A legrosszabb dolog a világon, ha megrekedsz a purgatóriumban. Jelen állapotodban nem vagy elég jó, tiszta ahhoz, hogy a mennybe juss (rájátszás), de nem is vagy annyira rossz, bűnös, hogy a pokolra kerülj (magas draft pick), helyette megrekedtél középen. A keresztény hitvallás és az NFL purgatóriuma annyiban különbözik egymástól, hogy előbbinél csak a mennybe vezet az út, utóbbi esetben viszont a pokolra is juthatsz – ami akár jobb is lehet, mint ez a kínzó köztes állapot.
Most megvizsgáljuk a 7 és 8 győzelemmel álló csapatokat (Steelers, Ravens, Dolphins, Saints, Falcons, Browns, Broncos, Vikings), hogy milyen volt az idei szezonjuk, szerencsések voltak vagy épp szerencsétlenek, a mérlegükhöz képest jobban vagy rosszabbul teljesítettek, és milyen kilátásaik lehetnek 2022-re, azaz merre mozdulhatnak el a purgatóriumból.
Fussunk neki madártávlatból és kezdjük egy olyan grafikonnal (pontosabban kettővel), ami az egész ligát átfogóan mutatja meg, hogy a csapatok milyen hatékonysággal teljesítettek offense és defense oldalon, azaz milyen erősek voltak az idei évben. A második táblázatban a sorsolás erősségével is kiigazították az értékeket.
There are so many teams I don't understand but foremost among them is the Eagles pic.twitter.com/dKQQsjLOrf
— Computer Cowboy (@benbbaldwin) January 3, 2022
Today's game is mostly irrelevant, so here are how things stand going into the final week (which is then also irrelevant for some). pic.twitter.com/ViRoEZt1Sq
— Timo Riske (@PFF_Moo) January 3, 2022
Most pedig menjünk bele csapatszinten a helyzetekbe. Azt tudjuk, hogy nem a mérleg a legjobb fokmérője a csapatok erősségének, legalábbis ha a jövőre akarunk projektálni. Épp ezért érdemes megvizsgálni a pontkülönbséget és az ebből számolt pitagoraszi várható győzelmek számát, ami már sokkal alkalmasabb mérőszám az előrevetítésben. Fontos figyelembe venni a szoros meccseken elért mérleget is, ami hosszú távon beáll 50% körülire, így egy-egy évben a kiugró eredmények óva inthetnek minket. És persze érdemes megnézni a sorsoláserősséget is a kontextus miatt, hogy az adott mérleget milyen nehéz volt megszerezni.
Ezekkel kezdünk majd minden csapatnál, aztán persze belemegyünk a soft tényezőkbe is, és megnézzük, mi várható a csapattal kapcsolatban 2022-ben, merre indul el az adott franchise.
Pittsburgh Steelers
- Győzelmek száma: 8,5
- Pitagoraszi várható győzelmek: 6,5
- Pontkülönbség: -58
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 6-1-1
- Sorsoláserősség: 8. legnehezebb
- Cap space: 43,7 millió
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A listánk második leginkább túlteljesítő csapata a Steelers volt a pitagoraszi várható győzelmek alapján, hiszen kettővel több W-t írhattak be nekik, mint az a szerzett és kapott pontjaik alapján várható lett volna. Ennek legfőbb oka, hogy 6-1-1-es mérleget értek el egy labdabirtoklással eldőlő meccseken, tehát ebben a szezonban szerencsésen pattant a labda az ő szemszögükből. A sorsolásuk persze nehéz volt és nagy dolog, hogy ott vannak most is a rájátszás résnyire nyitott kapuja előtt, de a tényezőket változatlanul hagyva jó eséllyel jövőre ennél rosszabbul teljesítenének.
Persze a tényezők nem lesznek változatlanok, ráadásul a legfontosabb poszton áll be változás Ben Roethlisberger (várható) visszavonulásával. Gondolhatnánk, hogy egy ilyen legenda távozása negatívan érinti az esélyeiket, de ebben nem vagyok biztos. Big Ben ugyanis nagyon limitált volt utolsó évére, a második legalacsonyabb átlagos passzmélységgel dolgozott és rekordgyorsan szabadult a labdától. És persze ebben faktor volt a gyenge támadófal is, de egyértelműen látszott, hogy többek közt a karerő hiánya nagyon beszűkíti a támadósor lehetőségeit és hogy Roethlisberger már nem képes nem hogy magas, de még közepes NFL-szinten sem teljesíteni (a PFF értékelése alapján a 4. legrosszabb irányító volt a minimum 300 dropbacken pályán lévők közt).
A legfontosabb feladat így nyilván egy új irányító szerzése lesz a Steelers számára, a kérdés csak az, hogy a piacról, csere útján vagy a draftról. Pénzük alapvetően lenne bárkire, hiszen az OTC adatai szerint bő $40 millió helyük van a sapka alatt, ráadásul Joe Hadenen kívül fontos és drága szabadügynökük sincs idén. Drafttőkét már nem lesz egyszerű beáldozniuk mondjuk egy Rodgersre vagy egy Watsonra, de esetleg egy Cousinsra lehet, ha ilyen irányban akarnak elindulni. A másik opció a draft, idén szerencséjükre várhatóan a kör közepén is lehet találni majd QB-t – aki persze nem véletlen nem lesz top5-ös.
A QB poszt mellett a támadófalat kell megoldani, de az LB és a CB sor is erősítésre szorul, ha fenn akarják tartani, illetve vissza akarják hozni az igazán domináns védelmet.
Merre tovább 2022-ben? Ez attól függ, ki lesz az irányító. Ha egy újonc (vagy egy csereszintű veterán az újonc elé), akkor visszaesésre számítok rövid távon. Nem bezuhanásra, hiszen nem az irányító vitte a hátán idén sem a csapatot, csak nagyjából akkorára, mint azt a pitagoraszi számok mutatják: 6-7 győzelmes szezonra. Ha egy jónak számító veteránt le tudnak akasztani valahogy, na akkor viszont a rájátszás egyértelmű elvárás lesz a Steelers felé.
Baltimore Ravens
- Győzelmek száma: 8
- Pitagoraszi várható győzelmek: 7,9
- Pontkülönbség: -2
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 5-5
- Sorsoláserősség: 5. legnehezebb
- Cap space: 23,1 millió
A Ravensnél elég egyszerű a képlet. Annyi győzelmet hoztak, mint ami a várható is volt a teljesítményük alapján, egész szezont nézve a labda sem pattant szerencsésen vagy szerencsétlenül, az idei évben pályára küldött csapat pontosan erre volt jó – oké, a sorsolás nehéz volt, ezt még érdemes belevenni a kontextusba.
A jövő évi pályára küldött csapat viszont merőben más lesz, és nem azért, mert millió szabadügynökük van. Hanem mert elképesztő mértékben sújtották sérülések a Ravenst – azt hiszem ezt nem kell ecsetelnem annak, aki követte a szezon alakulását. A jövő évi Baltimore egyértelműen jobb erőkből fog állni, így egyértelmű elvárás lesz a rájátszás is.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kellene erősíteni, bár jóval kevesebbet, mint amennyit az utóbbi hetek játéka alapján gondolnánk. A támadófalat még fel kellene turbózni, és én Greg Roman támadókoordinátorral továbbra sem vagyok elégedett összességében, bár azt kétlem, hogy őt lecserélnék. Sok pénzük egyébként nem lesz erősíteni, ugyanis hosszabbítani kell Lamarral.
Merre tovább 2022-ben? Irány a playoff! Ez nem is lehet kérdés. A keret nagyon jó lesz, az edzői stáb is magas padlóval rendelkezik, van egy MVP irányítójuk, szóval nem gondolom, hogy váratlant állítok azzal, hogy 2022-ben jobb lesz ez a Ravens mint 2021-ben.
