A Cowboys ezúttal nem bízta a véletlenre, már a franchise tag határidő lejárta előtt hosszabbított Dak Prescottal. Az irányító 4 éves, 160 millió dolláros szerződést kapott, ami éves átlagban 1 millió dollárral több, mint amit Deshaun Watson kapott a Texanstól és 5 millióval kevesebb, mint az abszolút csúcstartó Patrick Mahomes fizetése – legalábbis papíron. A valóság ezzel szemben az, hogy Prescott a valaha volt legjobban kereső irányító, közel annyit keres a szerződése első három évében (vagyis legrelevánsabb időszakban), mint a két kollégája együtt.
A júliusban 28 éves irányító 2016-ban negyedik körös volt. Rögtön újoncként a kezdőben találta magát és 13-3-as alapszakaszmérleget ért el a gárdával, majd a következő három évben 27-21-es győzelmi mutatót hozott össze, a legrosszabb idényében sem volt negatív mérlege.
Az újonc szerződése lejárta után a Cowboys franchise taget tett rá, és mivel nem tudtak megegyezni a hosszabbításról, így az irányító a tavalyi szezont taggel játszotta le. A játékára ezzel együtt sem volt panasz: a szezon első öt meccsén 1856 yardot, kilenc TD-t és négy INT-t passzolt, ilyen ütemben 5940 yarddal, 29 TD-vel és 13 TD-vel fejezte volna be az alapszakaszt.
Ebből végül nem lett semmi, ugyanis egy sérülés miatt az egész idényre kidőlt, amiből hihetetlenül jól jött ki – a sérülés nemhogy csökkentette, de még növelte is az értékét. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem pótolható Andy Dalton kaliberű irányítókkal, így nemcsak, hogy top fizetést kapott, még a rövid távú szerződést is sikerült kiharcolnia, vagyis 31 évesen újra bankot robbanthat. Tekintve, hogy most milyen brutális szerződést kapott, vitán felül áll, hogy jobban fog keresni a következő 10 évben, mint Watson vagy Mahomes.
Ilyen még soha nem volt
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Cowboys 4 éves, 160 millió dolláros szerződést adott Prescottnak, amiből 66 millió dollár aláírási bónusz (rekord) és 95 millió dollár teljesen garantált (rekord). Emellett a szerződés tartalmaz két automatikusan megszűnő évet, így Prescott nem tagelhető (ráadásul a hírek szerint a hosszabbítás előtt a csapat lepapírozott egy franchise taget, így az irányító legközelebbi tage a fizetése 44 százalékát érné), illetve az akarata ellenére el sem cserélhető. Ennél játékosbarátabb szerződést nehéz kötni.
A csapat öt évre elosztotta az aláírási bónuszt évi 13,2 millió dolláros porciókban. Emellett garantálta Prescott 2021-es és 2022-es alapfizetését. Előbbi ráadásul 9 millió dollár, vagyis az irányító 22,2 millió dollárt fog foglalni a fizetési plafonból – ki mondta, hogy kötelező veteránminimumért játszani egy óriási aláírási bónusz után?
Praktikusan a 2023-as alapfizetése is teljesen garantált, az összeg ugyanis már 2022-ben garantálttá válik – ha ezt meg akarja spórolni a csapat, akkor már 2022-ben el kell küldenie, de az 72 millió dollár halott pénzzel járna. Erre tehát nincs reális esély, vagyis Prescott 126 millió dollárt már biztosan hazavisz.
A 2024-es fizetése és roster bónusza csak a 2024-es ligaév ötödik napján, azaz március második felében válik garantálttá, vagyis ekkor lehet elküldeni a játékost úgy, hogy még némi pénz is felszabaduljon utána a sapkában. Amennyiben kitölti a szerződését, úgy 2025-ben lesz utána egy 13,2 millió dolláros cap hit – ez az összeg akkor is megterheli a capet, ha hosszabbít, és akkor is, ha eligazol.
Mahomes és Watson a kanyarban sincs
Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogy egy játékos szerződését két féle képen lehet értékelni: vagy az új pénzt vesszük alapul, vagy a teljes szerződést. Ha egy játékos a piacon ír alá például 5 évre 50 millióért, nincs kérdés: az új pénz és a teljes szerződés éves átlaga is 10 millió dollár. Ha azonban valaki úgy kap egy 5 éves, 50 millió dolláros szerződést, hogy volt előtte még egy egyéves, 1 milliós szerződése, akkor már érdekesebb a kérdés: új pénzt tekintve évi 10 millió dollárt keres, de a teljes szerződése 6 évre 51 millió dollárt ér, ami már csak évi 8,5 millió.
