Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #13

Így péntek este / szombat reggel nem ez a vasárnapi felhozatal ígérkezik a legjobban vártnak az évben. Kevés a rájátszásért küzdők egymás elleni csatája, ellenben elég sok olyan találkozó lesz, ahol egy jónak gondolt csapat egy gyengével mérkőzik meg, tehát könnyed siker várható – aztán ilyenkor szokott borulni a papírforma mindenhol és lesz egy totálisan őrült hétvégénk. 

A hét meccsei

Los Angeles Chargers @ Cincinnati Bengals, 19.00 (Arena 4, Kandalló Pub)

Jól fel lehet húzni ezt az összecsapást a két tavalyi első körös irányító, Joe Burrow és Justin Herbert párharcára, de talán fontosabb, hogy mindkét gárda a rájátszásért küzd, és minden mérkőzés óriási téttel bír ebben a telített AFC-ben – a Bengalsnak ráadásul baromi nehéz a sorsolása, szóval rájuk ez még inkább igaz.

Ugyan mindkét offense-t lehet kritizálni, a Bengalst a futásorientáltság, a Chargerst a nagy játékok hiánya miatt, de előbbi 7. szerzett pontokban (egész csapat a 3. legjobb pontkülönbségben), utóbbi pedig 2. EPA/drive-ban és DVOA-ban is. A Chargers védelmében viszont nem igazán lehet megbízni, futás ellen nagy problémáik vannak, és a Chase-Higgins-Boyd trió ellen sem látom az előnyüket. A Bengalsnál pedig a linebackerekkel vannak nagy gondok, amit Austin Ekeler kíméletlenül kihasználhat. Ellenben a védőfal nagyon jó esélyekkel indul a Chargers sérülésekkel tizedelt támadófala ellen.

A győztest megtippelni sem tudom, leginkább azért teszek a Bengalsra, mert a következő hetekben jóval nehezebb dolguk lesz győzelmeket szerezni, egyébként meg hasonló erősségű a két csapat. Várhatóan kevés drive lesz a meccsen, ellenben azok nagyrészt sikeresek lesznek, így mindkét csapat lassan, de magabiztosan fog haladni.

Baltimore Ravens @ Pittsburgh Steelers, 22.25 (Arena 4, Kandalló Pub)

Igazi régimódi derbi! Azt azonban nem mondanám, hogy a két csapat hasonlít a hagyományos Ravenshöz és Steelershöz, amire mindenki egyből gondol, amikor eszébe jut ez a két csapat. A Steelers konkrétan 1989 óta most először engedett kétszer egymás után 40 pontot, és ugyan a támadósor is teljesen jogosan kapja a kritikákat, a védelem csak 18. helyen áll EPA/drive alapján, 19. sikerességi rátában és 27. DVOA-ben. A Ravens egy fokkal jobb, de a Hollók sem dicsekedhetnek azért, többször is nyeltek be 400 yardokat a levegőben.

A pittsburghieknek veszélyben van a Tomlin alatt sosem lesz negatív mérlegünk szériája, hiszen most épp 50%-os mutatóval állnak és az övék a második legnehezebb fennmaradó sorsolás, ezt párosítva az elmúlt hetek borzasztó játékával nem túl jók a kilátások. A túloldalon a baltimore-iak ugyan első kiemeltek, de annyira azért nem meggyőzőek, plusz egy labdabirtoklással eldőlő meccseken 6-1- a mérlegük, ami előrevetít egyfajta regressziót ilyen téren, tehát várható valami szerencsétlenség a szezon vége felé.

Vajon épp most az ősi rivális Steelers ellen? Játékerő és aktuális forma alapján nem így kellene történnie, de fogadás szempontból biztosan távol maradnék ettől a meccstől győztest tekintve. A történelmileg jó védelmek ellenben akár rosszabb napot is kifoghatnak, hiszen épp ott sebezhetők nagyon, ahol az ellenfél jobb: a Ravens a földön, a Steelers a levegőben haladhat magabiztosabban – már amennyire Big Bennel a kormánynál magabiztosan lehet haladni.

Denver Broncos @ Kansas City Chiefs, 02.20 (Arena4)

Andy Reid és a bye week legendája ugyebár. A Chiefs főedzője híresen jó pihenőhétről visszatérve, de érdekes adalék, hogy idén a bye-ról érkező csapatok mindössze 27%-a hozta a covert a fogadóirodáknál és a meccseik csupán 36%-a ment a várt pontszám fölé. Tehát a vártnál rosszabban teljesítenek a csapatok pihenőhét után – lehet csak zajos statisztika, de mindenképp érdekes.

Na de a mérkőzésre rákanyarodva, kíváncsian várom, Reid mester tudott-e változtatásokat eszközölni a támadósorán, mert ha nem, akkor azért itt bajban lesznek. Fangio védelme jól működik a Chiefs ellen, tavaly Mahomes csak 1-1 TD-t passzolt és kevés pontot is tett fel a táblára a Kansas City. Pedig akkor még nem is volt szó visszaesésről a részükről, amit idén ellenben tapasztalunk.

Szóval alapvetően nem várok sok pontot a Chiefstől, viszont a Broncostól sem, ugyanis Spagnuolo ellen nem szokott menni a Vadlovaknak. A KC védelme pedig fellépett és már rendben van. Sokat segített Melvin Ingram érkezése, aki a csapat legjobb pass rushere lett és így full time be tudták tenni Chris Jonest középre, aki szintekkel jobb belül, így pedig nagyot tudott előrelépni a front, ami által jobb a coverage is. Szóval sokat segített a szezon közbeni trade a Chiefs védelmén azon túl, hogy amúgy is elkezdték kitalálni, mi működik jól nekik.

Chiefs győzelmet (de Broncos covert) várok viszonylag kevés ponttal.

Fun fact: Az utolsó irányító, aki a Broncos színeiben megverte a Chiefst: Peyton Manning. Valószínűleg nem kellett volna, de valamiért meglepődtem ezen a tényen.

Mit nézzünk a többi meccsen?

Arizona Cardinals @ Chicago Bears, 19.00

Kyler Murray-t, ugyanis az irányító visszatér! A Cardinals szerintem szuperül csinálta, hogy leültette és hagyta pihenni (persze kellett az is, hogy ezt megtehessék McCoy, a védelem és az egész csapat erőssége miatt), remélhetőleg tényleg 100% körüli állapotban lesz és nem lesz rozsdás, mert egészségesen az egyik legszórakoztatóbb az ő játékát nézni. És nem úgy szórakoztató, mint Winstonét, hogy hullámvasútszerűen jönnek a nagy játékok és a röhejes dobások, hanem emellé minőséget is nyújt Kyler. Aki egyébként a többiek bukdácsolásával az MVP címet is visszaveheti, ha végig jó formában nyomja le a decembert.

Tampa Bay Buccaneers @ Atlanta Falcons, 19.00

Hogy Cordarrelle Pattersont tényleg beteszik-e safetynek. A futó / elkapó / visszahordó jelenleg a harmadik számú safetyje a Falconsnak a depth charton, szóval tényleges esély is van erre, és Patterson is vágyik rá. Egyszerűen imádnám, ha így lenne. Fun fact a meccsel kapcsolatban, hogy a Football Outsiders DVOA mutatója alapján a Buccaneers a liga legjobb, míg a Falcons a liga legrosszabb csapata. Szóval óriási kiütés is lehet, de a Falcons valahogy gyakran játszik szoros meccset a csoportriválisokkal.

New York Giants @ Miami Dolphins, 19.00

Hogy Tua miként navigálja hatékonyan a millió RPO-val a támadósort. Vagy hogy végre beleáll-e pár nagyobb dobásba, hiszen ennél kevesebb nyomás nem lesz rajta idén (a Giants pass rush win rate-je a 32. a ligában, jó kis matchup lesz a Dolphins 32. pass block win rate-tel rendelkező támadófala ellen). Emellett azt, hogy Glennont hogyan szedi szét a Dolphins blitzelős védelme, amely az utóbbi négy meccsen a 2. legjobb EPA/drive és 3. legjobb sikerességi ráta alapján.

Philadelphia Eagles @ New York Jets, 19.00

Hogy a Jets, amely története során sosem verte még meg az Eaglest (0-11) és a PFF értékelése szerint a liga legrosszabb futásvédelmével rendelkezik, képes-e bármilyen ellenállást kifejteni a földön. No meg hogy az Eagles bénázik-e annyit, mint múlt héten a másik New York-i csapat ellen.

Minnesota Vikings @ Detroit Lions, 19.00

Hogy a Vikings képes-e végre egy sima győzelmet aratni, vagy meccsben tartják a Lionst a végsőkig. És ha így van, lesz-e akkora szerencséje Gofféknak, hogy be is húzzák első győzelmüket.

Indianapolis Colts @ Houston Texans, 19.00

Hogy Jonathan Taylor hány millió yardot és TD-t tesz fel a táblára. Vagy hogy Wentz kibírja-e egészségesen a meccset, amivel biztosan első körössé válna a Coltstól Philadelphiába küldött pick. Igen, kicsit kifogytam az ötletekből a 19 órás sáv utolsó meccseire… 

Washington Football Team @ Las Vegas Raiders 22.05

Hogy DeSean Jackson beéri-e Jerry Rice-t az 50+ yardos TD-kben. A Raiders új mélységi elkapójának 34 ilyenje van már karrierjében, mindössze kettővel lemaradva a valaha volt legjobb elkapótól. Ugyan két ilyet elég necces lenne elvárni, egy is ritka, de a Washington engedte idén a legtöbb 20+ yardos játékot a ligában, szám szerint 66-ot, szóval DJaxnek könnyedén befigyelhet 1-2 ilyen. Csapatszinten pedig az a kérdés, hogy melyik határeset playoff-csapat tud közelebb kerülni a rájátszáshoz – mérlegben a Raiders jobban áll, de kiemelésben meg a Washington a konferenciák erősségének hála.

San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks, 22.05

Hogy Russell Wilson és a Seahawks offense képes-e jobb teljesítményre a 10 drive-onként egy touchdown mutatónál, amit az irányító visszatérése óta fel tud mutatni. És hogy Deebo Samuel kiesése hogyan hat a 49ers offense-re, visszaveti-e a támadósort, amelyik szuperül muzsikál Trent Williams és George Kittle dominálásával, plusz Eli Mitchell jó játékával és Jimmy Garoppolo sallangmentes, hatékony átadásaival. Ugyan nagyon a 49ersnek áll a zászló a forma alapján, de a Frisco 2014 óta csak kétszer verte meg a Seattle-t.

Jacksonville Jaguars @ Los Angeles Rams, 22.05

Hogy a Rams támadósor magára talál-e egy gyenge csapat ellen. A Los Angeles-iek offense oldali problémáiról Józsi írt cikket a héten, ehhez a védelem oldaláról csak annyit tennék hozzá, hogy a defense is szenved, méghozzá azért, mert ugyan Raheem Morris le tudta utánozni Brandon Staley védelmének alapjait (2 high safety, kevés ember a boxban, Ramsey időnként a slotban, stb), amiket én is könnyen megértek, de a nüanszokat és a miérteket nem sikerült elsajátítania (Donaldot hogyan mozgassák a falban, Ramsey-t milyen szitukban tegyék a slotba és mikor ne, stb), amikkel igazán összezavarta az ellenfeleket Staley. Plusz a meccsen figyelhetünk Trevor Lawrence-re is, aki jobban játszik, mint a statisztikái mutatják, és borzasztó nézni, ahogy a Jaguars lehúzza a mélybe. Róla is írtunk bővebben a héten.

Szerkesztőségi tippverseny állása

Múlt heti eredmények:

  1. katonadani 10-5
  2. Höri 9-6
  3. leonidasz 9-6
  4. alatriste 8-7
  5. chester 8-7
  6. renningan 8-7
  7. Támogatók 8-7
  8. löfli 7-8
  9. balentin 6-9
  10. kronikk 6-9
  11. jarred 4-11

Straight up teljes szezon:

  1. Höri 115-65
  2. chester 112-68
  3. Támogatók 112-68
  4. leonidasz 111-69
  5. renningan 110-70
  6. kronikk 110-70
  7. katonadani 106-74
  8. alatriste 104-76
  9. jarred 104-76
  10. löfli 103-77
  11. balentin 100-80

Oddsokkal kiigazított:

  1. Chester 182,93
  2. Höri 180,49
  3. kronikk 175,23
  4. leonidasz 174,46
  5. Támogatók 169,44
  6. jarred 168,97
  7. alatriste 168,87
  8. renningan 166,4
  9. katonadani 158,33
  10. löfli 153,26
  11. balentin 152,68

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tamás
Tamás
2021-12-04 06:17

Az EPA/playboy és DVOA mutatók mit jelentenek?

katonadani
Reply to  Tamás
2021-12-04 08:10
Zoard
Zoard
Reply to  katonadani
2021-12-04 09:32

Ehhez akartam

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2021-12-04 15:15

chester 112-68
renningan 110-70
katonadani 106-74
jarred 104-76
balentin 100-80
https://www.youtube.com/watch?v=bj63nhV3VuU

Róbert Szabó
Róbert Szabó
2021-12-04 11:49

Dani múlt héten bevett az erdőbe a steelers tippel, chester most nem fog, mi nem javulhatunk annyit hogy nyerjünk a ravens ellen

bjeela
bjeela
2021-12-04 09:45

Komolyan nem értelek titeket. Mindenki a Pintyőkékre tesz, holott tudhatnátok, hogy nem Filc, hanem Répa kezd nálunk. Az pedig az álmoskönyv szerint győzelmet jelent.

pritek
pritek
Reply to  bjeela
2021-12-05 10:48

Igen. Almodban :)

bjeela
bjeela
Reply to  pritek
2021-12-05 12:06

Pintyőkém, Macibácsi téli álomban is jobb nálatok. Tuttok egész télen aludni? Nem. Naugye.

Zoard
Zoard
2021-12-04 09:32

Vajon miért nagyobb súlyú az INT?

“A kiigazított AY/A annyival lép előre, hogy belevonja az egyenletbe a touchdownokat és az interceptionöket is: hozzáadja a TD-k számát megszorozva hússzal, és levonja az eladott labdákat megszorozva negyvenöttel, és ezután osztja le a kísérletekkel. “

ahanem
ahanem
2021-12-05 13:15

“Várhatóan kevés drive lesz a meccsen, ellenben azok nagyrészt sikeresek lesznek, így mindkét csapat lassan, de magabiztosan fog haladni.”
gyorsan rakjátok meg Chase meg Mixon over yardjait

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x