Miami Dolphins
- Győzelmek száma: 8
- Pitagoraszi várható győzelmek: 6,8
- Pontkülönbség: -41
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 3-3
- Sorsoláserősség: 4. legkönnyebb
- Cap space: 74,2 millió
A Dolphins nagyon fura éven van túl, hiszen 1-7 után 7-1-es sorozatot produkáltak, így jött ki az 50%-os mérleg 17 forduló után. Októberben még nagyon mélyen volt a csapat, aztán baromi könnyű sorsolás hátán sikerült felkapaszkodni a playoff közelébe. Brian Florest mindenképp dicséret illeti, hogy egyben tartotta a gárdát és nem hagyta szétesni a srácokat, de ez a Dolphins túlteljesített idén mérleget tekintve (és egyébként 2020-ban is). A pitagoraszi várható győzelmek alapján eggyel több W-t szereztek, nem voltak szerencsések és szerencsétlenek sem az egy labdabirtoklással eldőlő meccseken, és ehhez vehetjük hozzá a könnyű sorsolást.
A legnagyobb feladata a franchise-nak a holtszezonra az, hogy kitalálja mi legyen Tuával. Én úgy gondolom, hogy megmutatta a limitáltságát, hogy igazán jó irányító nem lesz belőle, így ha a Dolphinsnak lehetősége van megszerezni Watsont (ha felmentik), akkor meg kell lépni. Ha nem tudnak egyértelműen jobb QB-t szerezni Tuánál, akkor az újonc szerződése alatt még lehet játszatni és tovább lavírozni a középszerűség környékén, de előbb-utóbb váltani lesznek kénytelenek. Akár marad, akár jön valaki más, a támadófalat mindenképp rendbe kell tenni és leginkább veterán, bizonyított játékosokkal, mert az újoncokból láthatóan nem tudnak kihozni semmit, vagy rosszul scoutolnak. Pénzük lesz bőven, konkrétan a legtöbb a ligában, és nincsenek is tele drága szabadügynökökkel, így a lehetőségek adottak.
Merre tovább 2022-ben? Ha Tua marad az irányító, akkor stagnálás várható maximum, és inkább a visszaesés. A rossz irányítók ellen ez a védelem meccseket tud nyerni, az offense is el tud döcögni 20 pontokig, de nagy potenciált nem látok ebben a csapatban. Ha jön Watson, akkor persze már más a leányzó fekvése.
Cleveland Browns
- Győzelmek száma: 7
- Pitagoraszi várható győzelmek: 7,25
- Pontkülönbség: -27
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 4-6
- Sorsoláserősség: 6. legnehezebb
- Cap space: 39,6 millió
A tavalyi túlteljesítés után most jött a visszaesés és a kicsit szerencsétlenebb szezon. A pontkülönbség és pitagoraszi várható győzelmek alapján nagyjából helyén volt a csapat, ez a 0,25-ös különbség nem jelent semmit igazából, viszont egy labdabirtoklással eldőlő meccseken negatív volt a mérlegük (itt sem vészesen), és kontextusként érdekes megemlíteni, hogy a liga legkeményebb csoportjában voltak a 6. legnehezebb sorsolással.
A másik kontextus pedig Baker Mayfield sérülése. Nyilván nem magyaráz minden hülye döntést a szezon második feléből, mert volt belőle bőven, de ezért ennyire nem rossz QB ő, mint itt láttuk. Persze ez nem jelenti azt, hogy bármennyire is lehet bízni abban, hogy ő lesz a franchise irányítója, sőt. Hosszabbítást fixen nem fog kapni, és az sem lenne meglepő, ha a Browns beszállna egy veterán irányítóért folytatott harcba és lemondana Bakerről. Nem gondolom ezt a legvalószínűbb forgatókönyvnek (Mayfield szerződése miatt sem), de vajon a Browns lesz az a csapat, amelyik bevállalja, hogy cserél Cousinsért (és a nagy fizetéséért)? Stefanskival megvan a kapcsolat.
A legfontosabb teendő a holtszezonban az egy igazi top WR leakasztása lenne, aki Odell Beckham nem tudott lenni, bár ki tudja mennyire az ő hibája ez. A védelmen is lehet még turbózni persze, bár ezt megtették azért tavaly, így lehet inkább edzői problémák vannak elsősorban. Bár rossz nem volt ez a defense végülis, inkább az offense-t lehet talán jobban hibáztatni.
