 3. kör
Jourdan Lewis 3. kör
Ezek a játékosok mind kezdtek idén. Ha valami csoda akkor az, hogy volt olyan trágya a védelem idén amilyen. Voltak momentumai Dallasban, de utolérte a kor. Ha lusta vagy utánanézni a tényeknek akkor annyit is ér a megérzésed.
Azt, hogy “amit eddig művelt”, meg “éveken keresztül”, úgy értettem, hogy eddig a szezonig, mivel nem tudom idén mi volt. A felsoroltak közül Leenek ez volt kb az első teljes idénye (bár az ő teljesítménye már tavaly is gyengébb volt), a többieknek meg volt itt max két jó szezonja ezelőtt.
arról, hogy Fisher is volt interjún és h ő is a jelöltek közt
Akkor engem ne hívogassatok Jerry bazz!
Hue Jackson miért nem került szóba? :D
Mert nem legális a kokain az nflben 😀
Megvárják, hogy BoB mit mond.
Mert Lewis úgyis hozza magával.
Packers szurkolóként az utolsó 2 évben már nagyon vártam, hogy MMC el legyen küldve, de ha valóban azzal töltötte az idejét, hogy az új dolgokat tanulja, akkor ő nagyon nem rossz edző, meg szerintem akkor sem rossz edző, ha nem tanult semmit csak pihent, néha egyszerűen csak váltani kell, hogy jobban menjenek a dolgok, az a váltás mind a két félnek jól jött. Az viszont tuti, hogy Garrethez képest nagy előrelépés lenne a Dallasnak.
egyes infók szerint már nem is keres tovább a Cowboys és megvan az embere. Azt még nem tudni ki, már csak én spekulálom, hogy akkor McCarthy
Nem tartom jó HC-nak, de a Brownsban rendet tehetett volna.