A Los Angeles Chargers véget vetett Anthony Lynn demoralizáló ténykedésének, így lehetőség nyílt egy olyan edzői gárda összeállítására, amely képes kiaknázni a remekül bemutatkozó Justin Herbertben lévő potenciált. Ehhez képest érkezett egy védőfelfogású főedző, ami ugyan nem ideális, de még elfogadható lenne, ha nem mutatott volna kapásból fityiszt a fiatal irányítónak.
A Chargersszel az elmúlt két évben rengeteg probléma volt annak ellenére, hogy ligaszinten top 10 közeli volt a keret. Mindez elsősorban Anthony Lynnhez köthető, akit bár imádtak a játékosai és támadókoordinátorként sem vallott szégyent, főedzőként teljes csőd volt. Hihetetlen érzékkel döntött rosszul kulcsszituációkban, az óra menedzselése számára is éppoly ismeretlen fogalom volt, mint Bruce Ariansnek, rengeteg volt a kommunikációs hiba, emellett a játékosai is sokszor dekoncentráltnak és felkészületlennek tűntek.
A Los Angeles bántóan pocsék volt a meccsek végén, szinte bármekkora előnyt képes volt elszórakozni, a chocker jelző teljesen megérdemelt volt. Ez természetesen kihatott az öltözőre is: bár a kultúra alapvetően nem volt rossz, hisz Lynn kifejezetten játékosközpontú volt, de a lélekölő vereségeknek meglett a lélektani eredménye. Ugyanakkor messze nem volt akkora a káosz, mint a Jetsnél vagy a Lionsnél, a Chargersnek nem kellett all int mondania egy motivátorra.
A csapat számára alapvetően az lett volna a fontos, hogy egy olyan higgadt, precíz stáb jöjjön össze, ami képes Justin Herbert fejlődését biztosítani. Ennek legegyszerűbb módja természetesen az, ha érkezik egy támadó felfogású főedző, mint a sokáig favoritnak tűnő Brian Daboll, aki egyrészt csodát tett a Herberthez sok tekintetben hasonló Josh Allennel, másrészt a figyelme nagy részét az irányító fejlesztésének szenteli.
A Chargers ugyanakkor a nehéz út mellett tette le a voksát: kinevezett egy védelmi koordinátort, Brandon Staley-t főedzőnek. Ebben is lehet ráció, már amennyiben sikerül egy jó támadókoordinátort találni, de a boldogság soha nem tart sokáig: ha az OC jó, akkor előbb-utóbb elviszi valaki, így nem biztosítható az irányító számára a konzisztencia. Ám ezzel még együtt lehet élni, pláne ha az irányító tényleg jó – egy idő után már nem lesz probléma a folyamatos OC-csere, még ha nem is túl ideális ezt egy másodéves QB-val tesztelni.
Staley feladata tehát két fő részből állt: rendbe tenni a védelmet és egy olyan támadókoordinátort találni, akivel Herbert folytathatja a megkezdett utat. Az előbbivel vélhetően nem lesz probléma, de az utóbbi miatt már most szekunder szégyenérzet gyötör, ami alighanem átcsap majd konkrét fizikai fájdalommá. Hurkot kötöttek szerencsétlen Herbert nyakára.
A védők örülhetnek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A még mindig csak 38 éves Staley egy nagyon ígéretes szakember. 2006 óta edzősködik, de az NFL-be csak 2017-ben került, mint a Bears OLB-edzője. Ennél jobb helyre nem is kerülhetett, ugyanis két évig együtt dolgozhatott Vic Fangióval, majd 2019-ben követte a liga egyik legjobb védőguruját Denverbe.
Mindössze három év az outside linebackerekkel elég volt neki ahhoz, hogy Sean McVay felfigyeljen rá és 2020-ban már a Rams védőkoordinátoraként kezdte meg a szezont. Óriási fogás volt: a Rams védelme volt a legjobb az alapszakaszban, ráadásul mindezt egy nagyon speciális koncepcióval sikerült elérni.
