Rövidhíreink következnek.
A Bills csereirányítója, Mitch Trubisky Covid-IR-re került, ugyanis pozitív koronavírus tesztet produkált. A szintén irányító Jake Fromm is ezen a listán van egyébként, így a Bills felhozta a gyakorlócsapatból Davis Webbet, hogy ő legyen Josh Allen cseréje a mai Jaguars elleni találkozón. Tudtunkkal Josh Allen egyébként nincs beoltva, így kisebb csoda, hogy neki közeli kontaktként nem kell kihagynia a mai találkozót.
A Cowboysnál IR-re került a tight end Blake Jarwin, így minimum három meccset ki kell hagynia a csípősérülése miatt. Szintén a csapattal kapcsolatos hír, hogy Michael Gallupot nem aktiválták a sérültlistáról, így az elkapó még nem térhet vissza vádlisérüléséből.
A Packers hivatalosan is felhozta a gyakorlócsapatból Blake Bortlest a mai Chiefs elleni mérkőzésre, emellett aktiválta IR-ről az elkapó Marquez Valdes-Scantlinget, aki a harmadik forduló óta harcképtelen.
A Browns IR-re tette a tavalyi All-Pro jobb oldali tackle Jack Conklint, akinek így a maival együtt legalább három hetet ki kell hagynia a térdsérülése miatt, amivel már az előző két meccsen sem tudott pályára lépni. A helyét Blake Hance veszi át.
A Cardinals hivatalosan is IR-re tette JJ Wattot, emellett egy másik védőfalember, Rashard Lawrence is oda került. Jó hír azonban, hogy a csapat aktiválta az elit center Rodney Hudsont, aki így visszatérhet.
Az Eagles a tight end Tyree Jacksont, a Rams pedig a cornerback Darious Williamst aktiválta sérültlistáról, míg a Texans IR-re tette a linebacker Christian Kirksey-t.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- dr.baji on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Kopi3.14 on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Zotya on Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- Csakeztne on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
OFF… Kedves szerkesztők! Terveztek cikket a válogatottról? Jól nyomták,megérdemlik.👍