Minkah Fitzpatricknak nem tetszett, hogy Miamiban össze-vissza mozgatták és több helyen kipróbálták a védelemben, ez volt az egyik, ha nem a legnagyobb indok, amiért távozni akart a Dolphinstól. Ez ugyebár szezon közben meg is történt, a Steelers pedig csak egy helyen játszatta, free safety poszton, és ez úgy tűnt, jól is áll Fitzpatricknak.
Első hét meccse alatt öt interceptiont is szerzett, utána viszont visszaestek a számai, aminek szerinte az volt az oka, hogy az irányítók el tudták őt kerülni, mert pontosan tudták, hol fog felállni a védelemben. Úgyhogy most megint azt szeretné, ha több poszton is játszhatna a védelemben.
Nem szeretnék megint visszaesést a teljesítményemben. Továbbra is ugyanakkora hatással akarok lenni a csapatra és a meccsekre. Nem túl szórakoztató, ha kritikus pillanatokban nem tudok semmit sem csinálni. Ha össze-vissza mozgatnak és egy mozgó sakkbábu vagyok, azt sokkal nehezebb kijátszani és nincs az, hogy az irányító rám néz és tudja, hol leszek minden játék során. Sokkal nehezebb lesz így kivenni engem a játékból
– mondta Fitzpatrick az ESPN-nek.
Ezután a nyilatkozat után biztos sokan vakarják a fejüket Miamiban, hogy akkor most mégis jól használták Fitzpatrickot, csak a játékos nem tudott róla. Mindenesetre kíváncsian várjuk, a Steelers mit kezd vele 2020-ban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások