Van egy magyar mondás, miszerint „fejétől bűzlik a hal”, ami arra utal, hogy minden rossz egy közösségben a legfelsőbb körökben kezdődik. Ennek a mondásnak az igazát biztosan sokan tudnák az NFL-ben igazolni, viszont ennek a megfordított változata is igaz, miszerint akkor lesz egy franchise nagyon sikeres, ha a legfelsőbb körökbe a megfelelő személyek kerülnek. A 49ers történelme tökéletes példa erre, ugyanis akkor lett a csapat a liga legeredményesebb együttese, mikor a megfelelő ember kezébe került a franchise.
Ez a bizonyos ember Eddie DeBartolo Jr. volt, aki 1977-ben mindössze 30 évesen vette meg a 49erst. DeBartolo nem sokat tudott a 49ersről, és San Francisco városát sem ismerte igazán. Viszont szerette a footballt, és elhatározta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy egy saját csapata legyen, és ezzel a csapattal Super Bowlt nyerjen. DeBartolo nagyon lelkes volt, de nagyon tapasztalatlan, ezért első éveiben komoly hibákat vétett, mikor a feladatra alkalmatlan embereket bízott meg. Viszont még időben felismerte, hogy rossz döntéseket hozott, és két év alatt elküldött mindenkit, akiről bebizonyosodott, hogy nem ért a feladatához, és csak árt a csapatnak.
’79-ben oda jutott a 49ers, hogy új GM-re és új edzőre is szükség volt, DeBartolo pedig elkezdett körbenézni, kik lennének a legalkalmasabbak ezekre a feladatokra. Hosszabb keresgélés után végül megtalálta a megfelelő embert, aki mindkét feladatot képes volt ellátni: Bill Walsht. Az NFL közösséget meglepte ez az igazolás, mert többen úgy gondolták, Walsh nem alkalmas vezetőedzőnek, GM-nek meg még annyira sem. DeBartolo azonban hitt Walshban. Elmondása szerint elég volt 10 perc beszélgetés az edzővel, hogy rájöjjön, erre az emberre van szüksége.
Walshnak ugyanis volt egy konkrét terve arra vonatkozóan, hogyan tehetné sikeressé a 49erst. Ez a terv a „West Coast Offense” volt, ami egy újfajta támadóstratégiát jelentett. Ezt a stratégiát Walsh még Cincinnatiben Paul Brownnal közösen dolgozta ki, ahol a rendszer működött, igaz még több helyen csiszolásra szorult. Ennek az offense-nek a lényege az volt, hogy az offense nem hosszú passzokkal próbál meg előrehaladni, hanem gyors rövid passzokkal. Ebben semmi újdonság nem volt, sokan próbálkoztak így pontokat szerezni, de Walsh egy másik módon közelítette meg ezt a stratégiát. Úgy gondolta, ha megfelelően megismeri az ellenfelet, akkor tudni fogja egy-egy play alkalmával, mit fog csinálni a védő. Ha pedig tudja, hol lesz és hol nem lesz védő, akkor az elkapókat az üres területekre tudja küldeni, hogy az irányító könnyedén oda tudja dobni nekik a labdát.
Walsh rengeteg időt szentelt annak, hogy meg tudja állapítani a védők mit fognak csinálni egy-egy alkalommal, és ezekre az adatokra támaszkodva építette fel a playbookot. Mindig igyekezett kitalálni, hogy mikor hol nem lesz védő, és ha ez sikerült, akkor olyan playt hívott be, ahol az elkapó útvonalán egy bizonyos ponton (amennyiben jól futotta meg) teljesen üres maradjon. Ugyanakkor Walsh azzal is tisztában volt, hogy hiába marad üresen az elkapó, ha az irányító nem tudja, hogy pont oda kell passzolni, pont akkor. Azonban ennek a problémának a megoldására is kitalált egy módszert.
