Daniel Jones kihagyta a szezon utolsó hat meccsét egy nyaksérülés miatt, de a sérülés még annál is súlyosabb, mint ahogy ezek alapján gondolnánk. Az irányító szerint az orvosok legkorábban augusztusban engedélyezik majd számára azt, hogy részt vegyen a kontakt edzéseken – vagyis benne reális esély van arra, hogy amennyiben nem halad megfelelően a rehabilitáció, akkor kihagyja az előszezont vagy akár az alapszakasz elejét.
Jones 2019-ben 1/6-os volt, idén kezdi meg a negyedik szezonját, ami azt jelenti, hogy tavasszal dönteni kell az ötödik éves opciójáról. Az új kollektív szerződés értelmében ez az esetében 21 millió dollár teljesen garantált fizetést jelentene 2023-ra, így nagyon nem egyszerű a döntés a Giants részéről.
A QB eddigi karrierje során egyszer sem passzolt több yardot 3027-nél, 45 TD és 51 big time dobás mellett 29 INT-je és 60 turnovert érő játéka van, az elmúlt két évben ráadásul 21 hatpontosra 17 interception jutott. A földön 1007 yardnál és öt TD-nél tart, viszont már 36-szor hagyta el a labdát, tehát a játék ezen aspektusában sem kiemelkedő.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Emberileg sajnálom mert megsérült, de ha ilyen komoly a baj, neki is el kell gondolkodnia a folytatáson. A giants nem valószínű hogy kifizet neki 21 milliót a jelenlegi állás szerint. Amennyiben mégis,lepacsizhat Darnolddal és Mayfielddel. A 3 ilyen-olyan irányítóra kifizetett pénzért egész jó kis védelmet vagy támadó sort össze lehetne hozni.
Láttuk Golladay szerződtetésével, mennyire van igazad a giants esetében
Igazam van, mert lehetne. Az hogy hülyék,az már nem az én saram.😁 Stafford is kellett volna az addigi számokhoz, vagy legalábbis egy kompetens qb.
vagyis egy túlbecsült elkapót igazoltak, piaci áron felül
Neki nem a sérülése, hanem a teljesítménye miatt kell elgondolkodnia. Peyton Manningnek négy nyakműtétje volt karrierje során.
Amúgy jogos,a teljesítménye is gond. Ám jelen esetben az a lényeg, hogy ilyen sokáig nem is edzhet, tehát nem egyszerű a dolog. Ilyen idő intervallum a lehetséges felépüléshez több mint elgondolkodtató.
Not every nyakműtét created equal.
Más szóval “béla 17 késszúrást túlélt. Jocó egybe belehalt. Jocó lekvár. Volt” :)
Doktor Jones genetikus labdaeladó. Ő se lesz megszerelve… Tesco Wentz.
Mondjuk eddig ebben annyira nem jeleskedtek…
Nem ez lesz az egyetlen indok, amiért kihagyja majd a meccseket jövőre.
“viszont már 36-szor hagyta el a labdát, tehát a játék ezen aspektusában sem kiemelkedő.”
Mi az hogy nem?
Hagyott el valaki több labdát?
Mi ez ha nem kiemelkedő??
Ha lehívják az 5. éves opcióját, az egy újabb gigantikus öngól lesz sztem.
Meglátjuk, az új GM/HC mennyire akar vele tovább
szenvednimenni, szerintem ennél sokkal feljebb nem lesz a plafonja a srácnak sajnos, szóval kell egy új QB a csapatba, akár felépül, akár nem.