Merre tovább 2022-ben? Szerintem Baker maradni fog az ötödik éves opciójára, valamennyivel jobb lesz az ideinél és a wild card egy reális célkitűzés lehet, habár ebben a csoportban jó nehéz dolguk lesz. De el kell kezdeni QB-t keresni, mert nagy szerződést nem lehet adni Mayfieldnek – vagy hát lehet, csak akkor itt marad a csapat a purgatóriumban.
New Orleans Saints
- Győzelmek száma: 8
- Pitagoraszi várható győzelmek: 8,4
- Pontkülönbség: -15
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 1-3
- Sorsoláserősség: 12. legnehezebb
- Cap space: -62,5 millió
A Saints Jameis Winstonnal és Michael Thomasszal már a rájátszásban lenne (change my mind!). Egy kicsit alulteljesítettek pitagoraszi várható győzelmek számában, bár ez nem szignifikáns, szóval mondjuk hogy a helyükön vannak, a sorsolásuk is csak kicsit erősebb az átlagosnál, és egy kicsit szerencsétlenek voltak a szoros meccseken. Egyik sem erős indikátor, csak egy kicsit tereli a gondolatainkat abba az irányba, hogy ebben a Saintsben talán több volt.
És ez egyébként inkább úgy igaz, hogy ha egészségesebb lett volna a Saints, akkor biztosan több lett volna bennük. Négy irányítót és 57 kezdőt (!!) használtak idén, utóbbi rekordnak számít. A támadók teljesen rottyon voltak és Payton (és Dennis Allen) még így is kihozott ebből a csapatból egy 50% körüli mérleget. Ha már itt tartunk, szerintem a Saintsnek van a legjobb edzői stábja az egész ligában egyébként.
A jövőre tekintve elméletben elég egyszerű a képlet: kell egy irányító és egy elkapószekció. Ha Michael Thomas egészségesen tud visszatérni, akkor szuper, csak egy jó második számú kéne. Jameis Winston jobb alapot adna Taysom Hillnél, de nem tudom mennyire lehet benne bízni konzisztesen. A probléma a gyakorlatban van, hiszen már megint a legnagyobb deficittel rendelkezik a Saints sapka-ügyileg és ezt még nehezebb is lesz idén eltüntetni, mert lassan elfogynak az átalakítható szerződések.
Merre tovább 2022-ben? A pénzügyi helyzet miatt nehéz látni az előrelépést, ellenben a visszaesést is nehéz elképzelni elsősorban az edzői stáb miatt, ami egy bombabiztos alapot ad. Ha valahogy sikerülne leakasztani és kigazdálkodni egy QB-t, az nagyon sokat jelentene.
Minnesota Vikings
- Győzelmek száma: 7
- Pitagoraszi várható győzelmek: 7,6
- Pontkülönbség: -15
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 4-7
- Sorsoláserősség: 14. legnehezebb
- Cap space: -7,3 millió
Talán a Vikingsra igaz a leginkább a purgatóriumban megragadás kifejezés, ha nem csak ezt az évet vesszük figyelembe, és ezt előbb-utóbb megelégeli az ember – Minnesotában most jött el ez a pillanat.
Az első csapat a listán, ahol edzőváltás várható (ezért itt kevésbé releváns, hogy a fenti számok tükrében egy kicsit alulteljesített a csapat idén), hiszen a Vikings szurkolói Zimmer fejét követelik, és várhatóan menesztik is év végén. A kérdés az, hogy rajta kívül megy-e a general manager Rick Spielman és/vagy az irányító Kirk Cousins is, így belevág-e egy teljes újjáépítésbe a csapat.
A kérdés az, hogy kis változásokat akarnak a csapatnál és Zimmeren kívül minden oké, vagy nagyobb fokú újjáépítésre van szükség? Én utóbbi pártján állok, szerintem nem Zimmer minden baj forrása, rajta kívül is vannak hátráltató tényezők. Elsősorban az irányító és még pontosabban a fizetése. A mai NFL-ben akkor lehetsz igazán sikeres, ha
- az irányítód újonc szerződésen van és kellően jól játszik
- az irányítód olyan magas szinten játszik, hogy az kompenzálja a magas fizetését.
Cousins egyik kategóriába sem sorolható be. Nem rossz QB, akár azt az állítást is el tudom fogadni, hogy “lehet vele nyerni”, de nem úgy, ha 45 milliós a cap hitje mint jövőre, vagy 31 milliós mint idén (de arról sem vagyok meggyőződve, hogy lehet vele nyerni, tekintve a főműsoridős vagy a pozitív mérlegű csapatok elleni mérlegét és játékát).
Persze Cousinson kívül is bőven vannak itt gondok a kerettel, de a legégetőbb kérdés természetesen a QB körül forog.
Merre tovább 2022-ben? Ha a Vikings ki akar lépni a purgatóriumból, akkor tovább kell állnia Cousinsról és bele kell vágni az ismeretlenbe, ami lehet, hogy rövid távon rosszabb eredményeket jelentene, de legalább esély lenne a szintlépésre. Hogy ez megtörténik-e, az jó kérdés. Mivel Cousins szerződése gyakorlatilag garantált, így kivágni nem lehet, csak elcserélni, szóval kell találni egy hülyét egy csapatot, amelyik átveszi a fizetésével együtt (Steelers? Browns? Broncos?). Nem tudom, hogy ez megtörténik-e. Cousinsszal szerintem marad a csapat a purgatóriumban, nélküle jövőre visszaesést prognosztizálok, de hosszabb távon az előrelépés lehetőségét.
Denver Broncos
- Győzelmek száma: 7
- Pitagoraszi várható győzelmek: 8,5
- Pontkülönbség: -17
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 1-3
- Sorsoláserősség: 10. legkönnyebb
- Cap space: 48,3 millió
Újabb csapat, ahol edzőváltás várható, ráadásul itt a QB-csere is egyértelmű. Az biztos, hogy a Broncos kissé alulteljesített idén, hiszen másféllel kevesebb győzelmet ért el, mint a pitagoraszi képlet alapján várható lett volna (ha egy feletti a szám, akkor beszélhetünk szignifikáns eltérésről) és a szoros meccseken is rosszul pattant a labda.
Már ebből lehetne arra következtetni, hogy jövőre előrelépés várható, azonban ennek legfőbb oka, hogy irányítóposzton változás lesz és sokkal rosszabb nem lehet a helyzet az ideinél. Egy gyenge újonccal persze ez előfordulhat, de Patrik és a Broncos szurkolók kilátásai már ettől is jobbak lehetnek, mint az utóbbi évek megrekedése.
Ellenben ha egy bevált veterán érkezik, akkor ezzel a kerettel masszív playoff-csapat lehet a Broncos. A védelem alapvetően pofás, a skill playereknél meg sokkal jobbat nem kívánhat egy QB.
Merre tovább 2022-ben? A Broncosra az egyik legnehezebb jósolni, hiszen túl sok a nagyon fontos ismeretlen változó. A HC-QB páros kiválasztása alapjaiban határozza majd meg nem csak 2022-t, de a következő 5 évet is. Én szeretek optimista lenni, úgyhogy megelőlegzem a bizalmat, hogy ez sikerül és előre tud lépni a gárda.
Atlanta Falcons
- Győzelmek száma: 7
- Pitagoraszi várható győzelmek: 4,6
- Pontkülönbség: -136
- Mérleg egy labdabirtoklással (max 7 pont) eldőlő meccseken: 7-1
- Sorsoláserősség: holtversenyben legkönnyebb
- Cap space: 12,5 millió
Masszív túlteljesítés, talán a valaha volt legrosszabb 7-9-es csapat a Falcons. Baromi könnyű volt a sorsolásuk, majdnem mindegyik szoros meccsüket megnyerték, a pontkülönbségük kriminális és DVOA mutatóban is a bottom3-ban zárnak. Ez a nagy szerencse-áradat fura lehet a csapatot ismerve, de most jött a kompenzálás Fortunától – tavaly például rendkívül szerencsétlenek voltak minden téren és erősen alulteljesítettek.