Ez az oka annak, hogy hiába kapott Zeke Elliott vagy Todd Gurley korábban többet ígérő szerződést, mint Le’Veon Bell, az újonc szerződésükből hátra maradt éveknek köszönhetően effektíve Bell jobban keresett náluk, az új pénz átlaga hiába volt kevesebb. Magyarán a régi hosszabbítási gyakorlat nem volt egy jó biznisz.
Az ilyen hosszabbítások olyanok, mint a lufi. Tegyük fel, hogy az adott poszton legjobban kereső játékos évi 15 millió dollárt kapott a piacon. Ha egy újonc szerződéssel rendelkező játékos úgy kapott egy 4 éves, 62 millió dolláros (15,5 millió/év) hosszabbítást, hogy volt még két éve hátra 10 millió dollárért, akkor igazából még mindig alul van fizetve. Hat év alatt 72 milliót kereshet, ami évi 12 millió, vagyis három millióval marad el a csúcstól.
Ez a trend most úgy néz ki, hogy némileg megváltozik. George Kittle éves átlagban 4,5 millió dollárral kapott nagyobb szerződést, mint a korábbi legjobban fizetett játékos a posztján, Laremy Tunsil 5,5 millióval, Julio Jones, Khalil Mack és Aaron Donald ~4 millióval. Őket a csapatuk nem csak papíron, hanem tényleg a legjobban fizetett játékosokká tették.
Patrick Mahomesszal és Deshaun Watsonnal nem ez volt a helyzet. Nekik még két év volt hátra az újonc szerződésükből, így hiába írtak alá egy 39 és 45 millió dolláros szerződést, a valóságban csak évi ~30 millió dollárral lesznek gazdagabbak a szerződésük végéig. Prescott ezzel szemben tényleg 40 millió dollárt visz haza.
Látszik a táblázatból, hogy Mahomes kötötte a legcsapatbarátabb szerződést a három irányító közül rövid távon. Az új szerződése első négy évében (vagyis 2023 végéig) mindössze 102 millió dollárral lesz gazdagabb, azaz évi 25,5 milliót keres, míg a szerződések szempontjából legrelevánsabb első három évben csak 20,8 milliót kap évente. Ennél egy fokkal jobban járt Watson, de Prescotthoz képest sehol sincs. (Tegyük hozzá, hogy Mahomes a szerződése egészét nézve átlag 40 milliót fog keresni évente a következő 12 évben, vagyis ilyen téren Prescott csak egalizált és csak Watson van lemaradva – bár Mahomesszal ellentétben Prescott 3 év múlva új szerződést kap, vagyis hosszú távon a Cowboys irányítója járhat jobban anyagilag).
A Cowboys irányítója 66 millió dolláros aláírási bónuszt kapott, ami közel kétszer akkora, mint Mahomesé és Watsoné összesen. Emellé kap még 9 millió dollárt alapfizetésként, így 75 milliót keres egy év alatt: ez több, mint amennyit a két kollégája három év alatt hazavihet.
A teljesen garantált tartalma is jóval nagyobb, mint Watsonéké ($95M vs. $62M vs. $73M), és ami a legfontosabb: a szerződése orrnehéz. Ez azt jelenti, hogy Mahomesékkal ellentétben nem a jövőben fog sokat keresni, hanem a szerződése elején. Az elkövetkező három évben, azaz 2023-ig bezárólag 126 millió dollárral lesz gazdagabb, vagyis évi 42 millió dollárral. Ezzel szemben Watson és Mahomes ketten együtt csak 136 millió dollárt keres a szerződésük első három idényében.
Sőt, ha csak a következő három évet nézzük, vagyis 2021 és 2023 közötti időszakot, akkor Prescott 126 milliója ($42M/év) mellett Mahomes 92,5 milliót ($30,8M/év), míg Watson 82,5 millió ($27,5 M/év) dollárt keres. A különbség brutális. És még csak azt sem lehet mondani, hogy Mahomesék majd később behozzák a hátrányt: mivel Prescott a 2024-es szezon végén FA-lesz, így 31 évesen újabb rekordszerződést köthet. Lehet, hogy a pályafutását tekintve nem lesz olyan sikeres, mint Watson vagy Mahomes, de pénzügyileg köröket verhet rájuk.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Okos fijú, betegre keresi magát, de túl sok gyűrűje nem lesz.
Ezzel az edzői stábbal sose nyerne, így érthető, hogy most kell a sol pénz
Cowboysba úgy se lenne. 😝
Az stimmel, csóró Romo is mit szopott velük és a végén csak egy piti szagértő lett egy középszar parfümériában…
Ahogy látom, szakértőnek teremtette az isten.
Már megint kezded a hülyeséged?
Mi az hogy már megint? MINDIG!
Legalább a humor még meg van :)
Ne aggódj, másban sincs hiány…
31 évesen majd eligazol szotyiért egy olyan csapathoz ami contender lenne, ha lenne egy minimum közepesnél jobb QB-ja.
Maraggyunk csak a feltételes módnál, mert bennünk van tartás és nem igazoljuk le.
Ennyi zsetonból annyi gyűrűt vesz magának, amennyit csak akar.
El vagy te tévedve. :)
Az lehet, de úgy fogják vele körberöhögni, mint a hülyegyereket a húsz forintos kamu thaiföldi arany Rolex-el…
Mikor mondjuk egy szerződésre, hogy orrnehéz?
Szerintem nem ilyenkor. Nyilván az elején mindenki kap aláírási bónuszt, így ebből a szempontból igazad lehet.
De szerintem relevánsabb a Cap szám ebből a szemp9ntból. Ha így nézem, rohadtul nem orrnehéz ez a szerződés. 22, 33, 42, 47 milliós cap számok egymás után, azaz a negyedik, utolsó pontenciális évében 47 milliót fog foglalni. Ez minden, csak nem orrnehéz szerintem.
Persze, hogy most hazavisz 75 misit, az nagyon brutál, a játékos cash szempontból tényleg orrnehéznek hat, de csapat szempontból nem (és ez a fogalom szerintem inkább csapat szemszögre vonatkozik)
igen, itt a szemlélet a kérdés. játékos/cash flow szempontból orrnehéz, cap szempontból farnehéz
Hát igen. Mondjuk mást nagyon nem tudott csinálni a cowboys, mivel idén nem bővelkednek elkölthető zsetonokban, a 22 misi idei foglaláshoz is dolgozniuk kell még, mert most túl is lépték egy kicsit a cap-et
Létezik egyébként, hogy a csapat ki tud fizetni egyben 66M-t?
Jerrynek van ennyi pénze
De csak azért is részletekben fizet majd :)
Csakis azért, hogy Dak ne költse el egyben az egészet
jerry jonesnak van annyija :D de amúgy ha jól olvastam idén kapja meg, gondolom valamilyen részletekben
Amúgy ez jogilag, hogy szabályos, hogy az aláírási bónuszt nem muszáj az idei évben kifizetni? Mármint, hogy lehetőség van rá 2 év alatt kifizetni.
“Unlike normal guaranteed money, a player gets the signing bonus money usually within the first year after signing the contract”
sports illustrated cikkből van, de a usually szót emelném ki
biztos így egyeztek meg, a szerződés nincs éppen az orrom előtt :D
biztos van az enefelnek is szabályzata erre vonatkozóan, de nem én írtam a szakdogámat a salary capből, utánanézni pedig másnak előbb lesz ideje
lehet van valami korlát erre, nem tudom pontosan. de az bevett, hogy nem egyben utalják át, hanem mondjuk 2-3 részletben egy éven belül
A Cowboys a legértékesebb klub az egész világon. Náluk akad egy kis della….
A forbes szerint jelenleg 8,9 milliárd dollár Jerry Jones vagyona.
Mondjuk effektív bármelyik csapat(a packerst kivéve) ki tud fizetni 66 milkát egyben egy játékosnak.
pl.
Stan Kroenke(RAMS) 8,2 milliárd dollár
Robert Kraft(Pats) 6,9 milliárd dollár
David Tepper (Panthers) 14,5 milliárd dollár
Arthur Blank(Falcons) 6,3 milliárd dollár
Steve Bisciotti(Ravens) 4,9 milliárd dollár
Terry Pegula(Bills) 5,4 milliárd dollár
Virginia Halas McCaskey(Bears) 2,4 milliárd dollár
a cap hit kivágás esetén oszlop alapján szoktam én nézni
mivel ez tulajdonképpen egy 3+1 éves szerződés, 3 év után a dem bois mondhatja azt, hogy akkó viszlát és minimális pénzt nyelnek csak be, nagy spórolás mellett
Az ügynöke neve Todd France, ezért őt illeti a Dom Pérignon, ennél jobb munkát nehezen végezhetett volna. Mellesleg köszönjük a cikket, kiváló (am a táblázatban Watson neve szerepel).
Ah, este volt mar, javitom mindjart a nevet. Koszi :)
Szerintem megérdemli, én még többet adtam volna… 😃
Mondjuk úgy egyszerű, hogy Watson jelenleg negatív pénzt keres.
1.Nem tudom, hogy a cikkben végül ki lett-e fejtve, de ha az átlag szurkoló elolvassa a címet (és a cikket valószínűleg nem), jó lenne ha nem az maradna meg, hogy Prescott a mohó.
2. Az ő pénzkeresetét úgy érdemes vizsgálni, hogy belevesszük azt is, hogy 2019 óta mennyit keresett hisz, már akkor kaphatott volna szerződést. Így 6 év 193M-t kapunk. A Wentz-Goff duónál ez 154 és 161M. De ők előbb a pénzükhöz jutottak így, illetve őket hátráltatta az is, hogy 5.éves opció is van. Prescott pedig jelenleg egy biztosabb választás, mint amikor ők voltak a szerződés megkötésének pillanatában.
3. Tulajdonképpen az a 10-15M amit pluszban elkért Prescott az a “büntető kamata” Jones számára annak, hogy hagyta 19-ben 2M-t keresni, majd hagyta egy évet tag alatt játszani.
Persze utóbbival 31M-t keresett, de ha a sérülése Smith-éhez lett volna hasonló, akkor az ő karrierjének, mint kezdő QB vége.
2. Ez irreleváns. Mahomes karrierje során 2023 végéig 116,1 millió dollárt fog keresni, Prescott egész karrierje során 2023 végéig (eggyel több évet játszva) 161 millió dollárt.
45 millió dollár nem kevés különbség egy Super Bowl győztes, MVP irányítóhoz képest. Prescott alaposan megkérte az árát, ráadásul rövid távon. Ha három év múlva még egy ekkora volomenű szerződést ír alá, akkor könnyen 100 millió dollárral vagy akár többel is többet kereshet majd, mint Mahomes ugyanannyi idő alatt.
2.Mahomest, hogy lehet most egyáltalán idehozni? :) Ő eldöntötte, hogy teljes mértékben megbízik a Chiefsben és feláldozta a pénz kimaxolását egy egészen történelmi szerződéssel. Prescottot abszolút nem hozzá kell nézni, hisz nem olyan egy olyan csapatban van amiben érdemes megbízni. Megjegyzem remélem neki már hajlandó leszel elismerni a karrierje végén azt, hogy lemondott a pénzről. :)
3. Jones egyszerűen megfizetett azért, hogy 2 évig keménykedett Prescott-tal. Azt még se lehet elvárni Prescott-tól, hogy nem hajtja be azt, hogy 2 évig nem volt hosszútávú szerződése. Ő vállalta be a kockázatot, hogy a 2019-es szezont lejátssza 2M-ért, teljesen jogos, hogy ennek megkéri az árát.
Hogy jön ide akkor Goff vagy Wentz? Mahomes ugyanúgy a harmadik éve után kapott szerződést, tehát neki is itt a helye (ahogy egyébként Watsonnak is). És igen, abban egyetértünk, hogy ő tényleg csapatbarát szerződést kötött, amilyenhez hasonlót Brady köt az elmúlt pár évben. Ezzel nincs vita.
Abban is egyetértünk, hogy a Cowboys elszúrta és már régen hosszabbítani kellett volna és ennek megfizeti most az árát. Az ár pedig brutálisan nagy, Prescott minden centnek a kamatos kamatos kamatjának a kamatját is behajtotta és az NFL történetének legnagyobb és egyik leginkább játékosbarát szerződését kötötte.
Hogy ezt mohóságnak vagy jogos kompenzációnak tekintjük, az ízlés dolga, ebben a kérdésben egyébként nem is foglaltam állást. Az viszont tény, hogy amennyiben ez így megy tovább és 10 év múlva összehasonlítjuk Prescott,Mahomes és Watson fizetését, akkor nem azt látjuk, mint Brady, Brees és Manning esetében, hogy szinte elhanyagolható a különbség, hanem azt, hogy Prescott 100-120 millával többet keresett (ehhez persze jól kell játszania, de ha hozza a 4500+ yardos szezonokat, akkor ez simán összejön).
ha pedig nem hozza, mert valamilyen okból visszaesik a játéka, akár 2 év múlva – pl sérülés, akkor olyan gigantikus lyukat üt a boyok költségvetésén, hogy esetleges elküldése történetéhez képest a Wentzé enyhén vizezett rózsaszín lányregény lesz.
Dehát így jártak.
Hát igen, ez ilyenkor benne van :D
Egyezünk! :)
Ezt a ki mennyit keres majd témát szerintem nem kéne feszegetni. Igen jó eséllyel reklámokból vissza fogja hozni Mahomes azt a hiányzó pár tíz millát. Pláne ha folyamatosan fog tudni varázsolni, villogni SB-kben, PO-kban.
Ráadásul most Dak nem kötött hosszú távút, saját magára tette a terhet, jól kell játszania a folyamatos nagy pénzekhez.
Ha reklamok, akkor abban is Dakra szavaznek. A Cowboys ilyen teren garantalt befektetes
Mahomesnek meg ott lesz az egész liga, nem egy csapat. Plusz jobban eladható lesz a nem rajongóknak, jobban ismert.
Hm, a Cowboys elkölt egy halom pénzt olyan dologra, amitől semmivel sem lesz jobb, mint tavaly.