Walsh keményen betanította az irányítóit arra, hogy tökéletes lábmunkájuk legyen a snap átvétele után. Azt mondta nekik, lépjenek hátra pontosan 3 lépést, és amikor megvolt a harmadik, akkor dobják el azonnal a labdát az elkapó felé, mert ő pont abban a pillanatban lesz üresen. Egy másik play alkalmával 5 lépés után kellett eldobni a labdát, a harmadiknál 7 lépés után. Minden playnél megmondta az irányítójának, pontosan mikor kell szabadulnia a labdától, és garantálta nekik, hogy ha követik az utasításait, akkor az elkapójuk üresen lesz. Nem is kell nézniük a védők, elég bízniuk benne ahhoz, hogy sikeres legyen a play.
A „West Coast Offense” rendszerében tehát minden az időzítésen, és a megfelelő elemzésen múlott. Walsh tűpontosan kielemezte az ellenfél védőit, és olyan játékokat hívott be, ahol garantált volt a siker, ha az irányító és elkapó is figyelt a ritmusra, és a megfelelő időben mindketten azt csinálták, amit elvárt tőlük.
Elméletben tökéletesen működött a rendszer, de a gyakorlatban időbe telt, mire a játékosok is betanulták, pontosan mit is kell csinálni. Emiatt Walsh első két éve nem is hozott sikert. ’79-ben csak két meccset tudott nyerni a csapat, és ’80-ban is csak hatot. DeBartolo azonban türelmes volt vele szemben. Látta, hogy Walshnak van elképzelése, és nem véletlenszerűen csinálja a dolgát. Hitt benne, hogy ha megfelelő időt hagy az edzőnek, akkor nagy lesz a jutalom. És végül igaza is lett.
1981-ben a 49ers mindenkit meglepett azzal, hogy egy gyenge év után 13-3-mal zárta az évet, és az NFC első kiemeltje lett. Ennek a nagy fellendülésnek két oka volt. Az egyik, hogy a „West Coast Offense” alapjait eddigre mindenki elsajátította a csapatban. Az irányító Joe Montana tökéletesen kitanulta, mikor mennyit kell hátra lépnie, és mikor dobja el a labdát, hogy biztosan üres elkapót találjon. Nem volt erős karja, és a testalkata sem volt épp ideális, de Walshnak nem is erre volt szüksége. Neki egy olyan irányító kellett, aki képes megtanulni a rendszerét, és tökéletes ritmusérzekkel tudja eldobni a labdát.
A másik ok a előrelépésre a secondary felerősödése volt. Walsh a ’81-es draft első négy pickjéből hármat is arra költött, hogy a secondarybe hozzon játékosokat, mert levegőben nagyon sebezhető volt a 49ers védelme. Ez a három játékos Ronnie Lott, Eric Wright, és Carlton Williamson volt, akiket mind kezdőbe rakott, és az ő szereplésükkel a 49ers secondary a liga legrosszabbjából az egyik legjobb lett.
Minden fogaskerék a helyére került, és a 49ers a playoffban sem mondott csődött. Előbb a Giants ellen aratott 38-24-es győzelmet, majd a Cowboyst is sikerült legyőzni egy szoros meccsen 28-27-re (ez volt az a legendás „The Catch Game”). A Super Bowlon a Bengals volt az ellenfél, az a csapat, ahol Walsh korábban segédedző volt. Walsh számára nagy jelentőséggel bírt az a döntő, mert annak idején azt hitte Paul Brown őt nevezi ki utódjául, és a Bengalst viheti sikerre. Nem így lett, és mindenáron be akarta bizonyítani egykori mesterének, milyen nagyot tévedett, mikor nem őt választotta. A 49ers azon a meccsen gyorsan 20-0-s előnyre tett szert, és bár a Bengals a végén tudott szépíteni, de sok kérdés nem volt. A 49ers 26-21-re nyert. Négy évvel azután, hogy DeBartolo megvette a 49erst, és két évvel azután, hogy bizalmat szavazott Walshnak, a 49ers szurkolói ünnepelhettek. És ez még csak a kezdet volt.
