Connect with us

Érdekességek

Jared Goff nagyon gazdag lesz március közepén

Jared Goff tavaly írt alá egy 4 éves, 134 millió dolláros szerződéshosszabbítást a Ramsszel (a szerződésről ITT írtunk részletesen). Most térjünk vissza rá, ugyanis pár új, a csapat szempontjából nem túl előnyös részlet került napvilágra.

 

 

Goff szerződésében a 2019-es és 2020-as alapfizetés (összesen 11 millió dollár), a 2020-as roster bónusz (21 millió dollár), illetve 25 millió dollárnyi aláírási bónusz volt teljesen garantált, vagyis összesen 57 millió dollár. Ez nem egy nagy összeg, csak a 7. legnagyobb valaha, tehát ilyen téren kifejezetten óvatos és megfontolt volt a csapat – gondoltuk tavaly novemberben.

 

Goff szerződésében viszont van még további további 18 millió dollárnyi roster bónusz, illetve sérülés esetére is van még 35 millió dollárnyi garantáltja – összesen tehát még 53 millió dollár garantált számára valamilyen formában. Azt gondolnánk, hogy ezek az összegek az adott év elején válnak teljesen garantálttá, ahogy az normális is lenne, de a Rams valami egészen hihetetlen módon úgy rakta össze a szerződését, hogy Gofftól még véletlenül se tudjon egyhamar megszabadulni.

 

Március 19-én az irányító nem csak megkapja a 21 milliós roster bónuszát, de a 2021-es alapfizetése (25 millió dollár) és roster bónusza (2,5 millió), illetve a 2022-es roster bónusza (15,5 millió) is garantálttá válik. Tehát Goff tulajdonképpen nem 21 millióval, hanem 21+43 millió dollárral lesz gazdagabb. Ez pedig azzal jár, hogy rossz teljesítmény esetén legközelebb nem a 2021-es, hanem csak a 2023-as szezon előtt lehet kivágni.

 

Az irányító fontos, ez vitathatatlan. De Goff olyan szerződést kapott, amivel jobban bebiztosította magát, mint mondjuk Aaron Rodgers vagy Russell Wilson, ami teljesen érthetetlen. Goff kivágása március 19 után 94 millió dollárnyi halott pénzzel jár majd (már idén is 51 milliónál tart, tehát nyilván nem lehet elküldeni), míg Wilson a hosszabbítása pillanatában is csak 88 millió potenciális DM-mel rendelkezett, pedig a liga legjobban kereső és talán legjobb irányítója.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!