Képzeljük el azt a hipotetikus esetet, hogy kapunk egy playbookot, amibe belekerült mindenféle szuper passzjáték, amivel majd szét lehet szedni az ellenfelek védelmeit. Na de melyiket mikor kell használni? Milyen védekezés ellen milyen koncepció a leghasznosabb? Erre próbálunk most választ adni, kezdve az emberezős coverage-ek ellen leghasznosabb játékokkal, útvonalkombinációkkal.
Az emberezés elméletben nagyon egyszerű, hiszen az öt skill játékosra rááll öt védő, figyelik elsősorban a csípőjük ringását mozgását és csak azt az egy embert követik az egész játék során (a maradék 6 játékos vagy megy irányítót siettetni vagy hátsó zónát véd). Három vállfaja van alapvetően (amit nyilván lehet tovább bonyolítani): cover 0, cover 1, 2-man, attól függően, hány hátsó safety van a pályán.
- Cover0 esetén nincs hátsó segítség, azaz all-out blitzet látunk. Ilyenkor az irányítónak gyorsan kell szabadulnia a labdától, hiszen többen mennek siettetni, mint ahány blokkolója van.
- Cover1 esetén egy hátsó safety van a pálya közepén, a fennmaradó egy játékos pedig blitzel, vagy rááll valakire duplázni, vagy akár egy középső, line of scrimmage-hez közelebbi zónát véd (robber). A Cover1-ről bővebben is írtam korábban.
- 2-man esetén két safety van a pályán, akik elfelezik a hátsó zónákat. A mély passzokat jól védi, ellenben futás ellen sebezhetőbb.
Na és hogyan lehet megverni az emberezést?
Legyél jobb / keresd meg a leggyengébb láncszemet!
A cikk további részében nem ilyen általános dolgokról lesz szó, hanem különböző koncepciókról, de gondoltam kezdésnek érdemes kiemelni, hogy elméletben van egy/két egyszerű módja az emberezés megverésének.
A legegyszerűbb nyilván az, hogy az elkapód legyen gyorsabb, erősebb, jobb útvonalfutó, mint az őrzője, induljon el nagyon jól a line of scrimmage-ről, hiszen akkor könnyen el tud szakadni tőle, üresre tudja játszani magát és tiszta célpontot tud nyújtani az irányítójának. Ilyenkor semmi különös sémázásra nincs is szükség, de azért érdemes izolálni ezt a WR-t az emberével. Persze ez elméletben szép és jó, de a valóságban azért sokszor nincs így, főleg a profik közt, ahol a cornerek közt is szuper játékosokat találunk, akik tudják tartani a lépést az elkapókkal.
A másik “könnyű” opció, hogy találd meg a leggyengébb láncszemet a coverage játékosok közt és próbáld őt célozni. Megpróbálhatod mellé állítani a legjobb elkapódat is, de ezt azért még sokszor képesek kivédeni a védőkoordinátorok. De így is célba veheted azt a játékost, akiről tudod, hogy nem olyan jó képességű, így várhatóan a támadó meg fogja tudni verni. Lehet könnyíteni a támadók dolgát double move-okkal vagy opciós útvonalakkal is ilyen helyzetben, hogy még könnyebben megverjék a gyenge láncszemet.
Tehát ha emberfogás ellen akarsz nyerni, akkor a legegyszerűbb az, ha a saját legjobb játékosod, vagy ellenfél legrosszabb emberét próbálod célozni, szinte mindegy milyen útvonallal, hiszen itt leegyszerűsítve a dolgokat arról van szó, hogy egy az egyben ki a jobb játékos.
Na de ennyire tényleg nem egyszerű a dolog, és az edzőknek is ki kell venniük a részüket a győzelemből, úgyhogy nézzünk pár útvonalat, útvonal-kombinációt és koncepciót, amivel sikeresen lehet verni az emberezést.
Slot fade (extra: bunch formationből)
Bemelegítésként kezdjünk egy egyszerű dologgal, ahol csak egy útvonalról van szó (de azért belekeverünk egy kis extrát is).
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
Ha úgy látod, hogy a slot WR vs slot CB viszonylatban nálad az előny, akkor ez egy jól használható játék emberezés ellen. Itt arról van szó klasszikus esetben, hogy a szélső elkapó fut egy hitch/curl útvonalat, a slot elkapó pedig egy fade-et a pálya széle felé. Így a szélső CB nyilván marad a szélső elkapón a line of scrimmage-hez közel és nem lép hátra, tehát mögötte üresen marad a terület. Ide fut be a slot WR, aki kifelé megveri az emberét és ideális esetben kapja a labdát külső vállra ívesen az irányítótól. Ez Cover1 ellen a leghatékonyabb, hiszen a középső safetynek esélye sincs kiérni a szélre – 2-man ellen már nehezebb kivitelezni, de nem megoldhatatlan.
Ez így talán túl egyszerű / nem olyan izgalmas, úgyhogy egy kicsit bonyolítsuk meg és nézzünk egy példát az idei évből a Jetstől, ami a 7 játékai rovatban már kielemeztem, de tökéletesen illik ide.