A 49ers ezek után az NFL egyik legstabilabb csapata lett, amely minden évben szerepelt a playoffban. ’84-ben sikerült megismételni a sikert, ezúttal egy 15-1-es szezon után. Gyakorlatilag nem volt senki, aki megállítsa ezt a csapatot, még az AFC legjobbja, a Dan Marinóval felálló Dolphins sem. A Super Bowlon a 49ers könnyedén 38-16-ra diadalmaskodott.
A következő siker ’88-ban érkezett. Ezúttal egy szerényebb 10-6-os mutatót tudott csak produkálni a csapat, de a rájátszásban megmutatta az igazi erejét a 49ers. Az NFC döntőn például a Bears otthonában -8 fokban 28-3-ra sikerült nyerni. A Super Bowlon ismét a Bengals lett az ellenfél, és ezúttal egy jóval szorosabb összecsapás kerekedett ki a mérkőzésből. Három perccel a vége előtt még a Bengals vezetett 16-13-ra, de Montana levezette élete legnagyobb drive-ját, és fél perccel a vége előtt kiosztotta a meccsnyerő TD passzt. Ismét a 49ers diadalmaskodott 20-16-ra.
Ez a siker volt azonban Bill Walsh utolsó mérkőzése, a győzelem után bejelentette a visszavonulását. Az edző elvesztése akár össze is roppanthatta volna a csapatot, de nem ez történt. A keret továbbra is nagyon erős volt, és DeBartolo ismét jól döntött, mikor Walsh utódjának az addigi DC George Seifertet nevezte meg. Seifert mindent ott folytatott, ahol Walsh abbahagyott, és a vezetésével a 49ers ’89-ben is eljutott a Super Bowlba, ahol az egyik legsimább győzelmet aratta, mikor a Denver Broncost 55-10-re legyőzte.
A 4. Super Bowl győzelem után végleg egyértelművé vált, egy dinasztia épült ki San Franciscóban, és ha valaki Super Bowlt akar nyerni, akkor a Candlestick Parkon kell túljutnia. Az új évtizedre átérve azonban a csapat elveszítette az egyik legfontosabb emberét, Joe Montanát, aki a ’90-es NFC döntőn a Giants ellen súlyos sérülést szenvedett. Montana karrierje szerencsére nem ért véget (Kansas Cityben folytatta), de a 49ers már nem számíthatott rá. Szerencséjükre megvolt a tökéletes utánpótlás Steve Young személyében.
Young hamar bizonyította, hogy képes átvenni Montana helyét, de 1994-ig kellett várni, míg újra Super Bowlba tudta juttatni a csapatot. Ebben az évben végre sikerült megverni 38-28-ra a Cowboyst, a csapatot, amely előtte kétszer is az NFC döntőn állította meg a 49erst. Ezek után a döntőn a Chargers már egyáltalán nem jelentett akadályt. Young 6 TD passzt is kiosztott, és 49-26-ra simán nyert a 49ers.
A ’94-es diadal volt a 49ers utolsó Super Bowl győzelme. Ugyan a csapat a ’90-es évek hátralévő részében továbbra is a liga elitjébe tartozott, de már nem tudta megismételni a nagy sikereket. Aztán a 2000-es években teljesen vissza is süllyedt arra a szintre, amiben akkor volt, mikor DeBartolo megvette a csapatot. Ennek a nagy süllyedésnek pedig egyszerű oka volt. 2000-ben DeBartolo belekerült egy korrupciós botrányba, és el kellett adnia a klubbot az unokaöccsének, Jed Yorknak.
York ekkor azonban még alig múlt 20 éves, és eleinte fogalma sem volt arról, mit kellene csinálni. Számos rossz döntés fűződik a nevéhez, és volt időszak, amikor minden rosszért őt okolták (nem feltétlenül jogtalanul). 2011-14 között érkezett egy apró felüdülés, mikor Jim Harbaugh-t szerződtette vezetőedzőnek, akivel sikerült újra Super Bowlba jutni. Igaz megnyerni nem sikerült, egy szoros végjáték után 34-31-re a Ravens nyert. Azonban York itt is rossz döntést hozott, mikor Harbaugh és a GM Trent Baalke között belháború alakult ki a tulajdonos az utóbbi mellé állt, és talán a csapat legsötétebb időszakát idézte ezzel elő (Tomsula-Chip Kelly évek).
