Minden, amit a katonai akadémiákról tudni érdemes

Az egyetemi futball sokszínűségének egyik részét a katonai akadémiák adják, akik nem csak felveszik a versenyt a legjobb programokkal, de rendszerint meg is tudnak lepni egy-egy gyengébb periódust megélő, pusztán foci-ösztöndíjasokat foglalkoztató gárdát. A csapatok népszerűségét nem csak a patrióta propaganda generálja, hanem az is, hogy a kezdetek óta alig változott valami náluk, és a múlt egy szeleteként vesznek részt a 21. század sportjában.

Ha azt halljuk, hogy a “katonai akadémiák”, akkor hajlamosak lehetünk arra a három intézményre gondolni, akik az élvonalban versenyeznek. Az Air Force Falcons, a Navy Midshipmen és az Army Black Knights a kirakatcsapatok, de nem csak nálunk folyik sportélet és katonai képzés.

A Merchant Marine és a Coast Guard Academy ugyanúgy állami fennhatóság alatt működnek és sportolnak a kadétjai, mint a híresebb testvériskoláknál, de nagy különbség, hogy csak DIV3-as programot tartanak fenn és kevesebb, mint negyed akkora állományt képeznek, mint egy Navy vagy Air Force.

Ezen kívül olyan intézményekben is folyik katonai kiképzés, ahová járhatnak civilek, járnak foci-ösztöndíjas sportolók is, de közöttük közös halmaz nincsen, tehát a Texas A&M, vagy a Virginia Tech kampuszán Johnny Manzielnek vagy Michael Vicknek nem kellett terepgyakorlatra járni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Egy fokkal érdekesebb a The Citadel, amely státuszában ugyanolyan, mint a VT vagy a Texas A&M, tehát civilek is látogatják, de a foci program megmaradt a katonai gyökereknél és ugyanúgy triple-optiont futtatnak a pályán, mint a nagyok. A helyi Bulldogs a másodosztályban szerepel.

Az utolsó csapat, amit még képbe hoznék, a szintén FCS-tag, másodosztályú Virginia Military Institute, vagyis a VMI, ahová nem járnak civilek, minden bentlakó katonai életmódot kell, hogy folytasson (a focisták is), de őket nem az országos kormány finanszírozza, hanem elsősorban Virginia állam. Hatalmas különbség a futball-szintéren, hogy a VMI Keydets a pályán air-raidet futtat, és komplett ellentéte a többiek által meghonosított futójátéknak minden áron. A rendhagyó 2021-es futball-tavaszon Scott Wachenheim lett az év edzője a másodosztályban, miután 40-50 éves iskola-rekordokat adott át a múltnak, bejutottak a rájátszásba és még egy all-American elkapót is kineveltek Jakob Herres személyében, miközben a top katonai akadémiáknál, ha van poszt, ami nem túl fontos, akkor az az elkapó.

Ezek a katona-csapatok ugyanis arról ismerhetők fel a legkönnyebben, hogy triple-optionre épülő taktikával vágnak neki a meccseknek a mai napig. A romantikus megközelítés, hogy ez hagyománytiszteletből van, de legalább ennyire a kényszer is szüli. A triple optionhöz ugyanis nincs szükség elit tehetségre irányító poszton és az elkapósorban sem, a tight endről ne is beszéljünk. Ez azért fontos, mert abban a kannibalizmusban, amit toborzásnak hívnak, egy katonai akadémia találhatna ugyan nagy szerencsével olyan játékosokat, akik egy “modern” offense-t elfuttatnak, de ez lutri és semmiképp sem fenntartható. A folytonosság reménye nélkül pedig kár belekezdeni egy új rendszer installálásába.

Ráadásul a meglazult transzferszabályok sem kedveznek. A VMI iskola-rekorder passzolója, Reece Udinski idén ősszel már a Maryland Terrapins edzéseit látogatja inkább, és elengedte a katona-életet.

A Trump-kormány megjelenéséig szigorúbban vették az USA-ban a kadétok képzésére szánt időt és energiát, így még az NFL-szintű játékosoknak is 2 évig szolgálatot kellett teljesíteni minimum, mielőtt leszerelhettek volna a seregből. 2021-ben minden lazább már, de a játékosok szabadabb áramlása rájuk is kihat, igaz nem olyan pörgősen, mint a top programokra, de legalább már az élsportolókat elismerik.

Visszatérve a folytonosságra, a Navy élén Ken Niumatololo 2007 óta vezetőedző, akárcsak Troy Calhoun az Air Force-nál, míg Jeff Monken 2014 óta viszi az Armyt. Egy pontig persze minden egyetemi program szeretne stabil lábakon állni, de itt az egyedi taktika miatt lényegében a szakma csúcsán vannak az említett urak, főleg ha egy olyan korábbi kadétról van szó, mint Calhoun, aki maga is elvégezte a kiképzést. Egyre nehezebb elképzelni, hogy olyan megtörténjen, mint Paul Johnsonnal, aki 11 évig tudott többé-kevésbé kompetitív programot üzemeltetni az ACC-ben, a Georgia Tech élén, ahol nem lett volna kötelező maradni a triple-optionnél. 2018-ban el is léptek tőle, és kiterjesztették a toborzási látókörüket.

Ezt a katonák nem tudják megtenni, ők leginkább hozott anyagból dolgoznak. A triple option térnyerése náluk nem véletlen, hiszen abba leginkább kiváló atlétákra van szükség, ilyenek pedig szép számmal érkeznek minden évben az akadémiára.
Az irányítónak persze itt is központi szerepe van, de elsősorban a döntéshozó-képessége illetve az atletikussága van tesztelve, nem a labdát kell dobálnia. A triple-option lényege, hogy a snap után a quarterback átadhatja a labdát a fullbacknek (1. opció), amennyiben azt látja a védelmen, hogy működni fog a játék, vagy megtarthatja magánál (2. opció), és elindulhat vele előre, amennyiben viszont rárontanak, akkor egy körömpasszal oldalra is tolhatja a játékszert a futónak (3.opció). Leírni és felolvasni ezt a folyamatot többszöröse annak az időnek, mint ami rendelkezésre áll, szóval elég komplex munka, fejben és testben is fárasztó. Az oldalon tavaly Jalen Hurts debütálása kapcsán esett szó már a triple-optionről, az Eagles csomagjának playeit természetesen egy átlagos szombat estén unásig lehet nézegetni a katonák meccsein.

A három nagy akadémia a rivalizálás és az összetartozás jegyében meg is alapította 1972-ben a “Commander-in-Chiefs”-trófeát, ami miatt valakinek biztosan boldog lesz az idénye akkor is, ha országos szinten nem tényezők. Szerencsére azért a bowl-meccsek elszaporodásával és az akadémiák népszerűsége miatt a 21. században elképzelhetetlen, hogy egy utószezon katonás meccs nélkül menjen le, de a CiC-trófea így is kiosztásra kerül. A rövid egyetemi karrierek miatt nem túl releváns a közelmúlt sem, de maga az Army program nagyon büszke rá, hogy az előző 4 évből háromszor nekik sikerült legjobban a körmérkőzés, ami azért nagy szó, mert 2017 előtt 1996 volt az utolsó ilyen idény. Azt követően az Air Force (6), majd a Navy (7) domináns korszaka következett, ha csupán az egymás elleni derbiket számoljuk, az előző évtized azonban elhozta a kiegyenlítődést hármas szinten.

A küzdelem-sorozatból kiemelkedik az Army-Navy összecsapás, amit mindig az év utolsó fordulójában rendeznek, sőt, akkor már másik meccset nem is bonyolítanak az élvonalban, így az egész ország figyelheti a sárdagasztást. Az 1890 óta tartó párharcban a Navy áll jobban, 61-53-7 a mérlegük. A nézettséggel nem volt baj, de a közelmúltban úgy nehéz volt komolyan venni a párosítás pikánsságát, hogy 2002 és 2015 között mindig a Navy nyert. Azóta magára talált az Army, a 2018-as idény végén még a Top25-ös rangsorban is megtalálhattuk őket, egy évre rá pedig ugyanezt a bravúrt tudták a tengerészek bemutatni. 2021-ben East Rutherfordban gyűlnek össze a felek a nagy csörtére.

Jelenleg az Army Black Knights függetlenként vesz részt az élvonal körforgásában, azok után, hogy 1998-ban engedett a Conference USA csábításának, de 6 szezont követően visszatértek hozzá, hogy a maguk urai legyenek, így szinte megkötés nélkül tudják a meccseiket lekötni. 2021-ben két Power-5 csapattal fognak megmérkőzni, október közepén a Wisconsin, majd a Wake Forest jelenti a felvezetést az Air Force elleni kirándulásra, Texasba, semleges pályára. Amennyiben összejön a pozitív mérleg, akkor természetesen számíthatnak a bowl-meghívóra, ami 2016 óta mindig jött nekik, egy idényt leszámítva. A jelenlegi végzős osztályból Nolan Cockrill (DT) talán a legtehetségesebb, de a másodéves Tyrell Robinson (RB) touchdownjai fognak inkább bekerülni az összefoglalókba.