Ez a keret elég gyenge offense és defense oldalon is, és a nagyobb probléma az, hogy nem látni a nagy erősítéshullámot, hiszen nincs sok erőforrása a csapatnak. Ráadásul Matt Ryan is inkább lefelé tendál már, úgyhogy nem túl rózsásak a kilátások rövid távon.
Merre tovább 2022-ben? Egyértelmű visszaesés.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
megjegyezném hogy a keresztények közel fele számára a purgatóriumról szóló állítás nem része a hitvallásuknak :-)
Vagytöbbnek, mivel tudtommal az csak a katolikusok számára lehetséges megoldás, hogy a halál után is van sanszuk megtisztulni. Sosem gondoltam volna, hogy Micimackó erre is képes.
erről szívesen beszélgetnék veled magánban :-), itt nyilván irreleváns téma.
Rohadtul egyházellenes vagyok(mindenféle, az összes egyházat), ennél többet meg nem kell tudni rólam.
én is a kétházat preferálom
Nyaraló nélkül az ember félkarú óriás.
Az “egy labdabirtokláson belül eldőlő meccsek kiegyenlítik egymást hosszútávon” teóriának kicsit utánaszámoltam a Packers vonzatában, mert őket követve az volt az érzésem, hogy ez nem teljesen ül. A MLF alatti érában, az alapszakaszban az alábbiak szerint alakultak ezek a számok:
2019: 6-1
2020: 4-2
2021: 5-2
összesen 15-5.
Valószínűleg az is árnyalná a képet, hogy egy csapat hogyan marad 1 labdabirtokláson belül (nagyobb előnye olvad le az utolsó másodpercben, kitérdelik az utolsó 2 percet…)
nézd meg a gamebookokat, hogy mikor voltak a pontszerzések, s pontosabb képet kapsz
edit:
pontosítsunk, az egy labdabirtoklás az 8 pont, nem 7.
így módosul a statisztika:
2019: 8-1 (utolsó pontszerzés az ellenfél részéről a győzelmek során: 4, ebből a negyedik negyedben: 3, ebből ami igazán torzítja a statisztikát, legyen mondjuk 5 perccel, vagy annál kevesebbel a vége előtt: 1)
2020: 4-2 (utolsó pontszerzés az ellenfél részéről a győzelmek során: 3, ebből a negyedik negyedben: 3, ebből ami igazán torzítja a statisztikát, legyen mondjuk 5 perccel, vagy annál kevesebbel a vége előtt: 3) (ugyanígy 1 meccs volt a Packers részéről, amikor az utolsó 5 percben szereztek pontot és ezzel jöttek 8 ponton belülre)
2021:6-2 (utolsó pontszerzés az ellenfél részéről a győzelmek során: 4, ebből a negyedik negyedben: 4, ebből ami igazán torzítja a statisztikát, legyen mondjuk 5 perccel, vagy annál kevesebbel a vége előtt: 4) (ugyanígy 1 meccs volt a Packers részéről, amikor az utolsó 5 percben szereztek pontot és ezzel jöttek 8 ponton belülre)
ezekből talán a Ravens elleni idei meccset venném ki, mert ott nem az volt, hogy csak 8 pontok belülre csusszantak, hanem ők ott a győzelemre mentek rá, a többi az mind ezt a statisztikát torzítja, tehát ha a lényegtelennek tűnő (meccs végeredményére nincs hatással) meccseket kivesszük, akkor ezt kapjuk:
2019: 7-1
2020: 1-1
2021: 2-1
így már nem tűnik annyira vészesnek, egy kiugró év mellett két mondhatni átlagos, vagy inkább átlag alatti
Ez az érzetet is alátámasztja. A 2019-es év tényleg elég határon táncolt, de a 2020-as magabiztosabbnak érződött az ideinél is.