Végül azonban York felnőtt a feladathoz. Belátta a tévedéseit (ahogy annak idején DeBartolo is), és elküldött mindenkit a csapattól, aki ártott nekik, a helyükre pedig elhozta a John Lynch-Kyle Shanahan duót, akit újra felépítették a franchise-t. Az első sikerüket 2019-ben könyvelhették el, mikor egy 13-3-as szezon után bejutottak a Super Bowlba, igaz ott a Chiefs végül legyőzte őket 31-20-ra.
York azonban ezúttal bízott az embereiben, és jól tette. Lynch és Shanahan közösen továbbra is hozták az elvárható szintet, és idén ismét bejutottak a Super Bowlba. Az ellenfél ismét a Chiefs lesz, akitől egyszer már kikaptak. Ezúttal azonban egy másik 49ers fog pályára lépni, ahol a legnagyobb különbség irányítófronton érkezett Brock Purdy személyében. Ahogyan annak idején Montanáról, úgy Purdyről sem gondolta senki, hogy sokra viheti az NFL-ben, de a megfelelő emberektől tanulva ő is felnőtt a feladathoz.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Kösz a megerősítést, Jarred, ami visszaigazolja azt a tézisemet, miszerint rendes vezetés nélkül egynagykalapszar egy csapat, jelesül a Bears. Az ugyanis nem létezik, hogy évtizedeken keresztül hülyék játszanak Csikágóban.
Szívesen! Bár nem pont rátok gondoltam, de igen, a Bearsnél sincs minden rendben odafönt.
Én mondjuk pont nem ezt a tanulságot vontam le a leírtakból. Hanem hogy lehet valaki balfax tulaj (lásd York pld., más csapatokkal nem példálóznék), de ha normális csapattal veszi körbe magát (Lynch-Shanahan jelenleg) és nem Tomsulákkal, Chip Kelly-kel, Baalke-kal copatja a csapatot, akkor az nem számít, a megfelelő emberek kinevezésével egy nyomorék tulajjal is sikeres lehet egy csapat. Mert mondjuk Baalke “munkásságától” még mindig rémálmaim vannak :D. És azt is nagyban York-nak köszönhetjük, hogy ennyi időre szennyezhette a levegőt a 9ers-nél.
Persze ha a vezetés alatt nem a tulajt, hanem attól lefelé érted, akkor igaz.
Hogy egy másik közmondást idézzek: “Vak tyúk is talál szeget”
De hogy komolyra fordítsam a szót, York most valóban megtalálta a megfelelő embereket, de ehhez majdnem 20 évre volt szüksége, és közben folyamatosan süllyesztette le a csapatot. Abból a szempontból igazad van, hogy ha a tulaj rossz, attól még előfordulhat, hogy sikerül beletenyerelnie egy jó választásba, de nem minden szurkolónak van annyi türelme, hogy 20 évet várjon erre. DeBartolo 2 év alatt felismerte, mit kellene csinálnia. Yorknak 20 év kellett ehhez. (Bár nem tudom mennyire volt ez tudatos, és mennyire szerencsés)
Igaz neki legalább sikerült. Van egy csomó tulajdonos, akinek ennyi idő sem volt elég, hogy belássa, mit ront el folyamatosan.
Azért ne felejtsük el ennél a vak tyúk is talál dolognál azt amit feljebb írtak. 20 éves volt a srác. Különbséget kell tenni egy 45 éves új tulajtól meg egy 20 éves suhanctól. 20 év sok idő mire megtalálta a megfelelő embereket, de továbbra is azt mondom hogy mi 20 évesen lányokat hajkurásztunk, neki meg ez mellett ilyen dolgokkal is kellett foglalkoznia. Nem mentegetni akarom,de hatalmas különbség hogy mennyire fiatalon került a csapat élére másokkal ellentétben.