A Colorado Springsben székelő Air Force 1980 óta nem független, és 23 éve a Mountain-West tagja, így az ő menetrendjükre az állandóság a jellemző. Troy Calhoun érkezése óta ráadásul rendre sikerül hozni az elvárt szintet, 11 pozitív mérlegű szezon mellett csak háromszor nem jött össze a bowlozás. A 2020-as idény mértékadónak semmiképp sem nevezhető, de tény, hogy tavaly valahol a középmezőnyben voltak, ami az MWC erősorrendjét illeti.

A Navy 2015-ben engedett a csábításnak, hogy az American Athletic Conference része legyen, és így természetesen most is ott fognak versengeni, de az alapvető, hogy a Notre Dame elleni rivalizálásra jut idő novemberben. Az 1964 és 2007 között minden derbit elveszítő tengerészek helyzete már messze nem olyan rossz, mint az említett időszakban, legutóbb 2016-ban tudták megviccelni az íreket. A csoporton belül jelenleg az alsóházba rangsorolják a Navyt, szóval egy 50% feletti idénnyel már ki lehetne egyezni. Diego Fagot (LB) körül van a legnagyobb hype a csapatban, de meccseket ő azért nem fog nyerni. Coach Niumatololo érkezése óta a Navy szinte kihagyhatatlan a bowl-szezonból, szóval az előző 3-7-es összmérleget inkább kivételnek tekintik, nem trendet indítónak.

Az NFL keretszűkítését 5 játékos élte meg azok közül, akik ezen iskolák növendékei voltak. Nem mindenkinek kellett izgulni. A Patriotsban Joe Cardona továbbra is a long snapper, hozzá csatlakozott Malcolm Perry, aki a Navyben még irányított, profiként pedig simán offenzív weapon. A legnevesebb kadét az Armyt képviselő Ali Villanueva Baltimore-ban, de Brett Tóth is odafért az Eagles támadófalába. Villanueva annak idején DL és WR poszton is szerepelt, mire meglett a posztja a profiknál. Az Air Force-t Garrett Griffin képviseli, aki tight end és a Saints alkalmazottja, alighanem neki van a legnagyobb veszélyben a munkája biztonsága. Surranópályán a The Citadel is jelen van, Andre Roberts a Texansban fog visszahordani idén.

Aki arra adja a fejét, hogy ezen az őszön a katonai akadémiák meccseit figyeli, annak természetesen le kell tenni az NFL-szemüveget, hiszen ezeknél a fiúknál századlagos a profi karrier gondolata, de egyben az országos élmezőny is elképzelhetetlen. Rég volt már az az idő, amikor termelték a Heisman-győzteseket és a bajnoki elsőségért versenyeztek a hatvanas évek előtt.

A külső szemlélő szimpátiáját egyszerűen az esélytelenségük miatt nyerhetik el ezek a csapatok, akik egy másféle programot üzemeltetnek, mint a környékükön lévő közepes és nagy csapatok és ennek ellenére nem lehet őket leírni egyik héten sem. Hivatalosan persze mindenki “elsősorban tanuló”, de mint tudjuk, hogy valójában akik a gyepen vannak ellenfélként, jórészt elsősorban focisták, a Navy, Army, Air Force színeiben pedig elsősorban kadétok és nem focisták állnak ki. Olykor pedig kiderül, hogy ők tudnak jobban focizni. Ebben rengeteg munka van a játékosok és az edzők részéről is, hogy így legyen, így teljesen érthető, hogy rengeteg szurkolójuk van országosan, nem is kell hozzá patriótának lenni.

A sematikus különlegesség miatt a foci-őrültek 1-1 meccset biztosan megnéztek már tőlük szájtátva, de egy pont után azért ingerszegénnyé tud válni a triple-option, ha nem kötődsz az adott csapathoz, vagy ha éppen nem működik.

Reméljük erre kevés példa lesz, és aki elkezdi követni a katonai akadémiák idényeit, az jól szórakozik majd rajtuk, akár egy csapatot, akár az összeset fogadja örökbe. Jó szórakozást kívánok hozzá!

[/ppp_patron_only]