Azok után, hogy Baker Mayfield kikérte magának, hogy távozni szeretne Clevelendből, több forrás is arról számolt be, hogy a Browns a korábbi 1/1-essel tervez 2022-ben. Ezt persze nem szabad készpénznek tekinteni, de az anyagiakat és a lehetőségeket figyelembe véve ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek.
Mayfield 2018-ban 1/1-es volt. Az első két szezonja alatt ígéretesnek tűnt, majd 2020-ben bőven átlag feletti játékot nyújtva, 3563 yardot, 26 TD-t és nyolc INT-t passzolva rájátszásba jutott a Brownsszal. Emiatt tavaly leginkább arról szóltak a riportok, hogy mikor és milyen összegért fog hosszabbítani a fiatal irányító, az idei idény után viszont 180 fokos fordulatot vett a narratíva.
A QB válla egy szerelési kísérlet miatt súlyosan megsérült, ami kiegészítve a rossz döntéshozatalaival azt eredményezte, hogy míg a szezon első nyolc meccsén nyolc TD-t és három INT-t passzolt átlag 239 yard és 67,9 százalékos pontosság mellett, addig az utolsó hat meccsén kilenc TD mellé 10 INT társult, a yardátlaga 198-ra, a pontossága pedig 53,6 százalékra csökkent.
A számok és a mutatott játék alapján nem feltétlenül kellene ragaszkodni Mayfieldhez, de mivel az ötödik éves opciója miatt 18 millió dollárt fog garantáltan megkeresni 2022-ben, így túl sok lehetősége nincs egyik félnek sem.

Legfrissebb cikkeink
- Nézd velünk élőben a draft második napját
- Május 14-én jön a 2025-ös szezon menetrendje
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
Utána jöhet NO-ba, majd Payton bácsi meggyógyíccsa.