Yorknak kétszer sikerült eltalálnia, ki a megoldás a saját hülyeségére. 2000-től mostanáig a 20 év alatt hatszor jutottak be a rájátszásba. Ezalatt nyolc HC irányította a csapatot… inkább nem minősíteném. A fickónak nagy vonalakban fingja sem volt arról, mit és főleg kivel kellene csinálnia. Kraftnak és BB-nek ugye ott a mondása, hogy tedd a dolgod. Szerintem York még a mondatot sem képes értelmezni. Amikor végre rátalált egy kiváló HC-ra(Jim Harbaugh), azt is elcseszte. Shanahannal meg az lett volna a csoda, ha szintén mellényúlt volna. Mindenesetre van bennem félsz, hogy ha jön egy kicsit gyengébb szezon ezt követően, akkor Shanahant is elcseszi, mint Harbaught.
A tulaj mindenek felett áll, övé a végső szó és minden felelősség. Ehhez nem árt felnőni. Mentségére legyen mondva a srác most 40 éves, tehát koszos 20 éves taknyos volt, amikor átvette a stafétát. Az lett volna a csoda, ha érti, mi a dolga. Egy megfelelő GM kiválasztása is komoly feladat, nem is sikerül(t) eddig minden tulajdonosnak. Neki sem. Most úgy tűnik telibe trafált.
Viszont úgy látszik képes az utóbbi időben belátni a hibáit :) Amikor elengedte barátja, Baalke kezét, akkor is azt nyilatkozta, hogy sok időbe telt, de végre belátta, h a barátságot szét kell választani a szakmaiságtól, illetve pár éve együtt vacsorázott
Jim Harbaugh-val,és akkor neki is bevallotta, hogy sajnos forró fejű volt, nem volt kellően türelmes, nem a jó emberekre hallgatott (Baalke), és hogy mennyire megbánta azóta is a döntését. Továbbá reméli, hogy Harbaugh megbocsájt majd neki mindezekért. Én úgy vagyok vele, hogy nem az a baj, ha valaki hülye, hanem az, ha nem képes tanulni saját, vagy más hibájából. Úgy látszik Yorknak végre sikerült levonnia ezt a következtetést, még ha hosszú időbe is tellett neki.
Majd meglátjuk, hogy a gyűrű mit hoz ki belőle…
Mi lesz,MVPFilcel”?
Azért ha jò értéket sajtoltok ki belőle+kihúzzátok az 1/1 et akkor megadom a kreditet a boardnak!
Bár ez abszolút nem lenne Bearses!
Köszi, jó volt olvasni a csapatról így zanzásítva a nagy meccs előtt. Én sajnos (vagy szerencsére, hogy nem voltam még annyira öreg akkor? :D) Montana-t már nem láttam élőben a 49ers-nél játszani és csak a Young érában kezdtem el nézni az NFL-t. De az maradandó élmény volt (pláne hogy Ő is balkezes, az nagyon megfogott :D).
Ez az igazolás mégis bejött. Executive of the year 2019.
http://www.thedrawplay.com/comic/jed-york-hires-john-lynch/
Hehe, ez nagyon jó :). Sokan voltak így ezzel a kinevezéssel, nekem már akkor nagyon tetszett, igaz főleg Shanahan miatt. De azért aki igazán értett a focihoz az azt mondta, hogy Lynch-nek olyan kapcsolatai vannak, amik bizony nagyon sokat érhetnek. És ez be is igazolódott, áron alul (értsd gyengébb pick-ekért) szerzett játékosokat, a draftjai is egész jól sültek el (Trubisky csere pld., ugye bjeela :D).
Fogalmam sincs, miről beszélsz. Mi az, hogy áron alul? Mégegyszer ennyit is megért volna MVP Trub!
“Van egy magyar mondás, miszerint „fejétől bűzlik a hal”, ami arra utal, hogy minden rossz egy közösségben a legfelsőbb körökben kezdődik.”
Te jó ég.
Most kellett rájönnöm, hogy csak én élek MO-n ,és mindenki más itt csak magyarul perfektül tudó külföldi :O