Nekem pont az utolsó bekezdés kérdése tűnik fontosnak. Pl. a Chiefs-9ers SB a 11 pontos különbség miatt nem mondható -szorosnak, ha ezt a logikát nézem. De ott a másik véglet is, amit említettél, hogy a végén zárkóznak fel. Ha egy szezonban csak 6-7 meccs van, akkor azért 1-2 meccs nem mindegy, hogy kiesik vagy bekerül-e, ami nem a valós képet mutatja.
tök jó hogy kiszedted,
nekem az utóbbi évekből pont ilyen “érzésem” volt és nem tudom hogy miért lett ilyen szerencsés a kimenetel.
valszeg sok volt az – amit fel is hoztak sokszor – hogy nagy előnyt szereztek, amiből kicsit utána kiengedtek.
Ennek utána akarok menni amúgy, ha lesz időm, valamit megpróbálok összerakni. Sajnos egyetlen csapatra lesz energiám szerintem, az meg akkor a Vasas lesz- náluk eleve ott volt éveken keresztül a jobbakat megverik, a Pats ellen esélytelenek, a gyengék meg váratlan leégéseket hoznak módi. És többek között ilyet is akarok nézni, hogy hogy alakul a szoros meccsek kimenetele hosszabb távon, illetve mit is jelent a szorosabb meccs statisztikai értelemben, mik lennének a várható eredmények szerzett és kapott pontok vonatkozásában, meccsről meccsre.
A szerencse mellett az sem árt,ha van egy védelmed,ami fél percig fel tud tartóztatni egy offense-t,h ne mindig egy utolsó másodperces mezőnygóllal maradj alul.
Tiltakozom Bíró úr!
“…szerintem nem Zimmer minden baj forrása, …”
Ha nem is minden baj forrása Zimmer, de a gondok legnagyobb részéért ő a felelős. A top10, sokszor top5 védelmünk ugyanis a liga legaljába került. És ne jöjjön itt nekem Tisztelt Bíró út mindenféle EPA, meg egyéb kreált statisztikákkal. A meccseket győzelemre játsszák! Az a csapat győz, aki több pontot szerez, vagyis kevesebbet kap. Amíg korábban mindig a legjobbak között voltunk a kapott pontok tekintetében, addig tavaly a 4. legtöbb pontot kapta a Vikings, idén pedig a 8. legrosszabbak vagyunk eddig a 32 csapatból. Mindezt egy védelmi beállítottságú HC-vel. Elismerem. Cousins nem elit és nem lehet mindent rá építeni, mint mondjuk Mahomesre. Csak a liga további 20-25 irányítójával pont ugyanez a helyzet. Gyakorlatilag 2 éve az megy, hogy tök mindegy mennyi pontot szerez az offense, a védelem többnyire képes egy kicsivel mindig többet kapni. Tavaly még rá lehetett ezt fogni a sérülésekre, meg a CB sor megújítására de idén? Szóval én nem mennék ennyire el a HC és az edzői stáb felelőssége mellett.
Tök jó szerintem a gondolatmenet, kíváncsivá is tett azonnal, hogy a Raiders vajon ezen az alapon mennyivel teljesít felül? Ezért megnézetm a 9 győzelmes csapatoknak is ezeket a mutatóit (cap space és jövőlatolgatás nélkül…)
a raiders az afc falconsa
csak egy kicsit jobbak
raiderst majdnem belevettem a cikkbe is, de egyszerűbb volt 7-8 győzelmesekkel menni, minthogy szubjektíven belevegyek még másokat. Szóval a Raidersre még megcsináltam a matekot és láttam h masszív túlteljesítés van. Többit köszi :)
Téged meglepett az Eagles amúgy?
háát, nem tartom annyira reálisnak, nagyon könnyű sorsolás stb
A Raiders nem lepett meg. De hogy az Eagles-nek ez a 9W még alul teljesítésnek néz ki, és hogy a Chargers-nek meg felül, az már inkább! 😃
ez valszeg azért van, mert szezon előtt volt egy képünk a csapatok erőállapotáról, most meg a szezon végén van egy attól nagyon eltérő sorrend, ami ekkora változásokat indukál
Kiváló cím kép választás, ízléses, tetszik. Purgatorium. :D