A Saints futás elleni védelme parádés volt az elmúlt években, a 14. fordulóig pontosan 55 mérkőzés óta nem engedett 100 yardot egyetlen ellenfelének sem a földön. Todd Gurley például négyszer is hiába próbálkozott a New Orleans-i futás elleni védelem ellen, de elvérzett többek között Saquon Barkley, Joe Mixon, Ezekiel Elliott (x2), Christian McCaffrey (x3), Aaron Jones, Dalvin Cook és Josh Jacobs is. Most az Eagles két játékosa is 100+ yardot szerzet a földön.
Az első csapást a futó Miles Sanders vitte be, aki 14 futásból 115 yardot és két TD-t szerzett. Persze tegyük hozzá, hogy ebből 82 yard egyetlen futásból született, a maradék 13 kísérletből csak 33 yard jött össze, bár ez aligha vigasztal bárkit is.
A második gyomrost pedig az újonc irányító, karrierje során először kezdő Jalen Hurts szállította, aki ellen tehetetlen volt a Saints: a fiatal támadó 18 futásból 106 yardot gyűjtött. Ezzel egyébként Lamar Jackson után ő lett a második irányító, aki 100+ futott yarddal kezdte a karrierjét.

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
- Tucatjatekos on A Panthers kivágta Jadeveon Clowney-t!
Megsaintselték, megtaysomozták őket.