A Los Angeles Chargers véget vetett Anthony Lynn demoralizáló ténykedésének, így lehetőség nyílt egy olyan edzői gárda összeállítására, amely képes kiaknázni a remekül bemutatkozó Justin Herbertben lévő potenciált. Ehhez képest érkezett egy védőfelfogású főedző, ami ugyan nem ideális, de még elfogadható lenne, ha nem mutatott volna kapásból fityiszt a fiatal irányítónak.
A Chargersszel az elmúlt két évben rengeteg probléma volt annak ellenére, hogy ligaszinten top 10 közeli volt a keret. Mindez elsősorban Anthony Lynnhez köthető, akit bár imádtak a játékosai és támadókoordinátorként sem vallott szégyent, főedzőként teljes csőd volt. Hihetetlen érzékkel döntött rosszul kulcsszituációkban, az óra menedzselése számára is éppoly ismeretlen fogalom volt, mint Bruce Ariansnek, rengeteg volt a kommunikációs hiba, emellett a játékosai is sokszor dekoncentráltnak és felkészületlennek tűntek.
A Los Angeles bántóan pocsék volt a meccsek végén, szinte bármekkora előnyt képes volt elszórakozni, a chocker jelző teljesen megérdemelt volt. Ez természetesen kihatott az öltözőre is: bár a kultúra alapvetően nem volt rossz, hisz Lynn kifejezetten játékosközpontú volt, de a lélekölő vereségeknek meglett a lélektani eredménye. Ugyanakkor messze nem volt akkora a káosz, mint a Jetsnél vagy a Lionsnél, a Chargersnek nem kellett all int mondania egy motivátorra.
A csapat számára alapvetően az lett volna a fontos, hogy egy olyan higgadt, precíz stáb jöjjön össze, ami képes Justin Herbert fejlődését biztosítani. Ennek legegyszerűbb módja természetesen az, ha érkezik egy támadó felfogású főedző, mint a sokáig favoritnak tűnő Brian Daboll, aki egyrészt csodát tett a Herberthez sok tekintetben hasonló Josh Allennel, másrészt a figyelme nagy részét az irányító fejlesztésének szenteli.
A Chargers ugyanakkor a nehéz út mellett tette le a voksát: kinevezett egy védelmi koordinátort, Brandon Staley-t főedzőnek. Ebben is lehet ráció, már amennyiben sikerül egy jó támadókoordinátort találni, de a boldogság soha nem tart sokáig: ha az OC jó, akkor előbb-utóbb elviszi valaki, így nem biztosítható az irányító számára a konzisztencia. Ám ezzel még együtt lehet élni, pláne ha az irányító tényleg jó – egy idő után már nem lesz probléma a folyamatos OC-csere, még ha nem is túl ideális ezt egy másodéves QB-val tesztelni.
Staley feladata tehát két fő részből állt: rendbe tenni a védelmet és egy olyan támadókoordinátort találni, akivel Herbert folytathatja a megkezdett utat. Az előbbivel vélhetően nem lesz probléma, de az utóbbi miatt már most szekunder szégyenérzet gyötör, ami alighanem átcsap majd konkrét fizikai fájdalommá. Hurkot kötöttek szerencsétlen Herbert nyakára.
A védők örülhetnek
Bejelentkezés Patreonnal
WP Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások