A 49ersnek sikerült megegyeznie Trent Williamsszel: az elit LT egy 6 éves, 138,06 millió dolláros szerződést kapott, amivel éves átlagban 10 ezer dollárral megdöntötte David Bakhtiari rekordját. Azt hihetnénk, hogy mivel szabadügynökként írt alá, köröket vert mindenkire, pedig távolról sem ez a helyzet. Williams praktikusan még így is csak a harmadik legjobban kereső tackle a ligában.
A 32 éves LT a liga legjobb LT-je volt az elmúlt évtizedben. 2010-ben 1/4-es volt, és amikor nem hátráltatták a sérülések, akkor megállíthatatlan volt. A PFF értékelése alapján stabilan top 10-es értékelést hozott egész karrierjében, illetve egyedüliként háromszor is a legjobb értékelést kapta. Nem véletlenül lett 2015-ben a liga történetének legjobban fizetett támadófalembere évi 13,2 millió dolláros fizetéssel. Egy hozzá fogható, Hall of Fame tehetségű klasszis általában egész karrierjét egy csapatnál tölti, de a Washingtonnak sikerült végérvényesen magára haragítani a játékost.
2019-ben romlott meg végül a két fél viszonya. Williamsnek furcsa kitüremkedés volt a fején, amivel már 2013-ban jelentkezett a csapat orvosainál. Ők azt mondták neki, hogy semmi probléma, ő pedig elfogadta ezt az álláspontot, hiszen megbízott bennük. Mint kiderült, az a kitüremkedés egy elég ritka rákos daganat volt (Dermatofibrosarcoma Protuberans), ami hat év alatt szépen megnőtt.
A Washington Post információi szerint a csapattól független orvosok mindössze hetekkel azelőtt távolították el a tumort, hogy az elérte volna Williams agyát, és ezzel életveszélyessé vált volna. Ezek után nem volt meglepő, hogy a falember nem lépett többet pályára a csapatban: cserét kért, majd miután azt nem kapta meg, egyszerűen kiülte a 2019-es szezont, amivel 10,85 millió dollárt veszített. Eközben azt kommunikálta, hogy új csapatától 20+ millió dollárost szeretne, amivel kvázi visszakeresné a holdouttal elveszített pénzt. Bár 2021-ig kellett várnia, de teljesült a kívánsága.
Másodszor is a történelem legjobban fizetett tackle-je
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Williams 6 éves, 138,06 millió dolláros, azaz évi 23,01 milliós fizetése 10 ezer dollárral nagyobb, mint a korábbi csúcstartó David Bakhtiarié. Ebből 30,1 millió dollárt megkapott aláírási bónuszként, amit a csapat 5 évre egyenlő részletben le is osztott. Továbbá a teljes 2021-es és a 2022-es alapfizetése, illetve a 2023-as alapfizetéséből 1,25 millió dollár teljesen garantált, azaz összesen 40,5 millió dollár teljesen garantált tartalom van a kontraktusban.
A 2023-as alapfizetést (sárgával) külön ki kell emelnünk, ugyanis ez három különböző tételből áll. Az egyiket már az imént említettem: a 19,4 millióból 1,25 millió dollár garantált. Ezen kívül további 5,5 millió dollár garantálttá válik 2022-ben, és mivel akkor úgysem vágja ki a csapat 32,5 milliós cap hittel, így praktikusan ezt is fixen megkapja (tehát a teljesen garantált tartalom 40,5+5,5=46 millió dollár).
A harmadik tétel egy 10 millió dolláros csapatopció. Ha a 49ers lehívja, akkor a 2023-as alapfizetésből további 10 millió dollár teljesen garantálttá válik, vagyis Williams kivághatatlan lesz, míg ha a csapat nem él az opcióval, úgy a játékos szabadon igazolhatóvá válik, míg a 49ers 1,9 millió dollárt spórol.