A Jets bunch formációban állt fel a jobb oldalon, tehát három WR nagyon közel van egymáshoz. A bunch formation nagyon hasznos emberezés ellen. Egyrészt a jammelést lehetetlenné teszi, ugyanis a három WR tud úgy mozogni, hogy ne lehessen őket megállítani a vonalon, másrészt nagyon könnyen lehet elérni azt, hogy a védők összefussanak és egymás dolgát nehezítsék meg.
A fenti videón tehát egy slot fade játékról van szó, kicsit megbonyolítva. Ahogy írtam, a slot fade alapvetően két emberes dolog, a szélső WR fut egy hitch/curl útvonalat, a slotban felálló elkapó pedig egy fade-et. Általában zónázás esetén a hitch/curl útvonalat futó, emberezés esetén a fade-et futó WR lesz üresen. Itt annyi plusz van, hogy egy harmadik elkapó is ezen az oldalon áll fel és egy post útvonalat fut.
Mivel a Browns emberezik, így a játék úgy jön ki, hogy a fade legyen szabadon. Kicsit közelebbről megnézve úgy alakul ki ez a helyzet, hogy a hitch útvonalat futó elkapó (jelen esetben tight end, Chris Herndon) szépen megáll és visszafordul pár yard után, mögötte pedig elfut a slotból induló elkapó, jelen esetben Crowder. Mivel emberezés van, így Crowder védője megpróbálja őt követni, azonban pont beleütközik Herndonba és a védőjébe, így Crowder tök üresen gyalogolhat be a célterületre.
Rub/pick plays (pl. slant/flat)
Mivel emberezésnél a védők az adott támadókért felelnek, ezért a támadók ezt kihasználhatják azzal, ha keresztezik egymás útvonalait, torlódást okozva a pálya bizonyos részén, amivel megnehezítik, hogy a védők követni tudják őket. Ilyesmit láthattatok a fenti példánál is, de vehetünk egy klasszikusabb esetet is, ami egy slant/flat kombináció, tehát a szélső WR egy slant útvonalat fut befelé, a slot WR pedig egyből megy ki a flat zónába. Ilyen helyzetben a slantet futó elkapó megakadályozza, hogy a slot CB követni tudja az emberét, aki így könnyű yardokat szerezhet.
Ezt a koncepciót emelte egy fokkal magasabb szintre Sean Payton a Lions ellen ennél a játéknál.
A Lionsről köztudott volt Patricia alatt, hogy mindenkinél többet emberezik a ligában és hogy még csak meg sem próbálja ezt elrejteni (szép munka!). Nyilván Sean Payton is tudta ezt, így főleg olyan játékokat hívott az egymás elleni meccsen, amik emberezés ellen hatékonyak. Ilyen ez a Rub-Wheel kombó is. Alapvetően a rub koncepció két emberrel úgy nézne ki, hogy a szélső elkapó elindul befelé és akadályozza a slot cornerbacket abban, hogy mehessen a slot elkapóval. A slot WR pedig a flat zónába megy, kapja a labdát és indulhat előre, hiszen az embere lemarad. Ezen itt csavar egyet Payton és Kamarát nem a flatbe küldi, hanem egy wheel route-ra.
A rub tökéletesen működik, Oruwariye nem tud jó szögben érkezni Kamarára, így lemarad, a futó pedig lépéselőnyben mehet előre.
Utána Oruwariye egyébként egész jól tartotta a lépést, de annyi előnye pont volt Kamarának, hogy Brees oda be tudja tenni a labdát.
Egyébként a switch koncepciók is hasonló elven működnek, csak inkább hosszú passzoknál. Ilyen esetekben az egy oldalon felálló két elkapó a snap után kvázi helyet cserél egymással és úgy futnak meg például mindketten egy vertikális útvonalat. Viszont a helycserével összekavarhatják a védőiket.
Mesh
Mesh játékot többször is elemeztem már, például a Eagles-Patriots Super Bowlról több ízben, de a Packers-Buccaneers NFC-döntőn is többször felbukkant. A kedvenc variációm a Mesh Wheel Sit, amit alább láthattok.
Itt a Mesh nevét adó két, line of scrimmage-hez közeli keresztező útvonalon kívül a futó fut egy Wheel route-ot, illetve egy elkapó egy Sit útvonalat, azaz “leül” a pálya közepén. Ő akkor lesz hasznos, ha zónázást hív a védelem, jelen esetben viszont fontosabb nekünk a többi. A Wheel is rendkívül jó lehet, amennyiben elkapni tudó running backünk van és egy gyengébb linebacker veszi fel, hiszen akkor elég jó mismatchet sikerül kialakítani.
A Mesh lényege viszont emberezés ellen a dupla keresztezés, hiszen a két elkapó (vagy sokszor TE+WR) nagyon közel halad el egymáshoz (néha még pacsiznak is), aminek a lényege, hogy az őket követő két védő összeütközzön vagy épp az egyik támadó elállja a másik védő útját, hogy a másik elkapó üresen kaphassa a labdát és mehessen vele előre jó sok yardot.
Yankee
A Yankee conceptről is volt már szó az oldalon, akkor azonban Cover4 ellenében, így azzal nem tudom tökéletesen megmutatni a hasznosságát, szépségét emberezéssel szemben. Leginkább cover1 ellen működik egyébként, mutatom miért.
A Yankee egy kétútvonalas koncepció, mindenki más marad blokkolni. Kell is a max protection, mert lassan kialakuló kombinációról van szó két mélységi útvonallal – a play action külön segít ezen a játékon egyébként, sokat is használják így. Az egyik oldalról a WR egy post útvonalat fut, a másik oldalról pedig egy dig érkezik. Ez a kettő pedig az egyedüli hátsó safetyt igyekszik nehéz helyzetbe hozni.
Az irányító az alapján dönti el, hogy kinek passzol, hogy mit csinál a free safety. Alapvetően úgy van kialakítva a játék, hogy a safety először a keresztező dig útvonalat lássa meg maga előtt, így arra lépjen fel, besegítve a várhatóan lemaradó cornernek. Ha így tesz, akkor mehet be mögé a mély labda a post útvonalat futó elkapónak, aki egy az egyben lesz az őrzőjével, így már csak az a dolga, hogy lefussa/kiszorítsa.
Ha esetleg a safety nem lépne fel a digre, hanem marad hátul a postra, akkor pedig jó eséllyel üresen lesz a másik WR, hiszen a pályán keresztbe futva nem egyszerű őt lekövetni – a keresztező útvonalak is gyengéi az emberezős védelmeknek.
Ehhez hasonló a Mills concept (alsó ábra), itt azonban egy oldalon áll fel a két elkapó, a belső fut egy postot és a külső egy diget, így pedig általában a dig lesz szabadon, miután a free safety besegít a posthoz. Lehet ezt egyébként post helyett sima verticallal játszani, az pedig a Dagger concept.
Comeback a szélen, Texas/Angle route a futótól
Lehet még pár útvonalat mondani, ami kifejezetten jó emberezés ellen. Ilyen a comeback például, azonban itt nagyon jónak kell lennie az időzítésnek a QB és a WR között. Emberezés esetében a szélen legtöbbször belülről fogják a cornerbackek az elkapókat, hogy segítségükre legyen a pálya széle is. Ez pedig lehetőséget ad a receivereknek arra, hogy eladják a vertikális útvonalukat a szélen, majd egy jól időzített és éles váltással levigyék a súlypontjukat és megforduljanak (ha jobb oldalról futod a comebacket, akkor jobbra fordulsz a pálya széle felé, balon értelemszerűen balra). A CB-nek így nagyon nehéz dolga van odaérni a labdára, hiszen le kell reagálnia a WR megállását és még meg is kellene előznie. Erre csak akkor van lehetősége, ha az irányító rosszkor (elkésve) vagy rossz helyre (belső vállra és nem külsőre) dobja a labdát.
A futóktól pedig a fent már mutatott Wheel mellett nagyon kifizetődő lehet emberezés esetén a Texas/Angle route (hívják ezt így is, úgy is). Kiváltképp igaz ez, amennyiben egy jó running backed van és egy gyenge linebacker áll vele szemben – ilyenkor egész nap lehet nyomni ezt az útvonalat. Itt arról van szó, hogy a futó a snap után elindul a szélre, mondjuk jobbról megkerüli a támadófalat és élesen visszavág középre. A linebackerek általában nem elég atletikusak és agilisek ahhoz, hogy ezt könnyedén lereagálják (főleg, ha nem számítanak rá és azt várják, hogy a futó csak a flatbe fog kimenni), így gyorsan mögéjük lehet kerülni. Ha Cover1 Robber védekezésről van szó, akkor ez kevésbé működik, hiszen akkor ott a középső zónában találkozunk egy védővel, azonban akár 2-man ellen, akár egy blitzelő Cover1 ellen kiválóan működik.
Íme egy olyan felrajzolt játék, ahol a comeback és a Texas is megtalálható, ebben az esetben több opciója is van a QB-nak az emberezés kijátszására. Ez a játék külön jó 2-man ellen, hiszen ott a tight endnek a post útvonala is olyan helyre megy, ahol nincs védő (a két hátsó safety közé).
Ha még kifejezetten útvonalakat keresünk emberezés ellen (és amikről eddig nem annyira volt szó), akkor mindenféle keresztező útvonal jól működik (akár shallow cross, akár deep cross, akár dig), ahogy egyébként a double move-ok is, mint a sluggo, pivot, dino, corner-post, post-corner. Természetesen a fent bemutatottakon kívül még léteznek koncepciók és route kombinációk, amik jól működnek emberezés ellen, nem egy teljes felsorolásról van szó, de a lényeget talán sikerült átadni.
Jövő héten folytatjuk ezt a minisorozatot és azt nézzük meg, hogy mi működik a legjobban a Cover2 védekezés ellen (majd jön a Cover3 és a Cover4 is).
Források:
Nick Falato / Big Blue View
Cat Scratch Reader
Erick Streelman / Win With The Pass
Smart Football
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Mesh és a Texas/Angle igazi kedvencek Maddenből, végig lehet tolni velük egy egész meccset :D