A csapat védelme 80+ százalékban használt light boxot, vagyis állt fel legfeljebb hat védővel a boxban – a legtöbbször az egész ligában. Ez rengeteg nickel és dime felállást jelentett két mélyen felálló safetyvel, amivel gyakorlatilag teljesen kivették a nagy játékokat az ellenfél eszköztárából. Mindez elméletben azzal járt volna, hogy futás ellen sebezhetővé vált az egység, de ezt is sikerült megoldani – olyannyira, hogy top 5-ös volt a Rams futás elleni védelme.
A belső védőfalemberek általában 4 vagy 4i technique felállásban voltak a pályán: a nose tackle egy az egyben a centerrel szemben állt fel, a két másik iDL pedig vagy az OT-kel szemben, vagy azok belső vállához álltak. Eközben a pass rusherek 9 technique-ben voltak, vagyis tight end külső vállánál álltak fel. Ez nagyon kényelmetlen a támadófalembereknek, hisz a védők olyan helyzetben vannak, hogy nagyon nehéz őket duplázni: ez kihozza a védőfalemberek erősségeit és megnyitja az utat a linebackerek előtt a pusztításra.
Ez egy elég komplex rendszer és kellenek a jó belső védőfalemberek ahhoz, hogy működjön. A Chargersnél Staleynek nem lesz Aaron Donaldja és igazán jó nose tackle-je sincs, illetve a Chargers alapvetően inkább 4-3-as, mint 3-4-es, alapanyaggal rendelkezik, így érdekes lesz látni, hogy mennyire tudja alkalmazni a Ramsnél használt koncepciót. A fal szélével nincs gond és a linebackerek sem olyan vészesek, de a védőfal belsejébe legalább egy rendszer fit játékost kell hozni. Ez leginkább egy pass rush-ban is erős iDL kell legyen, ugyanis Staley nem szeret blitzelni, a pass rusht a védőfalnak kell megoldania.
Ami a secondaryt illeti, Staley maximálisan kihasználta a Jalen Ramsey nyújtotta előnyöket. A fiatal corner sokat emberezett és rendre az ellenfél legjobb elkapójára állt rá. Mivel jól végezte a dolgát, így a többiek nyugodtan lehettek agresszívek. Staley alapvetően két mély safetyvel állt fel és többnyire zónázott, de a safetyk sok esetben inkább mélyen felálló linebackerekként funkcionáltak: futás esetén fel tudtak lépni, passz esetén le tudták védekezni a hátsó zónákat.
A Chargers secondary elég jó nevekből áll, még ha nincs is Ramsey szintű klasszisa a szélen, egy egészséges Derwin Jamesszel működhet a koncepció. A keret minőségéből kiindulva van ok az optimizmusra, ha nem is top 5-ös, de egy top 10-es egység könnyedén összejöhet.
Az ég óvjon Joe Lombarditól
Ahogy fentebb említettem, ha egy védőfelfogású edzőt nevezel ki egy fiatal irányító mellé, akkor nagyon fontos a jó támadókoodinátor. Staley ezzel tisztában is volt, ezért szerette volna elhozni a Ramstől a támadókoordinátor Kevin O’Connellt, de Sean McVay megvétózta a kinevezést.
Az NFL szabályai alapján egy szerződés alatt álló edzőt csak akkor vihet el egy másik csapat (engedély nélkül), ha az adott szakember magasabb pozícióba kerül. Effektíve O’Connell esetében ez igaz is lenne, hisz a Rams támadókoordinátoraként csak asszisztál McVaynek, míg a Chargersben ő hívná a játékokat, de praktikusan ez nem jár előléptetéssel. Ezt persze ki lehetett volna játszani azzal, ha O’Connell például asszisztens főedző is lesz a támadókoordinátor mellett, de Staley elengedte ezt és helyette a Saintsből nevezett ki valakit a támadók élére.
Nem meglepő, ha egy jó offense-ben dolgozó pozíciós edzők támadókoordinátori állást kapnak, Sean Payton tanítványai között is biztosan van remek képességű szakember, de Joe Lombardi nem az. Nála dilettánsabb és világtalanabb OC nincs a ligában.
Lombardi 2007-től tagja a Saintsnek, 2009 és 2013 között, illetve 2016 és 2020 között QB-edző volt, a maradék két évben, pontosabban másfél évben a Lions támadókoordinátoraként dolgozott. Volt már szerencsém pocsék teljesítményhez Lions-szimpatizánsként, de állítom, hogy Lombardihoz képest Matt Patricia egy álom volt.