Összegezve ez egy 2+1+1+1+1 éves szerződés, bár az 1,9 millió dolláros spórolás nem olyan nagy, így tekinthetjük 3+1+1+1 éves szerződésnek. 2024-től kezdődően már bármikor elküldhető Williams és szemmel látható összegeket lehet majd rajta spórolni.
A fentiek mellett évi 750 ezer dollárt kereshet, ha minden meccsen pályán van, illetve 2022-től kezdődően 100 ezer dollárnyi workout bónusza van, azaz ennyit kap, ha megjelenik az offseason programokon.
Rekord, ami mégsem rekord
Mindez szép és jó, de mindent figyelembe véve Williams egy nagyon csapatbarát szerződést kötött. Egy szerződésnél ugyanis hiába nagy a teljes összeg, Taysom Hill esetében is láttuk, hogy egy 4 éves, 140 millió dolláros szerződéshosszabbítás könnyen lehet a valóságban 1 éves és 12 milliós.
Williams esetében nem ilyen drasztikus a helyzet, ugyanakkor a liga legjobban kereső OT-ihez képest egyedül Laremy Tunsilnál keres többet a releváns években. És nemcsak David Bakhtiari, de a papíron csak 19,75 milliót kereső Ronnie Stanley is előtte van.
Az aláírási bónuszt figyelembe véve Williams mindenkit maga mögé utasított, de ebben ki is merült a rekorddöntés. A teljesen garantált tartalom a kora miatt meg sem közelíti Stanley 64 milliós összegét, míg az első három évet figyelembe véve nemcsak Stanley, de Bakhtiari is jócskán megelőzi.
Mindez azt jelenti, hogy míg Stanley és Bakhtiari orrnehéz szerződést kapott, vagyis a szerződés első három évében kapják meg az ígért pénzösszeg nagyobb részét, addig Williams igazán sokat a szerződése második felében keresne. Az első három évben a 49ers LT-je mindössze 20,25 milliós átlaggal rendelkezik, ami már-már bántóan alacsony egy 23 milliós átlaggal rendelkező játékos esetében. Összehasonlításképp Stanley úgy keres évi 21,3 milliót az első három idényében, hogy az ő éves átlaga papíron 3 millió dollárral kevesebb.
Williams a 138 millió dollárból mindössze 60,75 milliót keres meg 36 éves kora előtt, a maradék 77 millió dollárért 36-37-38 évesen is elit szinten kellene játszania. Kaphatott volna ilyen alapon 150 milliós szerződést is: ha az utolsó évére 40-50 milliókat tolnak, azt pont ugyanúgy nem kapja meg, mint a most odaírt 33 milliót. Így hiába nyerné meg a versenyt teljes szerződésének átlagát számítva, ez praktikusan nem jelent semmit. Stanley átlaga lehet, hogy most 6 éves távlatban csak 18,6 millió, de ő majd a 3-4. éve után ismét új szerződésért fogja verni az asztalt, majd DeAndre Hopkinshoz hasonlóan kap egy 2 éves, 60 milliós hosszabbítást, hogy feltornásszák az átlagát.
Összegezve: Williams egy nagyon csapatbarát szerződést kötött, és még úgy is csak a harmadik legjobban kereső OT lett, hogy neki nem voltak fennmaradó évei korábbi vagy újonc szerződésből. Az igazi rekordszerződés egy 3 éves, 66 millió dolláros kontraktus lett volna, amiből 45-50 millió dollár teljesen garantált. Ez a mostani leginkább az unokáknak szól, akiknek eldicsekedhet a kétszeres rekorddöntésével – illetve bosszanthatja David Bakhtiarit.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A lapról eltűnt a Log in with Patreon gomb. Csak nekem?
4 percig kattintgattam mire a menü/ bejelentkezésen belül megtaláltam, mert annyira nem egyértelmű persze, mert a menüben a Patreon menüben keresném.
Mindenesetre sokkal jobb volt amikor az ilyen cikkes oldalon az oldalsávban ott volt a direkt gomb (vagy mobilnézetben a cikk után)
javítva