Connect with us

Minden ami NFL

Különutas politika, felemás szerződés és egy új esély – a Le’Veon Bell-sztori

Le’Veon Bell pályafutása csúcsán a liga legjobb futója volt, aki a szakmai sikerek helyett a pénzt választotta, amelynek a vége két csúfos válás lett, és még anyagilag sem feltétlenül járt jól. Most azonban úgy tűnik, hogy kapott egy új, talán utolsó esélyt, hogy a szegény ember Darrelle Reviseként révbe érjen. 

Darrelle Revis, minden idők egyik legjobb cornerének karrierje praktikusan négy különálló részre bontható le: elit játék karrierje elején, két rekordszerződés két gyenge csapattól, egy sikeres próbálkozás a bajnoki cím megszerzésére, majd ez utóbbit meglovagolva rekordszerződés egy újabb gyenge csapattól. Bell karrierje nagyrészt hasonló: elit játék karrierje elején, rekordszerződés egy gyenge csapattól, majd úgy hozta a sors, hogy a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyesével próbálhat a csúcsra jutni. A következőkben értékeljük ezt az életutat, karriert, ám nem csak a futó, de a csapatok (Steelers, Jets, Chiefs) szempontjából is.

A Steelersnél minden tökéletes volt, de egyik fél sem engedett

Bell a 2013-as draft második körében került a Steelershöz, ahol azonnal meghatározó játékossá vált. Öt év alatt 7996 total yardot gyűjtött, meccsenként 128-at. Az újonc és a csonka szezonját leszámítva minden évben (háromszor) All-Pro lett, és ha véletlenül egészséges volt, amikor rájátszásba jutott a csapat, ott is zseniálisan teljesített (karrierje első két PO-meccsén 337 yardot futott, ami a legtöbb valaha).

A jó játéknak természetesen ára van. Bell a 4 éves újoncszerződése után franchise taget kapott a Steelerstől, amit becsülettel ki is töltött és végig a pályán volt. 15 meccsen 1946 total yardot és 11 TD-t szerzett, így valahol érthető, hogy hosszú távú szerződést szeretett volna. Ehelyett a Steelers franchise taget tett rá, és bár voltak tárgyalások, végül nem sikerült megegyezni.

A probléma ott volt, hogy a két fél csak saját magára gondolt, nem volt kompromisszum-készség. Bell egyrészt nemcsak top futófizetést, hanem mellé még egy WR2 fizetését is szeretett volna: 13-14 millió dollárt, amit egy évvel később a piacon ki is alkudott magának. Állítólag ezt a Steelers hajlandó lett volna megadni, azonban a hagyományos pittsburghi módszer szerint: minimális garantált tartalommal.

Mitől lesz jó egy játékos szerződése?

A fent linkelt cikkemben bőven kifejtettem, hogy mi a releváns egy játékos szerződésében: az aláírási bónusz, a teljesen garantált tartalom, illetve az első három évben megkereshető pénz. Ha egy 5 éves, 100 millió dolláros szerződésből csak 10 millió dollár garantált, illetve az első három évben csak 40-et keres valaki meg, míg a maradék 60-at az utolsó kettőben, akkor nyilván rosszul járt.

A Steelersnél hagyományosan a bizalomra fektetik a hangsúlyt. A csapat nem nagyon vágja ki a jobban kereső, fontosabb játékosait, még akkor sem, ha nem teljesítenek feltétlenül jól, így többé kevésbé haza is viszik a nekik beígért pénzeket. Cameron Heyward 65 milliójából vagy Stephon Tuitt 60 milliójából ezért csak 20 és 14 millió dollár a garantált, és emiatt papíron viszonylag hamar meg lehetne szabadulni tőlük. Bell viszont nem akart így játszani.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A futó inkább belement volna az alacsonyabb átlagfizetésbe, cserébe a magasabb garantáltért, de Steelers nem akart kivételezni vele. Ennek az lett a végeredménye, hogy a felek nem egyeztek meg egymással a határidő lejárta előtt. Bell ugyanakkor nem törődött bele a helyzetbe, hanem rendhagyó módon kiülte a 2018-as szezont, és mivel a következő franchise tag már QB-tag lett volna, így szabadon tesztelhette a piacot, majd aláírt a Jetshez 4 évre 53 millióért, amiből 27 millió dollár teljesen garantált. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy mindkét fél rosszul járt, vagy legalábbis nem jól.

A Steelers volt az a csapat, aminek Bell tényleg megérte volna a nagy pénzt és a magas garantált tartalmat: már a franchise taggel is 14,5 milliót keresett volna, ehhez mindössze 12,5 millió garantáltat kellett volna hozzácsapni a második szezonjára, és megadták volna azt, amit a Jets kínált, majd két év múlva lehetett volna szabadulni a futótól, ha romlik teljesítménye. Nem olyan nagy áldozat, és bár James Connernek vannak jobb pillanatai, teljesen másik polc, a minőségbeli különbség pedig győzelmekben mérhető.

Ami Bellt illeti, ő a biztos 14,5 millió helyett 27 milliót kapott, ami összességében nem rossz. Ugyanakkor ez potenciálisan 40 millió is lehetett volna három év alatt, tehát félúton sikerült belőnie a keresetét. Ezt akár még pozitívan is lehet értékelni, hisz a kórtörténetét és a posztját figyelembe véve nem járt rosszul. Az már más kérdés, hogy ezért cserébe szakmailag olyannyira leírta magát, hogy jelenleg 6 millió dollárt sem ér meg senkinek. És mivel még mindig csak 29 éves, nem túlzás azt állítani, hogy összességében nagyon sokat bukott a különutas politikájával.

A Jets-Bell házasság a kezdetektől halálra volt ítélve

Hibás az a tétel, hogy az a csapat, ami tele van túlfizetett sztárokkal, nem lehet sikeres. A végtelenül fukarnak gondolt Bill Belichick is szívbaj nélkül szórta a rekordszerződéseket, csak a nagy átlaggal ellentétben ő az általa futtatott rendszerek nélkülözhetetlen elemeire költött, nem pedig random sztárokra, csak mert megteheti. Bár önmagában egy futóra soha nem jó ötlet túl sokat költeni, voltak olyan csapatok, amelyeknek megérte volna Bellbe invesztálni (kezdésnek rögtön a Steelers). A Jets viszont nem volt köztük.

Döntsünk le egy-két régi Patriots-mítoszt!

A futót az a Mike Maccagnan hozta el New Yorkba, aki 17 milliós fizetést adott CJ Mosley-nak, és akit nem sokkal később Adam Gase kitúrt, többek között pont Bell miatt. Ő ugyanis nem akarta az RB-t, a rá szánt pénzt inkább a támadófalra költötte volna, és ez esetben igaza volt – az már más kérdés, miért kellett ezt az információit kiszellőztetni a médiának.

Bell játékintelligenciája és ösztönei elképesztőek, remekül tudja olvasni az előtte lévő blokkokat, érzi, hol nyílhat előtt lyuk, és van kellő türelme kivárni az adódó alkalmat – tehát nem egy Trent Richardson. Ehhez persze kell egy relatíve jó támadófal, ami New Yorkban a mai napig nem adott, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a főnököd nem akar és nem is tud használni, akkor borítékolható a kudarc.

Pedig a futó nem játszott rosszul. Az első jetses szezonjában a 789 yardjából 653-at (82,7%) kontakt után szerzett, illetve 245 futás alatt 41 elrontott szerelést kényszerített ki. Az ezt megelőző steelersös szezonjában az 1358 futott yardjából 860 (63,3 %) jött kontakt után, illetve 337 futás alatt 46 elrontott szerelést kényszerített ki. Ugyan a nettó számai és az áltaga borzalmas volt, de összességében sokkal többet hozott ki a helyzetéből, úgy pedig nehéz 4 yardos átlaggal 1000+yardot termelni, ha rendszeresen a LoS mögött kell elkerülnöd a védőket. Egy átlagos futó Bell számainak a felére sem lett volna képes.

Földútra vett magának egy Ferrarit a Jets, és ahogy a nagy sztárokkal lenni szokott, egy idő után Bell sem bírta magában tartani a frusztráltságát. Nem mintha ez mentség lenne a Twitter-hadjáratra, de úgy néz ki, manapság csak így lehet szabadulni a Jetsből (Jamal Adams taktikája is ez volt).

Összefoglalva: Bell pénzügyileg relatíve jól járt rövid távon, de szakmailag annyira mellé ment a döntés, hogy nemcsak jövőbeni milliókat bukott, de még a szakmai megítélése is leromlott. A Jets pedig az elmúlt évek egyik legrosszabb üzletét kötötte, amiben egyetlen hajszálnyi pozitívum sincs: kvázi egy évre fizetett ki 27 millió dollárt (Bell három meccset IR-et töltött idén) egy effektíve használhatatlan játékosért.

A tökéletes párosítás

Miután a Jets kivágta Bellt, veteránként bárhová aláírhatott, ráadásul bőven áron alul, ugyanis a Jets 6 millió dollárt fizet még neki az idei évre. Érdekes módon sokáig versenyben volt nála a Chiefs és a Bills mellett a Dolphins, de végül a lehető legésszerűbb döntést hozta és aláírt a regnáló bajnokhoz mindössze 690 ezer dollárért (1 milliót kereshet még ösztönzőkkel). Ezzel ugyan bevállalta azt, hogy osztoznia kell a snapeken az első körös Clyde Edwards-Helaire-rel (jó eséllyel az újoncé lesz a nagyobb szerep), de így is egy top-, nagy figyelmet kapó csapatban bizonyíthat és alapozhatja meg a karrierje utolsó etapját.

Edwards-Helaire eddig 81 labdacipelést kapott, ami a legtöbb az újoncok között és a hetedik legtöbb NFL-szinten, míg minden más Chiefs futó/fullback összesen 19-et tud felmutatni. Emellett 27 targetből 17 elkapása van, aminél többet csak Tyreek Hill, Travis Kelce és Sammy Watkins jegyzett eddig. CEH tehát abszolút workhorse szerepet tölt be, ám ez nem jelenti azt, hogy tökéletes (újoncként nehéz is lenne annak lennie) vagy hogy Bell ne tudna hozzátenni a támadósorhoz.

Le’Veon Bell pont abban (is) jó, amiben Edwards-Helaire egyelőre szenved: a blokkolásban és a tackle-ök közötti futásban. Ebben feltehetően a tehetség és a rutin mellett szerepet játszik az is, hogy Bell 13 centivel és 8 kilóval nagyobb, így eleve könnyebb megállítani a blitzelőket, és hatékonyabban lehet a tackle-ök között futni.

A red zone futásoknál, a rövidyardos szituációkban és a 3. downoknál Bell előrelépés lehet Edwards-Helaire-hez képest. A veterántól jobban tarthatnak a futójátéknál, hisz vele megjelennek az olyan elemek, mint a draw futások vagy a passzblokkolási képessége miatt a késleltetett játékok, miközben arra is figyelni kell, hogy nehogy útvonalat fusson. Emellett persze CEH szerepköre jelentősen nem csökkenne, hisz az pazarlás lenne – ellenben nem lenne meglepő, ha sok két RB-s felállást látnánk majd, ahol például Bell passzblokkol, CEH pedig útvonalat fut és elkap, esetleg mind a ketten útvonalat futnak valami hihetetlenül kreatív módon (Andy Reidnek ez maga a mennyország).

Emellett soha nem árt, ha egy posztra van több minőségi játékosod (lásd a Brownst Chubbal és Hunttal), még ha erre azért várni kell egy keveset. Egyrészt Bell a covid-protokollok miatt a héten nem léphet pályára, másrészt biztosan kell neki 2-3 hét, mire kellően elsajátítja a playbookot. Ezzel együtt ő a Chiefsnek anyagilag és szakmailag is óriási fogás, a saját szempontjából pedig nemcsak, hogy csúcsra juthat, de hosszú távon anyagilag is jól járhat. Igazi win-win szituáció, karrierje első igazán jó döntése.

[/ppp_patron_only]

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x