Lombardi dedikáltan úgy érkezett Detroitba, hogy ő majd csinál egy Saints offense 2.0-t. És micsoda offense volt az! Az erősen idézőjeles szakember teljesítményét nagyjából így lehet összefoglalni:
Lombardi effektíve kockás papírra átmásolta a Saints playbookjának egy részét, majd úgy gondolta, hogy az működni fog Detroitban is. Nem zavarta az, hogy a Lions játékosállománya még véletlenül sem hasonlít a Saintséhez: mint Bud Spencer az Aranyeső Yuccában, összeöntött mindent a talált gyógyszeres bőröndből, megspékelte egy kis lőporral, aztán biztos jó lesz. A filmben nagyon szórakoztató volt a módszer, a futballpályán már kevésbé.
Lombardi úgy gondolta, hogy a liga egyik legjobb karjával rendelkező Stafforddal, Golden Tate-tel és Calvin Johnsonnal a keretben nem kell erőltetni a hosszú játékokat, mert minek. Harmadik és hosszúra rendre screen passzt hívott, ami esetenként, egy kreatív koncepcióval akár még működhetne is, de ahhoz olyan blokkolási séma és olyan játékosok kellenek, akik azt képesek kivitelezni. Természetesen a futójáték sem működött, az egész offense nettó csőd volt és felért egy emberkínzással. Mindezt úgy, hogy Lions 2014-ben olyan elit védelemmel rendelkezett, hogy kvázi offense nélkül is rájátszásba tudott jutni.
Természetesen 2015 óta sok idő telt el, de nem látom az okot az optimizmusra. Az elmúlt években a Saints támadójátéka a kreatív, rövid- és középtávú passzokra épült, mivel Brees karja átment vízipisztolyba – és Lombardi ezt látta, ezt tanulta, ezt tudja áthozni. Természetesen az offense top 10-es volt így is, mert egyrészt Payton egy zseni, másrészt a veterán irányító többnyire legendásan pontos és hatékony volt így is. De ez csak Brees-zel és csak Paytonnal működik így.
A Chargersnek nagyon jó skilljátékosai vannak, de a két csapat támadófala össze sem hasonlítható, míg Justin Herbert az elmúlt évek Breesének szöges ellentéte. Az ő játékstílusa nem a screenekre és 5-10 yardos passzokra van kitalálva, egy lebutított Saints-szerű támadósorban éppúgy szenvedni fog, mint ahogy Stafford szenvedett. És ő nem egy veterán irányító, ha a fejlődését most megakasztják, az a karrierjére is súlyos csapást mérhet. Aki kvázi testközelből látta Joe Lombardi teljesítményét, az nem lehet nyugodt.
Összegzés
A Lions főedzői kinevezésére C- értékelést adtam, mert Dan Campbell teljesítménye egyedül azon áll vagy bukik, hogy milyen koordinátorokat nevez ki. Azóta kiderült, hogy nagyon jónak tűnő stábot gyűjt maga köré, így ha most kellene értékelnem, akkor az C+ lenne. Ennek fényében a Chargers lépéseit még csak közepesnek sem tudom ítélni.
Staley-vel alapvetően nincsen baj, de ahogy a Jets esetében is írtam: egy fiatal irányító mellé az esetek döntő részében támadófelfogású edző kell. Robert Saleh ugyanakkor egy ígéretes OC-t talált magának, így ez dobott a megítélésen (B-). Staley viszont egy nagyon csúnyán megbukó kóklert nevezett ki, aki persze rám cáfolhat, de a detroiti ámokfutása miatt még mindig kiráz a hideg, ha meghallom Joe Lombardi nevét – nagyjából annyira tartom jó döntésnek, mint amikor a Jets kinevezte Adam Gase-t.
A védelem miatt nem kell aggódni, Staley azt rendbe teszi, de a Chargers legfontosabb feladata Herbert fejlődésének biztosítása volt, és ebben az eddigi tapasztalatok alapján elbukott a gárda. Akkor már inkább maradt volna Anthony Lynn. Értékelés: D
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások