Ha arra a kérdésre kellene választ adni, hogy ki az NFL történetének legaljasabb játékosa, Bill Romanowski minden bizonnyal sokak első számú választása lenne. Talán a legfelháborítóbb durvaságokat ő követte el a ligában, olyanokat, amiért ma éves vagy akár örökös eltiltás járna. Pedig a pályán kívül nem számít egy erőszakos alaknak. Igazi Dr. Jekyll és Mr. Hyde-féle történet tehát az övé, amely még a korábbi edzőinek is okozott meglepetést.
Az első rész ott ért véget, hogy Bill Romanowskit eltrade-elte a 49ers az Eagleshöz 1994-ben, mert a vezetőség úgy gondolta, hogy visszaesett a teljesítménye. Ekkor a linebacker is úgy érezte, hogy a karrierjének a vége közeleg, lelassult, a sérülések miatt már nem bírja annyira a terhelést, mint régen. A holtszezon során megsemmisítve érezte magát, és csak azon gondolkodott, mi lehet jelen helyzetére a megoldás. Keményebben edzeni már nem lehetett annál, ahogy addig csinálta, de okosabban igen.
Rettegve attól, hogy ennyi volt a pályafutása, Romanowski minden lehetséges – legális és illegális – módszert megpróbált, amivel a teljesítményét növelheti. Először is beruházott egy hiperbár kamrára, amely a sportsérülések rehabilitációjában segített neki. Aztán belevetette magát a táplálkozástudományba, amelyhez abban az időben nem sok futballista értett igazán. Az olimpián részt vevő amerikai válogatott atlétákkal kezdett edzeni, hogy a sebességén javítson. Felvette a kapcsolatot az ország legjobb erőnléti edzőivel, hogy tanuljon tőlük. Rájött arra, hogy egyedül nem tud fejben tartani ennyi információt, ezért felbérelt maga mellé személyi edzőt, masszőrt, fizioterapeutát, táplálkozástudományi szakembert, csontkovácsot, biomechanikai szakértőt, és két magánorvost is, mert nem bízott a csapatorvosokban. A személyi edzője még a nászútjára is elkísérte.
Az említett szakemberek foglalkoztatása évi $250.000-ba került neki, de megérte, mert annyit tanult tőlük, hogy ezzel egy új világ nyílt meg számára. Úgy tűnt, hogy újra a régi színvonalon tud majd teljesíteni, de ez nem volt elég neki. Az első hat szezonjában a 49ersnél ugyanis átlagos, kissé szürke játékosnak számított, az átlag focinéző nem biztos, hogy ismerte a nevét. Eltervezte, hogy ezentúl máshogy lesz. El akarta érni, hogy minden néző ismerje a nevét, és azt is, hogy az ellenfelek rettegjenek tőle. Ezt pedig azzal fogja megvalósítani, hogy mindenkinél brutálisabb játékos lesz.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Amikor Romanowski megérkezett Philadelphiába, a csapattársai kicsit fura, nem hétköznapi srácnak tartották. Ugyanis mindenhova kajásdobozzal járkált – mert két óránként evett – és egy másikkal, ami elsőre egy szerszámos doboznak nézett ki. Utóbbiban a majd 100 féle táplálékkiegészítő porok, kapszulák voltak, nagy részét egyébként egy nap során el is fogyasztotta. Magával cipelt továbbá egy vízionizáló készüléket is, hogy mindig megfelelően lúgosított vizet ihasson. A hiperbár kamráját az idegenbeli meccsekre is magával vitte. A csapattársai nem teljesen értették, hogy mire kell ennyi minden neki, de Romo készséggel elmagyarázta nekik, hogy például a cink növeli a tesztoszteronszintet, a magnézium alváshoz kell és így tovább.
Készen állt a játékra, a holtszezon során odatette magát, és az általa felbérelt szakemberek sokat segítettek neki. Nyolc órát töltött felkészüléssel egy nap, ebből két óra volt a súlyzós edzés, a többi tornából, nyújtásból, masszázsból, akupunktúrából, jegelésből, és egyéb terápiából állt. Heti egy napon pihent, de ekkor is bicajozott másfél órát. Az volt az elve, hogy megfelelő felkészüléssel nem csak a terhelést fogja jobban bírni a szezonban, de a sérülések is ritkábban jelentkeznek. Rögtön az előszezonban frászt hozott csapattársaira a meccsek előtti rituáléjával, amely keretében felspannolta magát a küzdelemre. Azt hitték ilyenkor róla, hogy megzakkant.
A terve bevált, végigjátszotta az 1994-es szezont is kezdőként, bár sokan nem figyeltek fel rá továbbra sem, pedig a Giants ellen volt egy brutális megmozdulása. Egy támadókból és védőkből álló rakás alján volt a New York futójátékosa, Dave Meggett, felette Romanowski, aki a labdát nem tudta kiszedni az RB kezéből, viszont a futó egyik ujja a kezébe akadt. Egy erőteljesebb csuklómozdulattal eltörte Meggett ujját, a roppanást hallani lehetett, amelyet a futójátékos üvöltése követett. De akkor még senki sem sejtette, hogy Romanowski volt az elkövető, még maga az áldozat sem, aki egyébként ezután bekötözött ujjal folytatta a meccset. Romo ezzel még nem vált hírhedtté, mint ahogy az Eagles sem zavart sok vizet abban a szezonban, 7-9-es mérleggel zártak.
1995-ben Romanowski úgy döntött, hogy azt a célját is meg fogja valósítani, hogy nevet szerezzen magának, és a liga legrettegettebb védői között említsék. A szezon második meccsén ötször fejbe rúgta a Cardinals földön lévő fullbackjét, Larry Centerst, amiért kiállítás és 4500 dolláros büntetés járt. Sokak számára érthetetlen volt, hogy mi sarkallta erre a tettre, de nem volt több balhéja abban a szezonban. A Broncos elleni meccsen felfigyelt a játékára a Denver vezetőedzője, Mike Shanahan. Tudta Romanowskiról a HC, hogy a szezont követően szabadügynök lesz, így rögtön a meccs után megkörnyékezte, hogy igazoljon a Broncoshoz. Ez is történt, Romanowski aláírt Denverbe 6 évre, $9 millióért. 1996-ban már 30 éves volt, a holtszezon során térdműtétje volt, így benne volt, hogy akkor elindul a lejtőn. De nem ez történt, épp ellenkezőleg, teljesítményével hozzájárult ahhoz, hogy a Broncos futás elleni védelme az egyik legjobb legyen a szezonban, és a karrierje során először beválasztották a Pro Bowlba.
A 1997-es szezonban aztán végleg megszerezte magának az áhított hírnevet Romanowski. Kezdte azzal, hogy egy Panthers elleni előszezonmeccsen egy sisak tetejével való ütközés során eltörte az ellenfél irányítójának, Kerry Collinsnak az állát. A sérülés olyan brutális volt, hogy Collins szájából ömlött a vér. Ezután a QB sosem volt olyan a Panthersben, mint előtte, amikor NFC-döntőbe vezette csapatát. 1997-es szezonban Collins franchise rekordot jelentő 21 interceptiont dobott, majd egy év múlva kivágta a csapata, miután közölte a vezetőedzővel, hogy nincs kedve játszani. Romanowskit megkérdezték a visszavonulása után, hogy ha lehetne, visszacsinálná-e ezt a tettét. A válasz az volt, hogy nem, ez volt karrierjének legnagyszerűbb ütése, a csapattársai is gratuláltak neki. A büntetése ezúttal $20.000 volt.
Az igazi botránya csak ezután következett. A 49ers elleni hétfő esti meccsen közeli felvétel készült arról, hogy miután az elkapó JJ Stokes cukkolta, Romanowski arcon köpte. Minden bizonnyal nem először csinált hasonlót, de ezt most felvette a kamera, és az egész ország látta. Akkora botrány lett ebből, hogy még a saját csapattársai is elítélték ezért, az azóta Hall of Fame-be került tight end Shannon Sharpe például azt nyilatkozta, hogy ilyen fokú tiszteletlenséget nem lehet tolerálni, és ezt meg is mondta Romanowskinak a meccs után. Mivel fekete játékost köpött le, ezért elkezdték rasszizmussal is vádolni, az NAACP (Nemzeti Szövetség a Színes bőrűek Előrehaladásáért) szerint a színes bőrű játékos arcon köpésének hasonló üzenete van, mint a lángoló kereszteknek. Számos halálos fenyegetést kapott ezért, és az öltözőn belül is kivívta ezzel afro-amerikai csapattársai haragját, az incidens miatt külön meetinget kellett tartani, ahol a linebackernek bocsánatot kellett kérnie. Mike Shanahannek, a Broncos vezetőedzőjének is meg kellett szólalnia az ügyben, ő azt mondta, hogy jogosan kritizálják játékosát a tettéért, de az nem igaz, hogy rasszista lenne. $7500 büntetést kapott az esetért, amelyet felháborítóan enyhének tartott még néhány csapattársa is, akik szerint csak azért úszta meg ennyivel, mert fehér. Egy évvel ezelőtt még ő volt a remek igazolás, aki feljavította a védelmet, most pedig alávaló, hitvány alaknak tartották. De ezzel a sztorival öt hét múlva már senki sem foglalkozott.
A Broncos Wild Card helyen bejutott a rájátszásba, a Jaguars és a Chiefs legyűrése után az AFC-döntőben a náluk jóval esélyesebb, Kordell Stewart, Jerome Bettis vezette Steelers jött. Kordell Stewart három interceptiont dobott a meccsen, közülük az egyik különösen rossz döntés eredménye volt, amelyet követően Romanowksi megcsapkodta a saját sisakját, ezzel jelezte Stewartnak, hogy nem volt ez túl okos tőle. Idegenben szoros meccsen, 24-21 arányban győzni tudott a Broncos, így bejutott a Super Bowlba, ahol aztán tényleg hatalmas underdog volt. A regnáló bajnok Packers volt ugyanis az ellenfél, amely 11 pontos favorit voltak a fogadóknál. Bár Romo ezen a meccsen nem köpött le senkit, azért odament a Green Bay tight endjéhez, Mark Chmurához. Megkérdezte a tight endet, hogy igaz-e, hogy ő is a Boston College-ra járt. Mivel a válasz igen volt, Romanowski közölte vele, hogy “te vagy a legnagyobb idióta, aki kijött a Boston College-ról, szégyen vagy az iskolára.” Chmura erre elkezdte azzal fenyegetni Romanowskit, hogy megöli, aki csak nevetett ezen. És nevetett a meccs után is, ugyanis a Broncos nagy bravúrt hajtott végre, 31-24-re múlta felül a Packerst. Romo megszerezte harmadik gyűrűjét.
Romanowski jó teljesítményét a 1998-as szezonban is meg tudta ismételni, ismét a Pro Bowlba választották, a Broncos pedig megint Super Bowlt nyert. Ekkor már Romanowski megkapta azt a kétes hírnevet, amire vágyott, az ellenfelek és szurkolóik utálták őt. Cris Carter, a Hall of Famer elkapó a visszavonulása után be is vallotta, hogy bountyt, azaz vérdíjat tűzött Romanowski fejére, vagyis fizetett volna annak a csapattársának, aki kiüti a linebackert. Minderre Carter szerint azért volt szükség, mert Romo megfenyegette, hogy sérülést okoz neki. Romanowski ebben nem látott problémát, elmondása szerint minden meccsen fenyegetett valakit, de ugyanúgy fenyegették őt is. Az a bounty pedig hasztalan volt, mert ő nem hagyott ki meccset. Egy biztos, ekkorra már az átlag szurkoló is megismerte a nevét, az ESPN oldalán lévő internetes közönségszavazáson magasan őt választották a liga legaljasabb játékosának. A Broncos szurkolói körében viszont népszerű volt, kibékült Shannon Sharpe-pal is, aki így jellemezte:
“Romónak külön embere van a fejére, a vállára, a térdére, a lábfejére, de még a fenekére is. Naponta nyolc órát alszik, nap közben sziesztázik, és minden órában elfogyaszt egy pár kapszulát. Előfordul, hogy éppen edzés közben van kapszulaidő, ekkor kiveszi az alsónadrágjából, vagy honnan. A meccsek előtt önkívületi állapotba szokott kerülni. A bőre elhalványodik, a pupillái akkorára tágulnak, mint egy pénzérme. Egészen ijesztő. Először azt gondoltam róla, hogy őrült. Most is azt gondolom.”
Még három szezonban volt a Denver játékosa, a pénzbüntetéseket gyűjtögette szorgosan a ligától, volt, hogy azért, mert Tony Gonzaleznek húzott be egyet, aztán sor került arra is, hogy kiütötte a Jaguars futójátékosát, Fred Taylort, így járt a Raiders tight endje, Roland Williams is, illetve nem kímélte az irányító Trent Dilfert sem. Azonban Romanowskit nem a pénzbüntetések zavarták, hanem a fejsérülések. Előfordult, hogy agyrázkódást szenvedett az egyik meccsen, de nem akarta, hogy észrevegyék rajta, ezért gyorsan lesprintelt a pályáról, és helyet foglalt a kispadon. A probléma az, hogy egészen konkrétan John Elway ölébe ült bele, és csak később fogta fel, hogy mit is csinált.
2002-ben Romanowski már 36 éves volt, és a Broncosnál sem számoltak komolyan vele. Annyira nem, hogy végül eltrade-elték a csoportrivális Oakland Raidersnek. A linebacker ezt úgy kommentálta, hogy a “leggyűlöltebb játékos a leggyűlöltebb csapatba került“. Viszont ebben a csapatban is voltak, akik nehezteltek rá az elmúlt évekbeli tevékenysége miatt. Rod Woodson például elmondta, hogy ha őt köpte volna le, akkor most egy izmos balhoroggal fogadta volna. Az első körös újonc Napoleon Harris csak a tévében látta, de az volt a véleménye róla, hogy egy pszichopata, aki állandóan köpköd és sípszó után üt. De a véleményük a linebackerről egyből pozitívvá változott, miután a csatlakozott a Raidershez. Frank Middleton, az Oakland guardja így vélekedett róla: “Valószínűleg a legkülönösebb figura, akivel valaha találkoztam.” Romo egy veteránokkal teli csapatba került, akik pályafutásuk utolsó nagy menetelésére készültek. Messze nem ő volt a legidősebb, hiszen a csapat sztárjai közül többen meghaladták korban: régi-új csapattársa, Jerry Rice konkrétan 40 éves volt ekkor már, de korosabb volt az irányító Rich Gannon, a defensive end Trace Armstrong és a safety Rod Woodson is, Tim Brown pedig hasonló korú volt. Bár vezetőedzőjöket, Jon Grudent elveszítették, mert Al Davis eltrade-elte őt a Buccaneershez, minden megvolt ahhoz, hogy Super Bowlt nyerjen a gárda.
Egy 36 éves futballistáról sokan azt gondolnák, hogy lehiggadt már, de természetesen nem így volt Romanowski esetében, aki rögtön a harmadik meccse után újabb csekket kapott a ligától, mert letépte Eddie George, a Titans futójátékosának sisakját. Aztán találkozott előző csapatával, a csoportrivális Broncosszal is. Az egyik playnél a korábban őt JJ Stokes leköpése miatt nyíltan elítélő Shannon Sharpe-pal találta magát szembe. Romanowski egy cselgáncsban használatos, bár valószínűleg ott is szabálytalan karbefogó technikát alkalmazott Sharpe-on, majd ráesett a tight end karjára, amitől a Broncos játékosának kificamodott a könyöke. A bírók ezt nem vették észre, a tévénézőknek is csak többszöri lassítás után volt egyértelmű, hogy mi is történt. A Raiders az alapszakasz második felére belejött, és 11-5-ös mérleggel megnyerte csoportját, egészen a Super Bowlig masírozott, ahol a korábbi vezetőedzőjük, Jon Gruden bosszút állt az őt elcserélő Al Davisen, immáron a Buccaneers trénerként. Nagy fölénnyel, 48-21-re nyert a Bucs, pedig előzetesen a fosztogatók voltak a favoritok. Ez volt Romo karrierjének egyetlen vesztes Super Bowlja.
2003-as szezonra a veteránok többsége még maradt egy évre, de nem festettek jól a dolgok. Romanowski számára sem, akinek az utolsó szezonjára belefért még egy nagy balhé. Az edzőtábor során történt, hogy Marcus Williams, a másodéves csere tight end, aki azért küzdött, hogy ott lehessen a végső keretben, blokkolta Romanowskit egy játékban. A blokkot Romo szabálytalannak érezte, ezért megragadta Williams sisakját. Williams ugyanezt tette vele, a dulakodás közben azonban a linebacker úgy hátranyomta a tight end fejét, hogy lerepült a sisakja. Ekkor eszébe jutottak Ronnie Lott 14 évvel ezelőtti szavai, és Romanowski egy jobbegyenessel kiütötte Williamst, aki ájultan esett össze. A linebacker fölé hajolt, majd azt ordította neki, hogy még egyszer ne szabálytalankodjon vele.
A történetből természetesen megint botrány lett. A Raidersnél is megbüntették Romót, elvették egy meccsért járó fizetését, de nem tiltották el. Williams agyrázkódást szenvedett és eltörött a szemgödre. Először feljelentette Romanowskit, de aztán amikor a rendőrök a kórházi ágyához érkeztek, visszavonta a feljelentést, mert attól tartott, hogy ezzel spiclinek bélyegezik majd. Úgyhogy más taktikát választott: beperelte a linebackert, és a keresetével $3.8 milliót követelt kártérítés és sérelemdíj gyanánt. Még a Boston College edzői, akik korábban tűzbe tették volna a kezüket Romanowskiért, is elítélően nyilatkoztak róla. Jack Bicknell, egyetemi csapatának vezetőedzője például ezt mondta róla az esetet követően:
“Amikor a kezem alatt játszott nem volt vadember, nem ütött meg senkit. Nézem a tévében, hogy miket művel mostanában, és nem ismerek rá. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ő az az ember, akit ismertem és edzettem.”
A bíróságon Marcus Williams ügyvédje arra hivatkozott, hogy ügyfelének a karrierje az ütés következtében véget ért, mert a kórházban töltött napok alatt nem tudott edzeni, ez pedig egy cserejátékos esetében azt jelenti, hogy nem kerül be az 53-as keretbe, és nem kell egyik csapatnak sem. Ismertette Romanowski karrierjének nagyjából összes hírhedt megmozdulását, ezzel egy szívtelen gonosztevőnek festette le a bíróság előtt. Romo védekezésképpen felhozta, hogy egy nyeszlett kisvárosi kölyök volt, aki mindent megtett azért, hogy nehéz anyagi körülmények között élő szülein segítsen, ehhez az utat a futballban látta. Felhozta mentségül azt is, hogy azért bánt így Williamsszel, mert Ronnie Lottól azt tanulta újoncként a 49ersnél, hogy az ilyet nem szabad hagyni. Különben is, a tight end ugyanannyira benne volt a dulakodásban, mint ő, csak rosszabbul jött ki belőle, ez előfordul. A verekedések mindennaposak az edzőtáborban, a futballisták harcosok. Visszavágott azzal is, hogy ő is lejátszotta az esküdteknek a felperes piszkos megmozdulásait a Vikings elleni meccsről, ezzel illusztrálva, hogy ő sem különb nála. Williams depressziójával kapcsolatban pedig azt állította, hogy az már korábban is megvolt neki, ezért konzultált gyakran a csapat pszichiáterével.
Szürreális jelenet volt, amikor Ronnie Lottot idézték be tanúnak. Lott elmondta, hogy nem emlékszik arra, hogy mit mondott pontosan Romanowskinak, mert már régen volt, de úgy hangzott, mintha ő mondta volna. Azonban ő a tiszteletről beszélt, amit a linebacker csinált, az ennek nem felel meg. Vannak határok a futballban, amiket nem szabad átlépni. Aztán következett Jerry Rice tanúkénti meghallgatása, aki mindkét játékos csapattársa volt. Rice azt mondta, hogy ő sosem tett volna ilyet, mint Romanowski, nem helyeseli azt, ami történt. Williamset csendes srácként jellemezte, Romanowskit remek futballistaként, de nem mehetünk el amellett, amit tett. Rice elmondta azt is, hogy semmiképpen nem akart ilyen helyzetet látni, hogy két csapattárs pereskedik, remélte, hogy a felek meg tudnak egyezni peren kívül. Azt viszont nem gondolta, hogy a tight end karrierje véget ért volna ezzel. Még ha ki is vágja a Raiders, másik csapat leigazolhatja. A futball a lehetőségekről szól. Aztán megszületett az ítélet: Romanowski $340,000-et köteles fizetni Williamsnek, ebből $300,000 az éves fizetése, amit a Raidersnél kereshetett volna, $40.000 fedezi a kórházi költségeit, de a fájdalomért és a depresszióért nem kapott egy centet sem. Ezt nagyon nehezményezte a tight end ügyvédje, ezért új tárgyalást követelt, de Romo meggyőzte, hogy fizet ügyfelének még $75.000-et, aztán felejtsék el egymást. Williams nem lépett pályára többet az NFL-ben.
A linebacker 3 meccset játszott még 2003-ban, aztán visszavonult. A visszavonulás oka az volt, hogy egy edzés után beült az autójába, és nem tudta az utat hazafelé. Ekkor nagyon megijedt, és érezte, hogy innen nincs tovább. Legalább 20 agyrázkódása volt a karrierje során, amelynek következtében összefolytak a szavai, előfordult, hogy a kedvenc számát hallotta a rádióban, és nem emlékezett arra, hogy ki az előadó. Az agyrázkódásaival orvosokhoz fordult, akiktől először azt a választ kapta, hogy semmit sem lehet tenni ellene, de ezt Romanowski nem fogadta el, és tovább folytatta a kutatást az iránt, hogy mit lehet tenni azért, hogy javítson az állapotán. Számos szakembert felkeresett, és eltervezte, hogy a visszavonulása után az egyik célja lesz, hogy a CTE-ben szenvedőkön segítsen.
Nem is ő lett volna azonban, ha nincs még egy botránya a visszavonulása után. A BALCO nevű laboratórium ellen már 2002-től szövetségi nyomozás folyt. A laboratórium átkutatása után kiderült, hogy ott bizony illegális teljesítménynövelő szereket állítottak elő, és ezekből olyan sztárok is részesültek, mint Barry Bonds, Marion Jones, Jason Giambi… és Bill Romanowski. Romo nem tagadta, hogy teljesítménynövelő szerekkel élt (THG szteroid, növekedési hormon), amelyeket az inkriminált laboratóriumtól a felesége vásárolta. Állítása szerint csak a karrierjének utolsó éveiben használta ezeket, amikor már idős volt. Ezt sokan nem hiszik el, szerintük a linebacker már jóval korábban kezdte a szerhasználatot. Így vallott korábbi csapattársa, Martin Harrison is, aki defensive end volt a 49ersben. Harrison a vallomásában azt állította a nyomozóknak, hogy Romanowski már 1992 körül osztogatta csapattársainak a doppingszereket. David Diaz-Infante, a Broncos guardja azt vallotta, hogy tudomása volt arról, hogy a linebacker növekedési hormont használ. Romo a lebukása előtt néhány évvel reklámozta a BALCO ZMA táplálékkiegészítőjét, azzal a szöveggel, hogy rávette a Broncos játékosainak 90%-át, hogy ilyet használjanak, és mindegyikük jobb futballista lett ettől. A lebukása után azt mondta, hogy messze nem ő volt az egyetlen futballista, aki doppingolt, a különbség a többiek és közte az, hogy ő ezt nyíltan vállalja.
Romanowskival kapcsolatban számomra egyetlen nagy kérdés merül fel. Az, hogy visszavonulása után megbánta-e, hogy olyan durvaságokat követett el, amelyek miatt az NFL legaljasabb játékosai között emlegetik. A vele készült interjúk során Romo elmondta, hogy volt egy-két megmozdulása, amit visszacsinálna, ha lehetne. Ezek közül elsősorban JJ Stokes leköpésére gondolt, de kérdéses, hogy akkor is így gondolná-e, ha nem készült volna felvétel az esetről. A többi hírhedt szabálytalanságáról is nyíltan beszélt, de nem úgy tűnt, mintha megbánta volna azokat. Épp ellenkezőleg, azt a benyomást keltette, mintha dicsekedne velük. A visszavonulása után több cikket írt különböző internetes portálokon. A Players’ Tribune-on megjelent írásában arról beszél, hogy minél brutálisabb volt a pályán, annál jobban utálták és rettegték az ellenfelei, de annál jobban szerették a csapatának szurkolói. Ez egy ördögi kör volt, amibe belekerült, de ha nem így játszik, lehet, hogy olyan játékos lett volna, akit alig ismernek. Magát old school linebackernek tartja, Jack Lambert volt a példaképe, szerinte Lambert is hasonló dolgokat művelt, őt mégsem kritizálta senki. Úgy véli, hogy ő egy harcos volt a pályán, linebackernek lenni az NFL-ben hasonló ahhoz, mint gladiátornak lenni egy ókori római arénában. Bár csak két szezonban játszott Oaklandben a pályafutása legvégén, magát Raidernek tartja. Legyen is akármi a véleményünk róla, mint játékosról, egy biztos, a pályán kívül nem követett el erőszakos cselekményeket, teljesen máshogy viselkedett, mikor nem volt rajta a mez.
Jelenleg Nutrition53 márkanéven saját táplálékkiegészítő termékeket forgalmaz, az egyik terméke pont a mentális frissesség fenntartását szolgája, Romanowski állítása szerint ez segített neki az agyrázkódások káros hatásainak enyhítésében, bár szagokat és ízeket továbbra is alig érez. Hollywoodi filmekben is szerepelt, a Csontdarálóban az egyik börtönőrt alakította. Életéről könyvet írt Romo: My Life on the Edge: Living Dreams and Slaying Dragons címmel. A médiában is gyakran szakért, többek között a FOX Sports Undisputed című műsorában volt csapattársával és ellenfelével, Shannon Sharpe-pal együtt. Feleségével 1993 óta házasok, két gyermeküket nevelik.
A visszavonulása után néhány évvel találkozott Roger Goodellel egy Raiders meccsen. “Roger, szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom, ha szégyent hoztam az NFL-re” – mondta a liga komisszárjának, aki erre rávágta, hogy “Bill, te egy nagyszerű játékos voltál, és jó ember vagy“, ezzel egyből le is szerelte a volt linebackert. Romanowski látta Goodellen, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott…
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”